Hosszú hónapokig kutattam, kerestem, hátha rábukkanok egy használt, de jó állapotban lévő szekrényre, amire már nagyon nagy szükségünk volt, de vagy lemaradtam, vagy az orrom elől vitték el, vagy egyáltalán nem is volt olyan, amit el tudtam volna képzelni a lakásba. Aztán pár hete megláttam. Nem egy szekrényt, egy egész szekrénysort. Erre mondhatnánk, első látásra szerelem. Az ára, amennyit a szekrényre szántunk. Azért ennyi, mert egy tízemeletes nyolcadik emeletéről kellett lecipelni, ahol a liftbe jóindulattal sem fér el három embernél több.
Aztán nézegettünk cipős polcnak valót, fogast... Nincs rá keret. Így újra elkezdtem keresgélni. Egy kovácsoltvas fogasba máris belebotlottam pár száz forintért.
Ezek a "megtalálások" különleges melegséggel töltik el a szívet. Azt hiszem, sosem szeretnék új bútort.
