Üldögélni a padon

Estefelé leültünk a kerti kispadra, magunkba szívtuk a frissen felásott föld illatát, jólesően néztünk végig a kicsinyke kertünkön, ami mintha visszamosolygott volna ránk a tulipánok friss zöld levélkéivel, a jácintok dudoros bimbóival, a bólogató hóvirágokkal. Később a korán erre tévedő árvaszúnyogokat kergettük a tekintetünkkel, míg arrébb apró rovarfelhő vibrált a levegőben. Közben hol Zé fájlalta a derekát, hol én nyújtóztattam a lábaimat. Múlik az idő felettünk is.
Szeretek így üldögélni a szürkülő homályban, hiányoztak már kora tavasztól késő őszig tartó esti beszélgetéseink. El is határoztam, bárhová is visz az utunk, mindig lesz egy kicsiny padunk a kertben, ahová rogyadozó léptű öregekként is kiülünk majd esténként, ahol az esti szellő felkapja és magával sodorja a gondolatainkat, miközben egymás kezét fogva belefeledkezünk a minket körülölelő naplemente szépségébe. Bizony, így lenne jó...

Logika

Mostanában mindig megfőzünk másnapra, hogy a következő nap ne ezzel menjen el az idő.

Egyszer csak felállt

Az idős bácsika egy kemping széken üldögélt az egyik szupermarket előtti kereszteződésben. Mellette kis asztalkán tojások sorakoztak tálcákon.
- Ó, szegény öreg! Kénytelen itt üldögélni, hogy egy kis pénzhez jusson - gondoltam magamban, miközben Zé lefékezett az autóval. Persze mások is észrevették a hevenyészett, olcsó tojást hirdető, kartonból összeeszkábált táblát, így a bácsinak szép forgalma volt.
- Máskor is itt árul ezen a napon - mondta Zé visszaérve az autóhoz.
- Minden héten idejár? - csodálkoztam rá.
Később, mikor mindenki elhajtott, csak mi szöszmötöltünk még az autóban, egyszer csak látjuk ám, amint a bácsi látva fogyatkozó készletét feláll és komótosan odabaktat a zsír új furgonjához...

Puszi! Szia!

Úgy elkapott a vihogás, mikor az ex zavarában így köszönt el:
- Jó, akkor majd hívj vissza! Puszi! Szia!
Minden bizonnyal vakargatta a fejét, miután kinyomta a telefont, majd leesett neki, mit is mondott. Ennél csak az volt jobb, mikor múltkor meggondolatlanul "kicsim"-nek szólított, ki tudja miért. Öregszik ő is és időnként nem tudja, mit beszél...

Temető és naplemente

Az este a Hősök temetőjében ért minket, már nem először. Furcsának tűnhet, de Zével szeretünk itt lenni, mert ez a temető valahogy más, mint a többi.  Belépve az ódon kapun, mintha egy másik világba csöppennénk, pedig csak elhunyt katonák sírjai pihennek az ég felé nyújtózkodó fák alatt. Különleges békét és nyugalmat áraszt ez a hely az ágas-bogas kerítéssel övezett domboldalban.

Valamelyik nap a narancseper fákról beszélgettünk, eszünkbe jutott, mennyi van fenn a domb tetején a temetőben. Ősszel mindig hozunk haza a fák rücskös, zöld, citrusos illatot árasztó terméséből. Mostanra azonban csak szétmálló, vastag mohával borított vadnarancsokat találtunk az őszről itt maradt avarban. Zé volt a merészebb, felszedte, lenyúzta egy részüket, kutatta a magokat... irtózatos szaguk volt, néha úgy éreztem, alig kapok levegőt. Végül feladtuk, elrejtettünk egyet a csomagtartó mélyére. Közben ránk esteledett, csak most vettük észre a tűzvörösbe hajló naplementét. Gyönyörű volt. Hazafelé többször is megálltunk az út szélén, egy-egy pillanatra belefeledkeztünk, ahogy a nap utolsó sugarai arannyal borították be a szemközti dombokat, miközben izzó lávatengert rajzoltak a felhős égboltra. 

Mert a foci

Ma kaptam az e-mailt, hogy pénteken meccse lesz a legkisebbnek. Rögtön eszembe jutott a tegnap este, amikor visszaértünk az edzésre, a srácok pólóban és rövid nadrágban játszottak a kivilágított pályán, én meg vacogtam a hidegben, a lábam is fájt már az álldogálástól, ráadásul még a cipőm is csupa sár lett. Zének jajgattam, mikor lesz már vége az edzésnek, miért nem lehet tíz perccel előbb befejezni, hát nem veszi észre az edző, hogy mocskos hideg van? Zé meg csak ott állt, élvezte, hogy magába szívhatta a pálya illatát, nagyokat derült azon, ahogy a kis törpék kergették a labdát. Már-már magamat szidtam, hogy idehoztuk a gyereket. Hát miért nem elég neki a suliban focizni, kell ez nekem? Egyáltalán miért kellett sporttagozatos osztályba íratni? Bolond az összes pasi, elvesztik a fejüket, ha valami gömbölyűt látnak, ami után rohanni kell... Körülbelül itt tarthattam a gondolatmenetben, mikor Zé egy félig megeresztett mosollyal a szája szegletében rám sandított:
- Aki fiút szül, az viselje a következményeket!
Na tessék... Jó mélyen hallgathatok, hisz igaza van.

Ez is, az is

Amiről tudhatok:
- Szívem, nézd mit hoztam neked!
- Virágot?
- Igen, csak neked...
- Köszönöm, de tényleg... Nem szabad ilyesmire költenünk!
- Nyugi, nem volt drága!

S amiről nem:
- Nézd csak, itt virágot is lehet kapni?
- Méghozzá milyen szépeket! Gyere, vegyünk egyet anyádnak!
- Vegyünk... De akciós a csokis puding!
- És?
- Szerintem jó pár csokis pudingot lehetne venni annak a virágnak az árából...

Jól sikerült

Félix fáradtnak érezte magát délután, be is ment a szobájába pihenni, majd unalmában kitömte és az ágyra helyezte a ruháit oly módon, mintha ő feküdne ott. Később el kellett mennünk itthonról, pár óra elteltével értünk csak haza. A gyermek besietett a szobájába, s riadtan konstatálta, valaki fekszik az ágyán. Később Máté fiam is megérkezett, halkan odaosont az ágyhoz és jól hátba veregette az öccse felsőjét, hátha az megijed ettől...

Tavaszváró teadélután

Kedves, mosolygós hölgy vezeti be a teadélutánt:
- Mert mi nők ugye olyanok vagyunk, hogy nem szeretjük magunkat. Ti hogy vagytok ezzel? Szeretitek magatokat?
- Neeemmmm - harsogja mindenki kórusban.
- De hát én szeretem magam! - kiált fel Petrus.
- Én is! - mondja már halkabban Kamilla lányom.
- Én is szeretem magam - mondom egész halkan, de még így is furcsán, szinte szúrós szemmel néznek ránk a többiek, mi meg hárman egymásra. Hajajj... Míg valaki beszél, gondolkodom. Ha egy keresztény egyházban ennyire frusztráltak a nők, nem tudják önmagukat szeretni, elfogadni, akkor miképp képesek másokat? Hogy tudnak másokon segíteni? Hogy lehetnek hitelesek mások előtt?
Még jó, hogy a kezem mozdulatai elterelik a figyelmem, papírszívecskét gyártok. Milyen szépen mutatna keményített csipkéből, ki is fogom próbálni. A különböző krémek készítését különösen élvezzük a lányokkal. Kényeztető, fürdés utáni ápoló kenceficéket gyártunk természetes alapanyagokból. Közben teázunk, sütit majszolunk, cseverészünk mindenféléről... Mert azért jók az ilyen délutánok.
Szinte bánt, hogy egyre inkább el-elmaradozunk ebből a kis közösségből, mert több dologgal nem értünk egyet. Pedig az emberek nagyon a szívünkhöz nőttek.

Szólsz?

- Mit szeretnél?
- Ha lefekszem öt percre, szólsz tíz perc múlva, hogy mindenképp keljek fel?

Ócsa - röviden

Olvasom, hogy az ócsai lakóparkra 2,4 milliárdot költött az állam, ami azt jelenti, hogy egy-egy átlag ötven m2-es lakás építési költsége körülbelül harminc millió forint. Az épületek idejét múlt, korszerűtlen technológiával készültek; a falazat tégla, a lakás központi helyiségében egyetlen vaskályha szolgálja a fűtést. A házak különállóak, érdekes módon senkinek nem jutott eszébe, hogy tömbbe építsék a lakásokat vagy legalább sorházakat húzzanak fel, bármelyikkel megtakaríthattak volna egy csomó költséget, plusz a későbbiekben a rezsi szempontjából is gazdaságosabban működtek volna. Arra sem gondolt senki, hogy se óvoda, se iskola, de még munkahely sincs a közelben, bár állítólag lesz.
1. Az EnergyFriendHome Zéro Energy (fényevő) házak, amiknek alapterülete bruttó száz négyzetméter, egyedi tervezésűek, hővisszanyerős szellőztetéssel ellátottak, kulcsrakészen huszonhatmillió forintba kerülnek. A tetőt és a falak egy részét napkollektorok fedik. Hőszigetelésük kiemelkedően energiatakarékos, a szükséges energia száz százalékát a nap biztosítja.
2. Ha a kormány megvásárolja a jelzáloggal terhelt ingatlanokat vagy azoknak egy részét töredék áron, s használati jogot ad az akkori tulajdonosnak bizonyos feltételek mellett, még akkor is jóval kisebb a költsége, mint házakat felépíteni horrorisztikus áron, elavult technológiával.
De most komolyan, kin segítettek ezzel, ha csak nem egy jó ismerősükön, aki valószínűleg pénzmosásra használja fel ezt az egész projektet? Mert a rászorulókon nem... Senkinek sem érdeke egy ilyen házba beköltözni.
Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.

Kicsit szomorkás

Zé tegnap este megkért, találjak már ki valamit, azt sem bánná, ha varázsolnék... Jaj, én varázsolnék, annyi mindent varázsolnék, de nem tudok. Ha tudnék, talán először egy kis jó időt kérnék.

Félreértések

Azért az tud szerezni pár "kellemes" percet, mikor a számodra legkedvesebb meglátva az e-mailt, miszerint egy régi ismerőse bejelölte ismerősnek egy internetes portálon - aminek ő még ugyan sosem volt felhasználója, de ez fel sem merül benne -, felbuzdul és azonnal regisztrál a FB accountjával, majd csendes lelkesedéssel nyugtázza, mennyi volt kollégája ismerőse ott. Laikus felhasználóként meg sem fordul a fejében, hogy a regisztrációja pillanatában már lenyúlták az összes FB fotóját, adatát, kivéve (érdekes módon) azt, hogy kapcsolatban áll. Így az adott portálon egyedülállóként szerepel, aki kizárólag hölgyek ismeretségét keresi, huszonnyolctól ötven éves korig. Naná, már az első félórában megjelennek azok a korosodó hölgyek, akik kiéhezett keselyűként vizslatják az újonnan regisztrálók adatlapját, hogy elsőként lecsaphassanak a "friss húsra".
Te meg csak annyit látsz, hogy a párod fenn van valami online társkeresőfélén, s a rendszer szorgalmasan küldi az értesítéseket, épp ki szeretne vele ismerkedni, pedig még egy óra sem telt el a regisztrációja óta. Mikor pedig szóvá teszed a dolgot, ennyi a válasz:
- Hogy lehetsz ilyen féltékeny, hülye picsa... Én nem társkeresőre regisztráltam! Meg sem néztem igazán azt az oldalt... Honnan tudhattam volna?
Talán nézd meg, mit csinálsz... Nem azzal bántott meg, hogy regisztrált oda, hanem ahogy beszélt velem. Utólag már bánom, hogy szóltam bármiről is. Talán okosabb lett volna csendben figyelni. De az vajon, mennyire lett volna méltó hozzám? Hisz ez az egész épp nem a féltékenységről szólt, inkább csak a tisztességről.
Na, erről ennyit.

Nahát...

Micsoda megkönnyebbülés, mikor megkeresnek egy semmiből feltűnt behajtó cégtől, beléd verik az ideget, majd visszahívnak és tényleg kedvesen és udvariasan közlik, felvették a bankkal a kapcsolatot, ott igazolták azt, amit mondtunk, miszerint valóban folyamatban van az ügyünk és mint ma megtudtuk, már át is helyezték a végrehajtási osztályról oda, ahová eredetileg tartozik (s ahonnan a banki ügyintéző hibájából végrehajtás alá került), s ezentúl a behajtó cég csak érdeklődés céljából fog keresni... Hurrá!

Búcsú (majdnem)

- Levegyem a cipődet?
- Köszi, de nem kell...
- Miért, mész valahová?
- Világgá megyek.
- Világgá?
- Igen...
- Jól van, drágám! De mielőtt elindulsz, tedd fel a céklát légy szíves! (főzni)

A harmadik

Azért megnyugvással tölt el, hogy be van fizetve Máté fiam főiskolai felvételijének díja is, már csak az angol nyelvvizsga van hátra, aztán jöhet az érettségi.
Szinte hihetetlen, hogy telik az idő. Ő már a harmadik, aki... Nagyon drukkolok neki.

Nevessek vagy... mégis

- Szívem, aztán telefont viszel magaddal?
- Hát nem is tudom. Nem hiszem. Úgy is ki kell kapcsolni.
- Ez nagyszerű...
- Jó, akkor viszek, de ki lesz kapcsolva...
- Szóval azt akarod mondani, ide jönnek este tízre érted, és te elmész telefon nélkül.
- Viszek telefont, mondtam.
- De minek? Úgy sem lehet elérni rajta...
- Nem. Fél, maximum egy óráról van szó. Remélem.
- Ráadásul pasi jön érted és többen lesztek. Értem én, este tíz után titkos éjszakai pránanadi...
- Az. Gyere te is, ha akarsz! Megvárhatsz. Gyorsan végzek.
- Persze, még várjak is rád, mikor te éjjel másokkal titkos szeánszon veszel részt... és telefon sem lesz nálad, nehogy akkor zavarjalak, amikor épp nem aktuális...
- De hát, ki lesz kapcsolva... Nem fogsz elérni.
- Hát ez az.
- Bízz már bennem egy kicsit...
- Bízok én... De azért furcsa, hogy este tíz után nadizni mész... telefon nélkül.
- Viszek telefont!

Már egy hete

Legkisebb elmélázva a nappaliban:
- Már egy hete csak magamra gondolok, mindig meg-megállva...

Dilemma

"A feleségemmel aztán lehet kísérletezni - minden kérésem süket fülekre talált. Hiába kérlelem, hogy hordjon szexisebb fehérneműket, és vegyen fel néha magas sarkút (utálom az edzőcipőit!), egyáltalán nem foglalkozik a külsejével. Még a haját is fiúsra vágatta, pedig régen a gyönyörű hullámos fürtjeibe szerettem bele... "

Olvasom az állítólagos, negyvenhárom éves közgazdász sóhajait az egyik pletyka rovatban. Még sajnálom is kicsit. Azért szöget üt a fejembe ez a magas sarkú dolog, mert én sem hordok olyat. Kénytelen leszek megkérdezni Zét, hogy ez őt is frusztrálja vajon? Bár én az edzőcipőket is nagy ívben kerülöm, az öt-hat centis sarkú topánkákra esküszöm. Kezdek teljesen elbizonytalanodni, érzem, mit akarnak nekem üzenni a sorok... Látom magam előtt Zé arckifejezését, amint az utcán magassarkúban botladozom két kézzel a kerítésbe kapaszkodva, amikor egy hirtelen tavaszi fuvallat felkapja a szoknyám szélét és a szexis tanga láttatni engedi a narancsbőrös fenekem hátsóm, miközben esetlenül próbálom visszatuszkolni hatalmas melleimet a legalább két számmal kisebb, csipkés melltartóba. A szélfútta göndörödő fürtök csak fokozzák a hatást, miközben én kihívóan csábos tekintettel pislogok hátrafelé. Most már tudom, ha ettől nem indul be az ember, akkor semmitől.

Búcsú

Méltóságteljesen, vastag hófehér palástját terítve a tájra búcsúzik a tél. Remélem...

Tegnap este

- Szia anya! Hol voltál?
- A szülői munkaközösségnek volt értekezlete a gimiben.
- Jaj, már megijedtem! Azt hittem, kirúgták Kamillát a suliból vagy ilyesmi.
- Mert???
- Hívtam Fixit, mert nem vetted fel. Azt mondta, el kellett rohannotok a suliba és érdekes módon Kamilla otthon van. Nem tudtam, mire gondoljak...

Tavasz

Tegnap este olyan békével töltött el, mikor az iskola kapuján kilépve megláttam, ahogy szállingózik alá a hó a magasból. Még ma reggel is tudtam örülni annak, hogy vékony fehér lepelbe burkolózik az udvarunk. De a szívem mélyén már annyira vágyom a tavaszt. Hiányoznak a színek, földből kikandikáló zöldek, a harsány pirosak, sárgák, lilák, a fák virágainak lágy színei... az illatokról nem is beszélve. Az a sok-sok apró rezdülés...

SM

- Tényleg segítesz levenni a cipőmet?
- Persze drágám!
- De rendes vagy velem! Milyen jól esik ez most...
- Parancsoljon úrnőm!
- Hehe, ezt lehetne majd este is?
- Hogy gondolod? Vegyem le újra a cipődet?

Harmincöt forint

Ma a változatosság kedvéért a vízszolgáltatótól kaptunk felszólítást, hogy azonnal fizessünk, különben felmondják a szerződésünket kilencven nap múlva. Fogtam a fejem, hisz nem régen kötöttünk új szerződést a régi helyett. Kiderült harmincöt forintos elmaradásunk van, plusz a régi számláról jóváírásra kerül az oda befizetett önkormányzati támogatás, ami még két havi vízdíjunkat fedezi. Kell ennél jobb hír?

Törteli gang

Már nem is emlékszem, mikor keresett meg a levelével. Egy fotóm eredetijét szerette volna elkérni. Hogy mondhattam volna nemet? Kedveltem az alkotásait, sokszor szinte simogattak a képei. Szerettem, ahogy megfesti a természetet, a lágy pasztell színeket, a finom kréta- és ecsetvonásokat. Közel éreztem őt magamhoz.

Épp ezért öröm volt vele levelezni, akkoriban még telefonon is sokszor felhívott. Kedves, mókázó öregúr... Mennyit beszélgettünk abban az időben! Aztán egy nap előrukkolt a fotóról készült pasztell képpel. Ó, nagyon tetszett, tényleg olyan volt a nagyszüleim házának gangja, amilyennek megmaradt bennem. Az emlékek édes, mélabús homályába feledkező. 

- Ajándék, de el kell jönnöd érte - mondta. Húztuk, halasztottuk a dolgot. Hol én dolgoztam, ő pedig állandóan utazott. Tavaly újra kaptam tőle egy levelet. Kérdezte, mi legyen a képpel, hisz az enyém. 

Ma tudtam meg, hogy már sosem adhatja át nekem... Reisz Tamás festőművész már az égi alkotó táborokat járja, a napokban vagy talán ma hosszú betegség után elhunyt. 

A fotós és a festőművész szemével...

Erről most komolyan

Szinte az utolsó pillanatban, látható szinten már semmit nem remélve kaptunk egy lehetőséget, hogy rendezni tudjuk az E.on felé a tartozásunkat. Olyasvalakitől jött a segítség, akinek gondolkodása, életszemlélete mindig is példaértékű volt számomra, nagyon szeretem és tisztelem őt. Meg kell mondjam, fel sem merült bennem, hogy segíthetne, épp ezért nem is kerestem a jelenlegi helyzetben, hisz komoly összegről volt szó... S mégis. A szolgáltató is korrekt volt, a fizetés pillanatában elindította a törlést, azaz nem kerül sor a gázóracserére, lesz fűtés és meleg víz. Nincsenek arra szavak, mennyire hálásak vagyunk azért, hogy ha csak a jelenre vonatkozóan is, de megoldódott a helyzetünk.
Még vannak megoldandó feladataink, megoldásra váró helyzetek, de hiszem, hogy azokból is lesz kiút. Mert nem maradhatunk az út szélén...
Már tegnap délután megérkezett hozzánk a segítség, de addig nem szerettem volna róla írni, míg be nem fizettük az összeget, mindig is úgy tartottam, valamiben akkor lehetünk biztosak, ha már túl vagyunk rajta.

Köszönöm az elmúlt napokban való ránk gondolást, segítő szándékot, buzdítást, a kimondott és ki nem mondott imákat, amik nagyon sok erőt adtak nekünk!

Most akkor?

Zé mindig is nagyon figyelmes volt velem. Most mégis itt vigyorgok magamban, mert valamit fel kellett volna olvasnom neki, mire ő - míg kerestem, amire kíváncsi volt - felállt és kiment a szobából, s ahogy hallom, vissza se jön. Hát ilyet...

Kínomban mosolygok

Nem tudok mást kívánni nekik, mint hogy az Isten áldja meg azt az E.on által megbízott vállalkozó brigádot, akik annyira buzgón végzik a munkájukat, hogy két-három naponta felhívnak minket, mikor jöhetnek leszerelni a gázórát, holott már a második alkalommal megegyeztünk a szerda délelőtt tíz órában, ha addig nem történik semmi...

S. N. A. F.

Pár napja kezembe került egy keresztény misszió által kiadott ifjúsági regény, ami eddig a polcon porosodott. Kíváncsiságból belelapoztam, egyre nagyobb érdeklődéssel olvasva a kedves kis történetet, meg-megállva egy-egy gondolatnál. Úgy éreztem, nekem szól a mondanivalója, ami nem más, mint Winston Churchill egyik híressé vált aforizmája:
SOHA, SOHA, SOHA NE ADD FEL!
Hinni kell a csodákban, minden nap.

Döbbenetes

Miért van az, hogy az évente egyszer adható, szociális segély kedvező elbírálásához nekem magas beosztású emberek ismeretségére van szükségem, de annak legmagasabb adható összegét a
c-típusú állampolgár e nélkül is igénybe veheti minden évben? Kitöltendő űrlapot is úgy kaptam, hogy az ügyintéző szemeibe nézve, határozottan kijelentettem:
- Ne foglalkozzon azzal, miért kérem! Adja, a többi az én dolgom!

Házas Randi

Mikor odaértünk, csak egy autó állt a gyülekezeti ház előtt, meg is ijedtem, hogy elnéztem az időpontot. Az utóbbi napok eseményeiből kiindulva nem is csodálkoztam volna magamon. Zé se rajtam, talán ennek volt köszönhető a nyugalma. De mégsem néztem el, nem. Nagy nehezen még János utolsó szavai is bevillantak:
- Akkor szombaton találkozunk!

Egymásra hangolva

A kezdeményezés Angliából indult, világszerte egyre több  keresztény egyház kapcsolódik be a szervezésébe. Mi is ennek a programnak a keretében szerveződött, gyertyafényes vacsorával egybekötött estére kaptunk meghívást az egyik helyi gyülekezettől, mivel tudják rólunk, mielőbb szeretnénk összeházasodni.

Ehhez képest a negyvenhét...

Nos, a családom mindig is úgy tartotta, első a számlák befizetése, a kiadások rendezése. Kiszámoltam már nem egyszer, de most újra, ha mindent becsületesen befizetek, akkor egy hónapra az összeget erősen felkerekítve HÉTEZER forint jut egy főre élelmiszerre, ruházkodásra, s egyéb kiadásokra. Ha most nekem valaki, bárki, akárki elmondja, hogy oldjam meg ennyiből a felsorolt dolgokat, akkor be kell ismernem, mi rontottuk el valahol, de nagyon...

Hiába is magyaráznám

Annyira el vagyok keseredve. Apukám felhívott, nem érti, hogy kerülhettünk ilyen helyzetbe. Hajtogatta, hogy másképp kellett volna, gondolkodni, előrelátóbbnak lenni. Én meg mentegettem magam. De miből? Hogyan? Hisz semmi luxusra nem költünk, nagyon összehúzzuk magunkat hosszú hónapok óta. Akkor is. Előbb kellett volna gondolkodni, előbb kellett volna ésszel cselekedni. Szerinte valamit nagyon rosszul csinálhatunk, ha így állunk. Egyszerűen elfogyott a türelmem, a sírás határán voltam, alig tudtam megszólalni, de azért kipréseltem magamból a szavakat:
- Akkor mondd el, mit kellett volna tennünk? Mit kellett volna tennem, hogy ez ne következzen be? Adj valami tanácsot!
A válasz az volt, amit már annyiszor hallottam másoktól is:
- Nem tudom, nem tudom, nem tudom...
Hát én sem tudom, pedig hónapok óta próbálkozom, hogy másképp legyen.

Mint magára maradt gyermek

Mindenféle iratokért és igazolásokért szaladtam be az önkormányzathoz, Zé valamivel később jött utánam. Jeleztem neki, hogy még nem végeztem, sorba kell állnom, mire ő mutatta, hogy leül egy asztalhoz, ott megvár.
Gyorsan végeztem, örültem, hogy elintéztem  mindent, kiérve az épületből  azonban kétségbeesve néztem körül, egyszerűen nem értettem, hová tűnhetett Zé, miért hagyott itt szó nélkül, egyáltalán merre induljak, s akkor kapcsoltam... Én felejtettem őt az önkormányzaton.

Bye Valentin...

Restellem, de csak késő este jutott eszembe. Zé meglepetése volt ebédre a szív alakú lángos, ami ugyan egyszerű, de annál nagyobb szeretettel készült. Csak akkor és csak nekem... Hát van ennél szebb és ennivalóbb ajándék?

Nem fogom feladni

Bizony ma elmentem, beültem a sorok közé, meghallgattam mindenkit, időnként visszafojtva a sírást vettem nagy levegőket. Aztán mentem képviselőtől képviselőig, polgármesterhez, közgyűlés elnökéhez. Elmondtam, nem segélyre van szükségem, hanem MUNKÁRA... Mert az egyszeri segély senki számára nem megoldás, de egy munkahely igen. Hónapok óta könyörgök, hónapok óta senki nem vett komolyan... Most mindenki segíteni szeretne, vajon ki mit fog és mit tud lépni?

Esik

Esik a hó... napok óta szinte észre sem veszem. Ma is rohanunk, hátha sikerül valamit elintézni. Ráadásul újra be kell szereznem az egyik főiskolás lányomnak elküldött hivatalos papírok egy részét, mert valahol elhagyta őket. Aztán megpróbáljuk egy buszsofőr kezébe nyomni jó pénzért, aki még ma eljuttatja hozzá Pécsre. Ha péntek reggel nyolcig nem adja le, akkor elveszti a második félévre a szociális támogatást.
Komolyan, szinte hihetetlen, hogy minden napra jut valami.

Mert jó is történik

Annyira boldog voltam, mikor a legkisebb nagy örömmel újságolta, ötöst kapott az általa eddig utált énekből, mert szinte mindent tudott. Mondtam is neki az este:
- Látod, érdemes volt megtanulni Kodály Jánost...
Épp egy János nevű ismerősöm járt a fejemben, csakis ezért történt az elszólás, de az egyik nagylányom rögtön rávágta, biztos Kádár Jánosra gondoltam. Na most, miért épp ő rá?
Bárhogy is történt, nagyon hülyén éreztem magam.

Azért még reménykedünk

Az E.on ügyfélszolgálatánál tíz percig sem időztünk, semmiféle megoldás nem érdekli őket. Gyakorlatilag, ha minden tartozásunkat törleszteném, akkor sem kerülhetem el az óra leszerelését. Írhatnám, hogy öröm az ürömben, hogy előrefizetős órát szerelnek fel helyette, de teljesen mindegy, mert vagy ennivalóra költök, vagy viszonylagos melegben leszünk pár napig.
Azon pedig végképp kiakadtam, mikor elmondták, a cél az, hogy minden szociálisan rászoruló, védett fogyasztó óráját lecserélje a cég előrefizetősre, ha van tartozása, ha nincs. Kérdem én, hol mutatkozik meg ebben a rászoruló fogyasztó védelme? De ha a mi családunkat nézzük, miért leszek én védett attól, hogy van egy órám, amit nem tudok használni, a gyerekek fáznak, nincs lehetőségük fürdeni, nem tudunk főzni, satöbbi? Arról nem is beszélve, hogy a feltöltött összeg felét rögtön elnyeli a szolgáltató.
Magyarul az előrefizetős mérő egyedül a szolgáltató érdekeit védi, s azok tudják használni, akiknek van pénze feltölteni azt.
Persze, most egy főokosnak rögtön eszébe juthat, fűtsünk fával, villannyal (míg azt ki nem kötik). Viszont ezek megvalósításához is pénz, pénz és pénz kell, ami nincs. Nem tudok semmiféle szolgáltatást lemondani, mert mindenen hűségidő van. Az autót nem tudom eladni a jelenlegi állapotában.

Sok helyen jártunk ma. Jóindulattal, együttérzéssel találkoztunk, ami nagyon jól esik ilyenkor, azonban segíteni sehol sem tudnak. Egyelőre. Jövő szerdáig várhatunk valamiféle csodára. Utána... nem tudom, hogyan tovább.

Mikor lesz vége?

Tényleg nem mondhatom, hogy soha semmi nem történik velünk. Ma este hívtak az E.on-tól. Kedvesen és együttérzően kérdeztek rá arra, melyik nap jöhetnének kikapcsolni a gázóránkat. Egy szavam se lehet.
Hirtelen azt sem tudom, holnap hova, s merre fussak, hogy ez ne történjen meg.

Lehajtott fejjel

- Láttál valami érdekeset a városban?
- Semmit. Lehajtott fejű emberek mentek el mellettem az utcán.
- Évekkel ezelőtt ez nem így volt...
- A legtöbb ember bezárkózik a maga kis világába, nem akarja látni, ami körülötte történik.
- Ez valahol nagyon szomorú, nem?

Szeretünk az utcán rámosolyogni másokra, s megélni azt, ahogy visszamosolyognak ránk. A lehajtott fejjel igyekvőkre nem lehet mosolyogni, csak elmenni mellettük. Pedig ezekben az időkben nagy szükség van ezekre a gesztusokra, ahogy egy-egy kedves, érdeklődő szóra is, ha lehetőségünk adott.
A lélek egy mosolytól, egy szótól is kivirulhat, sosem tudhatjuk...

A tudatalatti és a média

Azt hiszem, Balogh Béla cikkének mottója ez a rövidke mondat lehetne:
"Gondolataink nyomán szavak és cselekedetek születnek."
Mikor Zével összevitatkozunk azon, mennyire káros a média hatása ránk, mindig azzal érvel, rá nem hatnak a negatív dolgok, kivédi ezeket. Nem hiszek ebben. Hiába hunyom be a szemem, a tudatalattimat vezérlő idegpályákba bevésődik a hallott információ, ha akarom azt, ha nem.
Pár gondolat a cikkből:
"Korunk egyik veszélye - bár kevesen tekintik annak - a televízió által sugárzott adások programozó erejében rejlik. Amikor tájékozódni szeretnénk bizonyos adások tartalma felől, megnézzük a rádió-, vagy a TV-műsort.
Külföldön TV programnak hívják. Nicsak, már a nevében is benne van, hogy micsoda! Először Svédországban figyeltem fel néhány különös dologra ezzel kapcsolatban. Azt vettem észre, hogy kivétel nélkül minden este, a híradóban bemondtak egy gazdasági természetű hírt, amelynek az volt a lényege és a nézők számára továbbított üzenete, hogy holnaptól az életed anyagi szempontból drágább, és ezzel együtt bizonytalanabb lesz. Az ilyen és ehhez hasonló tartalmú hírek, nap nap után ismételve,elvégzik az ember tudatalattiján a munkát, ugyanakkor azonban megakadályozzák azt is, hogy - ha csak néhány pillanatra is - felemeljük fejünket, és az anyagi dolgok helyett a spiritualitással foglalkozzunk. (...)
A stratégia lényegében egyszerű. A lakosságot egyrészt olyan fogyasztási cikkek megszerzésére kell ösztönözni, amelyeknek fenntartása és üzemeltetése időben meghaladhatja az eredeti termék árát is. Másrészt a lakosság nagy részét el kell adósítani. Ez a lakásvásárlás kapcsán megy a legegyszerűbben. Így könnyen elérhető, hogy mindazok, akik ebben a mókuskerékben vannak, figyelmüket főként az anyagi világ felé fordítsák, és teremtő gondolataik erejét ne használják másra, mint a földi léten való átvergődésre.(...)
Tudott dolog, hogy a hírügynökségek ellátják egymást híranyaggal, és kisebb-nagyobb eltéréssel minden csatornán ugyanazok a hírek kerülnek bemutatásra. Nem csak az országon belül, de nemzetközi viszonylatban is. Na már most, ahova a gondolat megy, oda energia megy,mégpedig nem is kevés. A gondolatnak pedig teremtő ereje van. (...)
A pozitív gondolkodás nem csupán divatos fogalom. Gondolataink nyomán szavak és cselekedetek születnek. Az egész bolygó átalakításának, kiépítésének - vagy mértéktelen kizsákmányolásának, és az ezzel együtt jelentkező klímaváltozásnak - a hátterében a gondolataink ereje áll. Igyekeznünk kellene hát szépet és jót gondolni, mert az építő gondolatok, az egymást segítő, bátorító gondolatok ugyanúgy megvalósulnak, mint a negatív, félelemkeltő vagy a környezet kárára történő, mértéktelen meggazdagodást célzó gondolataink. Ugyanakkor jó volna végre felismerni, hogy bizonyos gondolatok csak az egyéni érdekek fényében tűnnek szépnek és hasznosnak, miközben a közös jót figyelembe sem veszik,vagy egyszerűen csak szem elől tévesztik. A bolygó változik. Ezt ma már mindenki beláthatja. A klíma változik. A felszín változik. Mi is változunk. Ha önszántunkból nem, hát a kényszerítő körülmények hatására. De nem mindegy, hogy milyen irányba változunk. A legtöbben úgy szeretnének élni, hogy az nekik jó legyen. Ez ma már nem elég. Nem tudjuk függetleníteni magunkat a világ eseményeitől. Bárhol következne be valami komolyabb katasztrófa, szinte azonnal kihat a Föld minden lakosára, akár felismerjük ezt, akár nem. Összetartozunk, és ahhoz, ami a bolygóval és velünk történik, gondolkodásunk révén nap mint nap mindannyian hozzájárulunk. Jó volna felismerni, hogy a tartós jót csak akkor érhetjük el, ha egymást támogatva és segítve úgy szeretnénk élni, hogy az mindenkinek jó legyen."
(forrás: rejtelyekszigete.blogger.hu)

Súlyzók

Lefekvés előtt a legkisebb átvitte a súlyzókat a szobájába...

Csak ez hiányzott

Ma felhívott a legkisebb osztályfőnöke, szeretne személyesen beszélni velünk. Mint kiderült, pénteken ezt be is írta a gyermek ellenőrzőjébe, de az "elfelejtette" megmutatni. Hurrá...
Kérdeztem tőle, mikor hazajött:
- Mi újság a suliban?
- Semmi...
- Semmi?
- Semmi.
Láttam, ahogy Zé elkerekedett szemekkel hol erre, hol arra néz, majd egyszer csak nem bírta tovább:
- Egészen biztos, hogy semmit nem akarsz mondani?
- Na jó... Tudom, hogy felhívott benneteket Sanyi bácsi.
Leültettük, próbáltuk megbeszélni, már épp a nagyjelenetnél tartottunk, a gyermek a kezét szemeire szorítva, zokogva omlott a kanapéra, egyszerűen képtelen volt felfogni, milyen értetlenek is vagyunk, s akkor Zé csak annyit mondott:
- Elég volt!
A legkisebb pedig morcosan felállt, leült tanulni, megmutatta a házi feladatokat, majd összepakolt, utána bocsánatot kérve, átölelve megpróbálkozott kicsikarni belőlem egy tíz percig tartó internetezést, nekem pedig majd' a szívem szakadt meg, mikor azt feleltem:
- NEM!
Hát nagyon nehéz következetesnek lenni, hja... Mi lesz még itt?

Ha harc, hát legyen...

Átbeszéltük Zével a pénteken történteket, megoldást keresve a kicsik viselkedését illetően. Így aztán egész hétvégén takarítottam, pakoltam a szobájukban, hogy holnap ne kínkeserves rendrakással kezdjék az "új időszámítást". Fél óra sem telt bele, miután hazaértek, szanaszét hagyták a cuccaikat, alig pakolva el valamit maguk után. Kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magam az egész helyzet miatt.

Leültünk a három kicsivel, külön-külön pár perc erejéig. Úgy tűnik, valamit nagyon elronthattunk tudjuk mi jól, mit rontottunk el az utóbbi időben, mert mindegyik egyformán reagált a hallottakra. Unott arcok, majd türelmetlen kijelentések sora következett:
- Jó, most már menj ki!
- Rendben, csak hagyd már abba!
- Elég volt anya, érted?
- Nem hallgatom ezt tovább!
- Majd később megcsinálom, ne legyél ezen is kiakadva!
Nem mentem ki, nem hagytam abba, s megköveteltem, hogy tegyen rendet, akkor is, ha elege volt belőlem. Ez valamiért egyiknek sem tetszett, amit megint csak szóvá tettek. Arra viszont egyik sem mert reagálni, csak nézett tágra meresztett szemmel, amikor elmagyaráztam, hogy a családban innentől kezdve NINCS demokrácia, ahogy régebben sem volt. Szóvá tenni, beszólogatni, visszapofázni, ellenszegülni, meg nem tenni valamit lehet... Szíve joga mindenkinek, hogyan dönt. Nem lesz órákig tartó könyörgés, nem lesz kiabálás, veszekedés. Egy valamit azonban tudniuk kell, ha így viselkednek, olyan lesz - Zé szavaival élve, mintha szembepisilnének a széllel.

Amikor Zé elbújik

Már nem tudom, mit mondhattam éjjel Zének, de úgy megsértődött, hogy még a feje búbjára is ráhúzta a plédet, én meg csak néztem és néztem, majd egyszer csak gurgulázva tört fel belőlem a röhögés. Erre még jobban magára húzta a takarót, ki sem látszott belőle, amitől szinte visítottam, fájó hassal összegörnyedve, viháncolva csapkodtam a párnát. Elő sem mert bújni, szerintem azt hitte, megtébolyodtam, hisz semmi nem történt, egyszerűen csak mókás látvány volt, ahogy ez a hatalmas erős ember, ott szuszog a hófehér lepel alatt, mint valami védtelen medvebocs a hóban.

Mert a mosógép

Amikor teljesen máshol járnak a gondolataid, na akkor van az, hogy egy laza kézmozdulattal rácsukva a mosógépre az ajtaját elindítod a programot, s csak ezután veszed észre, hogy a felsőd kapucnijának zsinórja becsípődött a gépbe. Nyüszítesz, kétségbeesve küzdeni próbálsz, míg a mosógép el nem enged a két perces kényszerű rabságból, mert az eszedbe sem jut, hogy csak ki kéne bújnod az említett ruhadarabból...

Hétvége

Azon kívül, hogy úgy érzem, minden pillanatban leragadnak a szemeim az álmosságtól, egészen jól vagyok a körülményekhez képest.
A gyermek még hajnalban bepróbálkozott:
- Azért adok én is puszit, ha engem nem is szeretsz!
Csak remélni merem, hogy helyreteszi ez a két nap, amit tőlünk távol tölt a két másik kicsivel együtt. Székesfehérváron a baptista ifjúsági közösség szervezett két napos konferenciát, aminek témája az Istennel való kapcsolatunk megvizsgálása, elcsendesedés, szavának meghallása. Persze mindez bőséges szeretetvendégséggel, sok-sok énekléssel, játékkal, mókázással egybekötve.
Míg távol vannak, kitakarítom a lakást, közben magamban is megpróbálok rendet tenni, hogy mire hazaérnek, le tudjak velük ülni, csendben elmondani nekik, amit gondolok a határokról és a szabályokról. Jelen esetben nem beszélgetni szeretnék. Aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Köszönöm itt és mindenhol, akik segítenek ránk gondolással, kedves szavakkal, imával... Nagyon hálás vagyok mindenkiért, ezért is:
"Mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít, de igazából nem is az eltelt napok, hetek, hónapok jelentik a gyógyírt, hanem azok közelsége, akik ebben az időben mellettünk vannak."
(Dora Craiban)

Ez van...

A legkisebb lányom nem fogadott szót, szó szót követett, felhívta az apját, majd én, az leüvöltette a fejem mindennek elmondva engem és Zét is, hogy hallott ő már eleget a gyerekektől, miképp bánunk velük. Azóta hívogatja hol egyiket, hol másikat, adva alájuk a lovat, élvezve a helyzetet, miközben valószínűleg azon gondolkodik, hogy tud alám tenni... lehetőleg minél előbb. Most hízhat a mája, mert annyit elért, hogy Zé (eddig úgy néz ki) elköltözik, abba azonban nem gondolt bele, hogy így hiába is akarna kilépni a hitelből (amit mi fizetünk ugye helyette is), ugyanis Zé lett volna a kezes.
Igaza van a nagylányomnak, mikor azt mondja, elgondolkodhatok azon, mekkora hülye voltam, hogy egy ilyen pitiáner, bosszúállú, ostoba faszkalapnak szültem ennyi gyereket... Mert ő kilépve innen átlátja, mi is zajlik a színfalak mögött. Bár utólag, kár ezen elmélkedni, hisz változtatni nem lehet rajta.
S igen, bőgök és nagyon ki vagyok borulva. Szeretnék egyedül lenni...