Véletlenek pedig...

(facebookról)
- Szia! Valószínűleg apró memóriazavar, de nem tudom, ki vagy! Légy szíves segíts... Köszi.
- Szia! Semmi gond! Én is így vagyok ezzel... álnéven vagyok. Nem lehet, hogy pedagógus vagy?
- Nem lehet... nem vagyok pedagógus.
- Ha ismerős, akkor még a valódi nevem, (...) lehet az. Ez a lánykori nevem. Mivel szimpatikus voltál, ezért visszaigazoltalak. Tetszik, amikről írsz.
- Köszönöm... Nem ismerős a neved. S most azt sem értem, miért jelöltelek be és nem is tudom, mikor. Nem emlékszem ilyenre.
- Szerintem nem voltunk ismerősök a másik profilommal. Még a lakóhelyemet sem gondolom közös pontnak. Te pesti vagy, igaz?
- Nem.
- Hanem?
- Kaposvári vagyok.
- Várj... volt egyszer egy kaposvári ismerősöm... Kettő. Az egyiknek egy lánya volt. Egyedül nevelte...
- Négy lányom van, és egy ideig egyedül neveltem őket.... de két fiam is van.
- Gondolkodom.... nem tudom, honnan lehetünk ismerősök!
- Blog? Valamilyen csoport itt?
- Blogom nincs. Neked milyen blogod van?
- Személyes, semmi extra... de nem is tudom, tán tíznél is több éve írom.
- Régen nagyon sok blogot olvastam. Most már inkább szakmai dolgokat inkább. Sok volt a személyes nyavalyám, és nem tett jót, hogy "lelkiztem".
- Chanson néven írok elég régóta...
- Chanson... hm... nem is tudom... Szereted a pipacsokat? Lehet, ha mesélnél, akkor beugrana... Nem tudom... Kicsit ismerős ez a chanson... de mostanában annyi minden van a fejemben.
- Hajaj... a pipacsmezők...
- Lehet, hogy beugrik majd valami?!
- Olvastam egy pipacsot rég... de eltűntünk egymás szeme elől, mikor megszűnt a freeblog.
- Várj csak! Ott kékharisnya (kékvirág) néven írtam!
- Ez nagyon ismerős. A kezdetekkor én impression néven...
- Ok! Megvagy! Emlékszem! Szerintem még telefonon is beszélgettünk! Én a fiammal küzdöttem...
- Nahát...
- Emlékszel?
- Valami halványan dereng... Csepel? Budapest?
- Igen, igen, igen, igen! Ez mekkora véletlen!
- Én ezt most nem értem... Atyaég...
- Nyugi! Én sem értem! Lehet, hogy emlékeztél a kék virágra?
- Tudod, nem szokásom fotó nélkül vadidegeneket bejelölni... Nem, nem emlékeztem.
- Tudat alatt...
- Azt nem értem, hogy jelölődtél be ismerősnek...
- Szerintem azért jelöltelek vissza, mert ismerős volt a neved. De nem emlékeztem. Sőt! Ahogy megnéztem a profilod, úgy sem voltál ismerős, csak szimpatikus!
- Mert anno vörös voltam... tán azért?
- Nem tudom.
- Sok-sok év eltelt azóta... hihetetlen.
- Nem semmi véletlen!
- Most már a neved is kezd derengeni.... hogy elvolt mentve a telefonomban.
- Mondom én, hogy telefonon is beszéltünk!
- Igen, már emlékszem...

Régiek

Olvasgattam. Rájöttem, nincs szükségem az emlékeim túlnyomó többségére. Feleslegessé váltak.
Megváltozott az életem, s benne én magam is. Vagy fordítva?

Kritika

- Anya, uncsi vagy.
- Mire gondolsz?
- Uncsi a blogod, most már írhatnál valami izgalmasat is.
- Semmi izgalmas nem történik körülöttünk.
- Akkor is uncsi. Írjál érdekeset!

Akkor most, hogy írjak a macskáról, aki összetörte a kedvenc kerámia kacsáimat, a szekrény tetején száradó steviáról, az elmúlást idéző kerti virágokról, s megannyi apró-cseprő pillanatról? Ó, beleszólnak még az unalmas, kicsinyke dolgaimba is... 

Balkonszoba

"Szerelem 
ahogy a szél meglebbenti a függönyt 
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés." (Fodor Ákos)
Köszönet Adolph von Menzel német festő és grafikusnak, hogy 1845-ben megalkotta. Ezt kerestem, ezt a fajta lebbenést.  Amikor egy finom, lágy szellő fúj be a szobába a nyitott balkonajtón keresztül. Alig észrevehetően. A szobában egy tükör, két szék, semmi több.

Áldás Katicitől

Hirtelen ötlettől vezérelve indultunk Pécsre. Így esett, hogy találkozhattunk egy nagyon kedves bloggerinával is (az a nagy helyzet, hogy nem nekem, hanem Mártinak jutott eszébe), akit már régóta szeretnék megismerni. Széles mosollyal az arcán közeledett felénk, hirtelen nem is tudtam mire vélni ezt a mosolyt (nem ismertem fel őt azonnal), de a következő pillanatban leesett... Tündéri, aranyos nő, olyan ember, akit pár perc ismeretség után a szívedbe zársz. Ő Katici.
Hálás vagyok ezért a találkozásért. Most már nagyon szeretném megismerni a többieket is, akiket tavaly nyáron nem volt módomban.

Nincs cím

Akár mondhatnám azt is, fotóim a hallban, hasznos-haszontalan gondolataim a jövőre átrendezésre kerülő nappaliban, titkaim a hálószobában vannak... Mind ez persze csak a virtualitás szintjén, ami csak azért érdekes még számomra is, mert régebben azt gondoltam, minden elfér egy helyen.