Üzletpolitika mifelénk

Zé benyit az autós üzletbe, szemben a pult mögött két eladó, az egyik épp az ebédjét tömi magába, a másik a facebookot nyomja, flegma tekintettel méregeti a férjemet, aki észrevehetően rosszkor érkezett. Az előbbi kénytelen megszakítani az étkezést, mivel Zé felé fordul.
- Sziasztok! Egy jobb oldali pétizenkettes első csúszkapárt szeretnék!
- Milyen típusú autóhoz lenne?
- Nissan Primera.
- Hát ahhoz az utángyártottat felejtsd el, csak gyári lesz!
- Rendben.
- Itt van százharminc-négyezerért, gyári!
- Köszi, annyiért nem kell!
- Akkor van egy másik, motor nélkül harmincezerért!
- Köszönöm, de nem! Nekem csak egy alkatrészre van szükségem, csak egy csúszkapárra.
Erre az eladó jelentőségteljesen a kollégája felé fordul:
- Látod? Ez a Nissan! Jó autó, de ha alkatrészről van szó, akkor ennyi... minden iszonyatosan drága.
A másikon látszik a "mindent tudás", nem marad el a jó tanács sem:
- Szerintem jobban jársz, ha elmész a bontóba és veszel EGY EGÉSZ AJTÓT!
Zé egy rövidet még feléjük biccent, majd kifordul az üzletből.

Máshol ötezernyolcszázért kaptunk alkatrészt. Mert ez a Nissan...

Telefon

Tavaly ilyenkor nyolc napot vártunk, hogy a hibás garanciás telefonkészülékem "bevételezésre" kerüljön a szervizbe, majd amikor hosszas kutakodás után megkaparintottam a szerviz telefonszámát és érdeklődni mertem, leugattak szívélyesen válaszoltak, hogy minden azért történik így - nem mellesleg egyoldalú kommunikációval -, mert a huszonegyedik században élünk, az én dolgom csak annyi, hogy nyugodtan üljek a fenekemen és várjak. Vártam. Heteket.
Most a "bevételezés" egy nap alatt megtörtént, azonban kaptam egy emailt miszerint:
"... RMA reklamációja felfüggesztett állapotba került. A felfüggesztés oka: Az eszköz a szükséges alkatrészek leszállítására vár."
Szóval kezdődik...

Egy évvel ezelőtt azt írtam, olyan türelmes leszek, hogy a készülék mellé biztosan kapok egy rózsát is ajándékba. Hát nem kaptam. S le merem fogadni, idén sem fogok.

Kedves szomszéd

A szomszéd bácsi valami fejes volt a közterületeseknél, mindig riogatott, hogy majd bajunk lesz abból, ha nem vágjuk le a füvet időben, meg jól tesszük, ha kiássuk az árkot, mert nem folyik el benne a víz, aztán most (miután két hónapja elhunyt) kiderült, hogy mániákus gyűjtögető volt és egy második világháborús, működőképes bombát rejtegetett a pincéjében, ami bármikor levegőbe repíthette volna a fél utcát.

A rendőrök fél napig rohangáltak, mire a Budapestről érkező tűzszerészek hatástalanítani tudták a "dögöt", mi pedig kínunkban röhögcsélve várakoztunk, bízva abban, hogy elkerüljük a kiköltöztetést.

Itt a vége?

Mint kiderült ma reggelre nem csak engem, Zét is kikészítette Zorro. Képtelenek vagyunk megszelídíteni, állandóan rohan, mintha menekülnie kéne valami elől.

Elnéztem az ágyba pisiléseit, a szobanövények földjeinek kikaparászát, de az, hogy minden hajnalban arra kelünk, hogy veszettül tépi a szőnyegeket, a kanapé huzatát, hogy nem hagyja aludni a többi macskát, azok nekünk jönnek panaszkodni, mert menekülnek már előle, az sok... De ami nálam tette be a kaput, hogy most már a kiscicákat is piszkálja, bántja, beugrik a dobozukba. S tudom én, hogy csak játszani akar, de a háromhetes kiscica nem tudja. Ma reggel tönkretette a nyomtatót is, ráreptetett egy cserepes karácsonyi kaktuszt. Meg kell hagyni, ügyes...

Azt gondoltuk, nálunk jó helye lesz ennek a cicának.

Olimpia

Benyit a fürdőszobába, majd elcsodálkozik:

- Szívem, mióta hasalsz itt a kádban? Mire készülsz? A következő olimpiára, hosszútávúszásra?

Komolyan örülök, hogy ma vége lesz... nem csak azért, mert Zé nem tud elszakadni a képernyőtől, egyszerűen hányinger kerülget a magyarok egy részének mindenhez negatív hozzáállásától.

Augusztus huszadikán

Pécsett kikapcsolódós, sétálós, beszélgetős, leülős, zenét hallgatós...

Legszívesebben...

... mi is velük dagonyáztunk volna. Harminc fokos melegben így kell ezt. (PécsZoo)

Árvácska

Télen megcsúnyultak a yukkám levelei, ezért nyár elején kitettem a teraszra. Hamarosan meg is jelentek rajta a friss, élénkzöld hajtások, a tövében egy árvácska talált helyet magának, most bontott virágot, ki tudja honnan érkezett.

Aprócska boldogság egy múló pillanatban...

Esküvőre készülve

- Anya, majd az esküvőre én szedem ki a szemöldököd!
- ???
- Hát én fogom megcsinálni a szemöldököd, hogy jó legyen!
- ???
- Mert te nem tudod... És azt mondta Édua, hogy ne Kamilla sminkeljen ki!
- Ne? Miért ne?
- Ne! Mert ne... Mondjuk, akkor nem tudom, ki fog.
- Talán majd kisminkelem én magam?
- Hát arról szó sem lehet... te nem tudsz sminkelni.
- Örülök, hogy ennyien vagytok lányok, a kritikusaim... (suttogtam már csak úgy magamnak, mert addigra kisurrant a fürdőszobából)

Johan Messely

Johan Messely, ezt a nevet meg kell jegyeznem. Optimizmus és öröm, ezt sugallják a képei. Egy-egy tovatűnő impresszió a napsütötte színek kavalkádjával.

Újra esik

- Biztos, hogy ilyen zuhogó esőben elindulsz dolgozni?
- Anya, persze... Ha iskola lenne, oda is el kéne mennem.
- Hát, te tudod.
(közben szigorúan néz rám, amikor villámlik egyet, s rögtön dörren is az ég)
- Szóval, biztos?
- ...
(szájhúzgálás, el-elnézés, vigyorgás)

Egy ismerőst olvasva:
"Villámlás, égzengés, koraesti sötétség. Ömlik az eső. A szomszédban egy szakállas fickó bárkát épít a fiaival. Dermesztő... "

Bosszantó

Tartozásod van, felhívod a céget, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe, megegyeztek, időben befizetsz mindent. Ők erre válaszul kikapcsolják az összes előfizetést (persze, hogy mind egy néven van), majd sajnálkozó hangon közlik, hogy nézd el nekik, valószínűleg még nincs elkönyvelve az összeg és tévedésből történt, ami...

T-Com, én már nagyon régóta nem szeretlek...

Mangómag

Elültettük. Mindennap nézegettük, öntözgettük, telve voltunk várakozással, mígnem pár hét múlva megjelentek az első hajtások, apró, sötét színű levélkék. Aztán jöttek a meztelen csigák...

Vásárban

Ülünk a sörpadon, nem messze tőlünk apró termetű, koszos, viharvert ruházatú, erősen borostás cigányember pengeti a húrokat valami kordéféleségen pihenve, időnként el is kurjantja magát keservesen, siránkozva, néha vidámabb szólamoknak is utat engedve, ezek után mindig kis időre elhallgat, hogy megbűvölje a maga elé hanyagul lefektetett gitártokot, hátha attól több apró terem benne. Látszik rajta, ma zenél neked, holnap meg a szemedet is kilopná a helyéről, ha tehetné. 

Velünk szemben kigyúrt, borotvált hajú, üres tekintetű ifjonc eszi a hurkáját, látszik, enni nem igazán tanították, mindenhová potyog a morzsa, a mustár folyik le a tálcájáról, néha sokat mondóan körülpislant, nézegeti a telefonját, aztán csak nem bírja tovább, felhív valakit:

- Te, itt vagyok... a vásárba'. Kijöttem ide. Na... ide! A vásárba te... Idejöttök értem? A vásárba', hát itt vagyok. A vásárba gyertek, ide be... Értem. Há' minek beszélek én neked? A vásárba, be...

Köszönés nélkül kinyomja. Sugárzik az értelem a beszédjéből... Már-már megsajnálom, mikor elkezdi szidni a fergeteges gitárjátékba feledkező "bogár" embert, aki szinte aldimeolát megszégyenítve csap a húrok közé, s rázendít újfent valami keserédesre. Magam elé bambulva csipegetem a hekkemet, megkérdezem csak úgy magamban magamtól, vajon ez a jó képességű, önmagától elszállt fenegyerek vajon mihez kezdene gitárral a kezében, mikor nemhogy beszélni, de még enni sem tud tisztességesen.
Különben is, amíg zenél a cigány, addig legalább nem lop... Isten tartsa meg a jó szokását!

Szombat esti romantika

Lélekben nagyon készültem a szombat estére, az utolsó napunk volt kettesben... Zé rebesgetett is valamit, halványan sejtette, mire készül... Aztán volt Kisvárosi gyilkosságok, Poirot felügyelő meg még focimeccs is... Én pedig a szobámban ülve apró-cseprő dolgaimmal foglalkoztam, miközben a gondolataim színes, gömbölyű álmokká nőtték ki magukat, ott lebegtek előttem a félhomályban az olvasó lámpa fényénél, majd földet érve szétpukkanó buborékként elenyésztek a szoba sarkainak sötétjében.

Tudom, mi nők örökké csak elégedetlenkedünk... 

Harangvirág

Kaptam. Tőle.

Aha, vendég... az

Amikor négykézláb, majd csúszva-mászva keresed, minden zugból kidobálod a holmikat, kihúzgálod a polcról könyveket, darabjaira szeded a kanapét, a foteleket, már a sírás fojtogat, kétségbeesésedben háromszor rátelefonálsz a férjedre, aki csak nevet rajtad, pedig neked még az is megfordul a fejedben, hogy biztosan te voltál felelőtlen, valószínűleg őkelme a redőny egy centis résén keresztül kipréselte magát és elszökött, s akkor egyszer csak ott terem a nappali közepén, majd amikor közelítesz felé, villámsebességgel csúszik ki a "karmaid" közül, a jól bevált rejtek felé veszi az irányt és megpróbál belemászni egy bakancsba...

Na, ennyit az új vendégünkről... egyelőre.

Vendég cica

Valamiért úgy képzeltem ezt a napot, hogy a kéklő égen gomolyfelhők úszkálnak, langyos szellő jár a lombok között, a fák ágain madarak csiripelnek... Hát nem! A vastag esőfelhők alig engedték át némi fényt, hideg esőcseppek koppantak a terasz burkolatán, legszívesebben visszasiettem volna a kardigánomért, de Zé már bezárta az ajtót, így jobb híján fázósan magam elé húztam a kezem. Azért a lelkem így is örömmel volt teli, tudtam, hová indulunk, már hosszú hetek óta éreztem, hogy ennek így kell történnie... S lám!

Zorro és testvérei pár hetesek voltak, mikor a mamájuk gazdája kidobta őket az utcára. Egy lelkes állatmentőnek, Katának megesett a szíve a cicákon, viszont már képtelen megoldani a tartásukat.
Így most Zorro nálunk vendégeskedik, és továbbra is gazdit keres... azt hiszem.

Augusztusi őszillat

Öt körül értünk le a partra. Még melegen cirógattak a nap sugarai, a fűzfák ringatózó táncukat lejtették a szélben. Sokan fürödtek, mégis csendesebbnek tűnt minden, mint az elmúlt hetekben. A tó vize kellemesen hűvös volt, a kezemmel körkörös ívben hullámokat rajzoltam a felszínére - mindannyiszor megcsodálom a víz különös textúráját -, közben mindenféléről beszélgettünk, teli szőttük álmainkkal az ég kékjét. Néha megborzongtam, ilyenkor végigpásztáztam a horizontot, de békésnek tűnt minden, csak a zsigerekben megbúvó tudatalatti suttogta, valami változóban van. Nem akartam kimenni, jó volt érezni, ahogy a víz langyosan simogatva körülölel. A férjem szólt:

- Menjünk ki most már, fázom...

Kinn a parton üldögélve azon gondolkodtam, vajon mi az a varázslat, ami által megosztjuk a szívünk mélyén rejtőzködő apró titkainkat ezen a helyen, amikor egy pillanat alatt hatalmas szél kerekedett, a tó szelíden zöld színe komor ezüstössé vált, tajtékos hullámok nyaldosták a parti köveket, mellettük sikló igyekezett a biztonságot nyújtó rejteke felé. A fák addigi táncát valamiféle hangos sóhaj váltotta fel, a szél válaszul felkapta a már elsárgult leveleiket és vad játékba kezdett velük. Az emberek meglepődött arccal néztek körül, mintha arra vártak volna, hogy valaki kikapcsolja az égi ventillátort, majd a válaszra hiába várva gyorsan összekapkodták holmijukat, pár perc alatt kiüresedett a strand, megszűnt a zsivaj. A sirályok kitárt szárnyaikkal szinte mozdulatlan lebegtek a fejünk felett, majd hangos vijjogással jelezve egymásnak, ők is eltűntek a légben.

A nap lassan hanyatlott alá a horizonton, miközben tájat betöltötte az ősz elmúlást idéző, fanyar illata. 

Fogyókúrás barátném

- Mennyi baracklekvárt vittél? Egyet, kettőt?
- Kettőt.
- Van még belőle?
- Nincs.
- Húhha, ennyi idő alatt megettétek?
- Hát, hogy őszinte legyek nem megettük. Ugyan tehettem volna palacsintába... Ehelyett elővettem egy evőkanalat...
- És megetted... egyedül.
- Meg.

Az érkezése előtti napon tettem el baracklekvárt... szerencsére jó sok üveggel.

My sweet home

Hétvége. Szolnok.

Ahogy telnek az évek, egyre inkább hiányzik a víz közelsége.

Öt és kilenc

Zé kedvenc száma a kilenc, enyém az ötös. Ezeken a napokon is születtünk.

Tegnap az autóban egyszer csak rám néz:
- Add össze a kilencet és az ötöt!

- Tizennégy. 

- Mikor is házasodtunk össze?

- Tizennegyedikén... ez jó! Várj! Vond ki a kilencből az ötöt!

- Négy. 

- Mikor is házasodtunk össze?

- Negyedik hó tizennegyedikén.

- Szóval? Kétezer-tizennégy, negyedik hó tizennégy... Öt és kilenc...

- Na, ezt hívják számmisztikának...

- Abban nem hiszek.

- Én sem, csak mondom. De azért érdekes.

Hát nem vidám

Amikor Zé közli a legkisebbel, hogy Vadócot el kell altatni...

Napok óta ölben hurcolják, etetik, itatják, mert szegény már lábra sem tud állni. De azért csak mondja és mondja a magáét, mert azt muszáj. S épp ezért (is) még nehezebb...

Jó fogás

Nem akartam hinni a szememnek, hogy a négy széket ilyen minimális összegért kínálják megvételre. Az, hogy az ülőgarnitúra részeként hirdetett bordó széket is megkapjuk, kósza gondolatként sem merült fel bennem. Na jó, talán egy pillanat erejéig...

- Anya, mik ezek a székek?
- Hogy érted?
- Idősek otthonát akarsz csinálni a lakásból?
- Készülök a jövőre. Nem értem, mi bajod ezzel?
- Ezért nem merek elhívni senkit!
- Hát ez a te problémád, nem az enyém...

Még ilyet...

Kihajtott nálunk a fürdőszobai összefolyó. Két apró, zöld hajtása van.

Lehet, hogy nemsokára lesz egy szaniterfánk? 

Öt

Valamikor éjjel.
- Szívem, három cica lett, menjünk aludni...
- Jó, én már úgy is elaludtam a kanapén.

Valamikor reggel.
- Szívem, ezek reggelre öten lettek...
- Jó. Még alszom... Öt a kedvenc számom úgy is. (ez utóbbit már lehet, csak hozzáálmodtam és nem mondtam ki hangosan, nem tudom...)

Mézes, gyömbéres csirke

Zé ma magára vállalta a főzést. Ilyen jó dolgom van... Juhéjj!

Kifilézte a csirkecombokat, megforgatta fokhagymás, chilis, zabpehelylisztben, a húsok mindkét odalát 4-4 percig sütötte kókuszzsírban, majd egy serpenyőben olívaolajat (2ek), egy fél csésze szójaszószt (fél csésze), reszelt gyömbért és fokhagymát (1-1 ek), mézet (5 ek) egy kiskanálnyi chilipaprikával összerotyogtatott, beleforgatta a húsokat, megszórta szezámmaggal, majd a tűzről levéve póréhagymával.

Kifordítva

A nap mondata:
"Nem vettem le, szerencsét hoz, bár nem vagyok babonás."

Hát akkor?

Vintage colors

Amikor újítani próbálsz, fittyet hányva a tőled elvárt normákra, kettőt pinkre, kettőt fehérre és egyet zöldre festesz. Mert nyár van és minden olyan üde és vidám... Most már a körmeid is. S akkor megjelennek a gyerekeid. Először az egyik.
- Anya, most ez komoly? Ez nem illik hozzád...
- Ezt hogy érted?
- Hát nem illik hozzád.
- Úgy érted, öreg vagyok én már ehhez?
- Hát így is mondhatnám... De nem ezt mondtam.
Majd a másik:
- Anya, most ez komoly?
- Ez olyan ismerősen cseng... Igen?
- A körmeid...
- Igen???
- Hát...
- IGEN???
- Olyan elbaszott fagyi színük van... De egyébként semmi. Inkább hagyjuk!

Bíztam bennetek.

Fránya huzat

Kétoldali hallójárat-gyulladás.

Kényszerből ágyban fekvős, gondolkodós nap.

Kagylók, csigák, kavicsok

Laura a csoporttársam, még inkább a barátom (barátunk), szinte már családtag, aki már "ittalvóst" sem hoz magával, mert tudja, majd tőlünk úgy is kap. Egyébként olyan igazi szőke, nagyon kedves és hatalmas szíve van. Szeretjük.

Kérdezi tőlem, mit hozzon a horváth tengerpartról? Mondom, kérek kagylókat, csigákat, meg kavicsokat is. Erre megérkezik kezében egy nagy szatyorral, mert mindenkinek hozott ám valami apróságot, nekem egy szívecskés kagylós dobozkát, majd abban tartom a gyűrűimet... Teljesen zavarba hozott, mert tőlem még semmi ilyen szépet nem kapott... És ráadásként kaptam kagylókat, csigákat és kavicsokat is... Teljes boldogság. 

Amikor úszik a város

A tegnapelőtti felhőszakadás után ma egy újabbat kaptunk a nyakunkba. A délelőtti órákban nem jártak a buszok, a vonatok sem közlekedtek, a fél várost lezárták. Az utcára merészkedő bátor járókelők tanácstalanul nézelődtek jobbra, aztán balra a magasabban fekvő járdaszigetekről... 

"Mindig hiányoltad a nagy vizet Kaposvárról. Most megkaptad végre. Mondjuk, legközelebb inkább kenuval mennék... Energiatakarékosabb." (Édua)

Szökőkút kell? Itt van...

Először csak esett és esett, mintha dézsából öntötték volna, a kertünk pár perc leforgása alatt kicsiny tóvá változott. A látvány, ami a városban fogadott, azonban még megdöbbentőbb volt. Zé emlegette is a városvezetést...

Dudorászni azonban ilyenkor is lehet, igaz, az ősz még a kertek alatt sem... (Kern András - Esik)

Macskákról

Miután Purci urat ivartalaníttattuk, s láttuk, hogy ez jó, Zsömi került volna sorra, de a kölykök elválasztása után annyira lefogyott, hogy a tanácsot megfogadva, inkább vártunk a műtéttel. Nem bántuk, mert alig mozdult ki, leginkább csak feküdt, időnként a kölykeit keresve, kétségbeesve nézett ránk a nagy szemeivel, győztük vigasztalni. Aztán egyszer csak eltűnt... másfél nap után került elő. Azóta újra a régi.
Közben Vadócunk is beteg volt (hozzá még az orvos is félve nyúl), úgy elkényelmesedett a nagy betegségben, hogy azóta minden etetésnél hangosan reklamál, ha Zé nem teszi fel a hokedlira, ahol enni szokott.

Múltkor majdnem örökbe fogadtunk egy árva, fekete-fehér foltos cicát, de látva Zsömi szembetűnő gyarapodását (már tudjuk, mit csinálhatott másfél napig), gyorsan lebeszéltem magam, inkább kikészítettem egy dobozt puhán kibélelve.

Apró örömök

Az első orchidea, ami sikeres nálunk a túlélésben, sőt még virágot is hozott. Ááájj, most nagyon boldog vagyok...

Már csak a máshol hatalmasra növő sárkányfa (dracaena) az, ami...

Apukámmal

Tegnap egész délután a Balatonban áztattuk magunkat, lebegtünk a vízen, csak Zé bukott alá egy-egy kagylóért. Az ott nyaraló apukám valamikor öt órakor jelent meg a parton, téblábolt ide-oda, nézelődött, míg észre nem vett minket. Néztem az arcát, hogy megöregedett az elmúlt egy év alatt, valamiért múltkor nem figyeltem fel rá... Lefogyott, megnyúlt, szinte viaszosnak tűnt. Odadobtam neki a labdát, ő meg Zének, repült a labda, a végén már nekem is sikerült magamhoz képest nagyokat dobnom, nagyokat derültünk. Valamikor gyermekkoromban labdáztunk így legutóbb, már nem is emlékszem...

Apukám újdonsült barátnőjét is volt szerencsénk megismerni, aki szó szerint egy zsarnok, már nem csodálkozom azon, hogy a családból senkinek nem szimpatikus. Pedig nagyon azon voltam, hogy majd én megmutatom, nincs a hölggyel semmi gond.
Miután kijöttünk a vízből, majd végignéztük, hogy játssza el a nő a hattyú halálát, kijelentve, hogy nem ül le velünk egy asztalhoz a parti büfében, megkérdeztem apukámat, lejönnek-e hozzánk egyik délután, láttam, felderült az arca, szívesen jönne, de a "kedves" barátnő megelőzte:
- Nem megyünk, az nagyon messze van.
- Hatvan kilométer? Egy óra.
- Az nekünk messze van... ennyi idősen.
- Szegedről is ideértek.
- Hát ez az, épp ezért nem.
Satöbbi, satöbbi. Beszélt, magyarázkodott össze-vissza, belegabalyodva a saját magyarázataiba. Nagyon nehéz volt magamba tartanom: egyébként meg nem téged kérdeztelek, hanem apámat, különben is alig volt valami, amit eddig nem hurrogtál le... Vén satrafa.

Bosszankodós

Napok óta fogom a fejem, ma már a sírás határán voltam a levegőt hasító vadászrepülőgépek zajától. S akkor ezt olvasom Pápa információs honlapján:
Nemzetközi repülőkiképzésnek ad otthont 2016. július 15. és augusztus 5. között az MH Pápa Bázisprepülőtér. A repülések a nappali órákban, az érvényben lévő repülésbiztonsági és jogi szabályzók maradéktalan betartása mellett történnek. A kiképzés időszakában a megszokotthoz képest nagyobb zajhatás lesz tapasztalható Pápán és környékén, amiért a lakosság szíves türelmét és megértését kéri közleményében az MH Pápa Bázisrepülőtér.
Környékén??? Mióta lakunk mi Pápa környékén? S ha itt fordulnak meg a fejünk felett a többnyire kötelékben repkedő grippenek, akkor miért nem közlik az itt élőkkel is? Idejében... Nem ám utólag.

A PANTHER STRIKE 2016 elnevezésű többnemzeti közös repülőkiképzés folyik. Most már ezt is tudom. 

Bárdudvarnok - Bánya

Hihetetlenül szép és mégis annyira kihalt a Bánya mellett fekvő tó környéke. Csak egy-két szembejövő autó jelzi, van élet a környéken.

Bánya felé járva elhatároztuk, legközelebb ismeretlen terep felé vesszük az irányt, hisz annyi szépség van a Zselic szívében, amit még nem is láttunk.

Amikor a...

Egyik ismerősöm meséli, járt kinn a kertészetben és felvettek két embert, az egyik egy nagyhangú, harsány nő, talán még iszik is, túl harsány arra a nyugodt helyre, szinte zavaró, trombitafolyondár helyett akácot akart neki eladni, de ő észrevette... Kicsit furcsállottam, de ugye mindenki tévedhet kertészmérnök létére is. Szóval csak hagytam, hogy mondja és mondja, kíváncsi voltam, hová jutunk, aztán mutattam egy fotót, mire ő: Igen, ő volt az... ki ő? Egy számomra nagyon fontos ember, Eszter barátnőm. Erre: Na, ne szívass már... Ne! Kérlek, ne mondd el neki... jó értelemben harsány nő, blablabla...

Azóta ezen röhögcsélek: Na, ne szívass már... 
Én téged?

Elhagyatott katonai bázis

Félix fiammal szeretjük az elhagyatott helyeket bejárni, nála szinte rajongássá nőtte ki magát a dolog. Ha hallunk valamiről, csak annyit mondunk neki:
- Holnap elmegyünk valahová, hozd a gépet is...
A tegnapi cél: egy elhagyatott katonai rádiós állomás rejtett gépkocsi beállókkal, szélben hajladozó tornyokkal. Ott megpihenve, miközben Zé mesél, szinte szemeim előtt villannak fel a múlt pillanatai... Szeretem helyek ezek.

A kedvenc részletem az egyik fotóról a szél borzolta füvek, a domboldalban nyíló virágok miatt:

Csak pár mondat

"Kitárom az ablakot, jöjjön egy kis friss levegő. A reggelillat töltse be az álom helyét. Valahonnan a "Halleluja " foszlányai szűrődnek be a madárcsicsergés mellett. Szeretem Cohent, szeretem az egész világot! Halleluja! Jó így nekem."
(V. E.) 

 Pár perce olvastam, elképzeltem, szinte hallottam... Derűssé tette a reggelem.

Mert ami zene...

Zé Gasztroangyalt néz.
- Szívem, hallod ezt a zenét?
- Aha. Mutassam, mi ez?... Pillanat... Gyere!
- Tényleg, ez az...
- Ennyi.

A Paris Combo chansonos zenei világát egyébként még a Putumayo albumairól ismerem, aztán felfedeztem egy fickót a youtube-on, aki a Moi, mon âme, ma conscience című számukra nyomja az irodájában... Na, azóta az a kedvenc dalom tőlük.

Bűnözős

Cukormentes krémes.

Öcsémékkel

Leginkább öcsémet hallgatjuk, egyik történet követi a másikat, miközben fel-felvonyítunk a röhögéstől, aztán egész hajnalban azon morfondírozom, mikor megyünk már el innen a retekbe költözünk már innen el...

Tegnapi Balaton

Már másfél órája, elfeledkezve az időről labdáztak távol a parttól, amikor a nyugat felől érkező felhők a part felé kergetik a négy fiút, akik megpillantanak a sekély vízben lebegve egy párnán.

Zé viduló fejét látva, tudom már mi következik. Nem csalódom:
- Szívem, te azóta itt vagy benn? Lassan megtelepszenek a kagylók a hónod alatt...
Öcsém röhögve kontráz rá: 
- Nővérkém, megfeneklettél?

Én is szeretlek benneteket.

Anyukámmal

- Mosogatás közben elvágtam az ujjam egy pohárral. Eltört. Borzalmas, ledarálta az ujjam oldalát.
- Mutasd!
- Teljesen beleszédültem. Hogy mutassam? Kétszáznegyven kilométerre vagy...
- Fotózd le!
- Tessék! Kicsit homályos...
- Ez horror. Én nem így szoktam elvágni. Már az ujjvágás sem a régi.

46.

"Kívánom neked a csend szépségét,

a napfény dicsőségét, a sötétség rejtelmét,

a láng hatalmát, a víz és a föld higgadt erejét,

a levegő édességét és a szeretetet,

mely ott található minden dolgok gyökerében.

Az élet csodáját kívánom neked."

(Pam Brow)

Zé születésnapján. Barátokkal teraszra kiülős, beszélgetős péntek este, majd Balatonon strandolós, fűben fekvős szombat, lángos és palacsinta, este öcsémékkel vacsora Fonyódon a  Torony étteremben.

Vissza a régihez

Hívom a régi fodrászom számát, miközben iszonyatosan kínosan érzem magam, mert annak idején csak úgy szó nélkül leléptünk és mentünk a másikhoz.
- Szia! Mondd!
- Ööö... Szia! Emlékszel még rám? Tudod, ki vagyok? Nahát! Szóval az a helyzet, hogy... Szeretném megkérdezni, hogy a hajamat illetően elvállalnál-e, mert...
- Ne magyarázkodj! De most nem igazán jó, mert nyaralni megyünk. Csak utána tudnám elvállalni...
- Akkor majd keresselek?
- Ugorj be a héten egyik délután, ránézek, hogy tudnánk rendbe tenni... Vagy elmondom, addig mit tegyél vele, míg nem tudsz jönni.
- Óóó! Jól van. Holnap délután?
- Rendben, várlak.

Hát ennyi volt. Ettől féltem annyira.

Kardvirágok

Mindig a piacon veszek virágot valamelyik idős nénitől, de a héten nem jutottunk el. Gondoltam, majd a hét közepe felé beugrok Zével munkába menet a városba, aztán ma a szomszédasszonyom átszólt, várjam meg, hoz valamit...

"Még a szánkon sincs a szó..." (Zsolt. 139.)

Mert tudja...

... hogy szeretem az ilyesmit.
Már el is feledkeztem róla, de nem úgy Zé... Így kaptam tőle egyet. Petrus szerint pont olyan, mint én.

Köszönet érte Marlennek!