Pilot Bear

Napok óta üldöz:
- Írj már valamit végre!
Igaza van, annyi minden történt az elmúlt napokban. Mégis, ha arra gondolok, mivel is kezdhetném, mindig egy idejét múlt történet jut eszembe.
Még anno Münchausen bárótól kaptam egy apró, plüss repülős medvét. Tudtam, hogy kedves a szívének, mindenhová magával hurcolta a táskájában. Megegyeztünk, ha szakítunk, visszaadom neki. Nem egyszer, többször is próbálkoztam. Ő pedig itt felejtette, a táskámba csempészte, vagy egyszerűen csak a kezeim közé szorította búcsúzáskor, miközben szigorúan nézett rám. Görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy nálam legyen, mélyen hihetett abban, hogy ezzel magához láncol. Mintha valami mágikus kötelék lett volna kettőnk között az a kis tárgy.
Nálam maradt akkor is, miután már nem mert többé keresni. Nem szerettem, hogy a fiókom mélyén rejtőzik, mégis egy időre megfeledkeztem róla. Vagy talán nem akartam róla tudomást venni? Mikor a kezembe került, összefacsarodott a szívem. Fájt minden, nem volt jó emlékezni, mégis arra gondoltam, vajon most mi lehet Münchausen báróval? Hogy szerezhetnék róla valamiféle információt?
Mondtam Zének, hogy szeretnék megszabadulni ettől a jelentéktelennek tűnő emléktől, de nem akarom kidobni, találjunk ki valamit. Így esett, hogy mikor Zé a fővárosban járt, magával vitte és a valahol két megálló között a metrón leültette egy sarokba. Szinte hihetetlen volt az a megnyugvás, amit akkor éreztem, mikor felhívott, hogy már nincs nála. Repülős medve "elrepült", s érdekes módon vele együtt a Münchausen báróval kapcsolatos félelmeim is.
Mintha egy szomorú, olykor könnyeimen át megmosolyogtató történet végéhez értem volna. Becsuktam a könyvet, amelynek sorai rólam is szóltak. Jó érzés volt tudni, hogy következő történetnek már nem leszek részese.

Sokszor hallgatok

Két év telt el. Mégis három-négy havonta megszólal a vonalas telefon (mert már csak ennek a számát ismeri), s amikor beleszólok, hirtelen megszakad a vonal. Ha úgy veszem fel, hogy fél vagy akár egy percig is hallgatok, akkor ő is hallgat és csak utána teszi le, ha meghallja a hangom. Innen tudom, hogy ő az. Egyszer részegen hívott, elfelejtette kinyomni a mobilját. Hallottam, ahogy másnak rólam beszél. Kinyomtam, nem érdekelt. Ilyenkor mindig arra gondolok, mikor felejt már végre el. Örökre.
De vajon szeretném, hogy elfelejtsen? Jó érzés lenne számomra, ha úgy élné az életét, mintha sosem jelentettem volna számára semmit? Nem, nem lenne jó. Még akkor sem, ha csak egyfajta, beteges ragaszkodás volt a részéről, amit érzett, akkor sem... Talán csak annyit szeretnék, valami halvány emlékként legyek jelen, ami időnként egy alig érzékelhető gondolatfoszlányként tovasuhan. Hisz olykor velem is előfordul ez, ha zenét hallgatok, vagy ha egy repülőgép szeli ketté az eget. De másképp, mint régebben. A varázs már rég elillant. A görcsös félelem, a mindennapos rettegés is eltűnt az életemből. Már nem érdekel, hogy éli az életét, hallani sem szeretek róla. Ahogy találkozni sem szeretnék vele, soha többé. S akkor megint oda lyukadok ki, vajon szeretném, hogy elfelejtsen? Örökre? Talán mégis az lenne jó, ha ez történne. Hisz észre sem venném...

Paranoia

Talán egy éve is elmúlt, hogy Medve Münchausen báró bejelölt ismerősnek FB-n egy vadiúj accounttal. Zé kérte, hogy igazoljam vissza, meglátjuk, mit akar. Hát nem igazán láttunk meg semmit, mert miután szembesült kettőnk közös fotójával, valamint azzal, hogy el vagyok jegyezve, azonnal törölt.
Pár napja a fent említett helyen üzenetet küldött egy ismerőse:
- Élsz még? Mi van Gagarinnal?
Mit tudhatnék én Münchausen báróról? Mondjuk, hogy semmit sem tudok. Ha hallok valamit, majd felhívom, ha fontos. Két perces néma csend, majd írja, nem tudom hívni, mert külföldön tartózkodik. Rákérdeztem, dolgozik-e. Számomra gyanús, két perces "csend". Nyaral, majd jön haza, ha nyer pókeren. Aha, ilyenkor... nyaral. Eszembe jut, már dolgozott együtt Münchausen báróval, külföldön is. A válaszon vajon miért kellett ennyit gondolkodni? S Gagarinról nem tudnak a kocsmában. Meg az autót sem látják. Érdekes, más látja... Miért érdekli, miért nem mentem még férjhez? Hogy jól vagyok-e?
Furcsa, szinte nyomasztó érzés lesz rajtam úrrá. Kilépek a beszélgetésből.