Látogatóink Pestről

- Bár most csend van, ezekben az erdőkben rengeteg az énekes kabóca. Ilyenkor benn a városban is sok van belőlük, időnként hatalmas hanggal vannak. De az emberek nagy része nem ismeri fel őket.
- Jó, hát azért nem várható el, hogy a városi ember ismerje az erdei madarakat...

Pillanatok

Csodálatos idő volt, majd egyszer csak felhők takarták el a napot, a szél húzta magával a parti fűzfák lombjait, a víz a part köveit nyaldosta, habjai egyre magasabbra csapódtak, a tavon itt-ott tarajos hullámok kergették egymást. Nem mehetünk ki, most nem! Éreztem, ahogy fejembe száll a már jól ismert bódultság, megjelent az első vigyor az arcomon. Láttam Zé mögött a feléje közeledő hatalmas hullámot, amikor rám nézett:
- Na, már megint kezdi! Hihetet...
Nem ért a szó végére, a víz úgy beterítette hátulról, hogy a feje tetejéről visszaillesztette a szemére a napszemüveget. Az a prüszkölő, csodálkozó arc! Mire észbe kaptam, már én is víz alatt voltam.
Olyanok voltunk, mint a gyerekek, mindig kicsit beljebb mentünk, majd hagytuk magunkat sodorni a part felé. Némelyik hullám akkorát dobott Zén, hogy seggre ültette az iszapba. Hagytuk magunkat beteríteni, nyeltük a vizet, prüszköltünk, viháncoltunk, egy-egy hullám métereket dobott rajtunk. A víz mellénk sodort egy idősebb urat, aki nagyokat derült rajtunk. Gondolhatta, mekkora két hülye. És tényleg...

Reggeli romantika

Kora reggel. Visszafekszem az ágyba. Behunyom a szememet, jó érzés, ahogy a reggel korai fényei simogatják a szemhéjamat. Álmodozom. Elképzelem, ahogy felém nyúl, átölel, érzékien a nyakamba fúrja a fejét és csókolni kezd. Mint régen. Még azt is suttogta, mennyire imádja az illatom, képtelen ellenállni neki. Most is érzem a kezét. Megsimogatja a vállam. Nem bújsz ide? Gyere inkább te közelebb! Tudtam, hogy lusta megmozdulni. Kis idő múlva mégis közelebb húzódik. Nyakamba dobja a paplant, miközben próbálom a sajátomat kitépni kettőnk közül. Végre. Együtt. Átölel. De ez az ölelés nem az, amiről álmodozom. Mégis tapogatózva hátranyúlok. Ó, a macska! Kiterülve alszik a hátán. Megsimogatom. Naná, hogy a macskát. S akkor megszólal a reggeli ébresztő.

A projekt folytatódik

Van ez a hajlenövesztős projekt, amibe több hónapja belevágtam. Ennek okán többször fotózom a fejem búbját is, s teljesen el vagyok hűlve, a hajfesték mennyire tönkretette és megritkította a hajam. Olvastam már erről, de valamiért azt reméltem, hogy ez engem nem érint. De, igen. Majdnem elsírtam magam, amikor megláttam. Hogy engedhettem ezt meg? Azóta egyre türelmetlenebb várom az eredményt. Milyen leszek, hogy fogok kinézni? Lesz még dús hajam a fejem tetején?
Nézegetem az ezüstös hajú nők fotóit, s gondolkodom, mitől olyan nagyszerűek, pedig látok olyat is, ahol a hajszín idősebbé teszi viselőjét, valamiért mégis tetszetősebb a kisugárzása. Ezekből a nőkből sugárzik az önelfogadás és még valami, a szabadság. Magukban hordoznak egyfajta eleganciát, merészek és pimaszok, tekintélyt parancsolóak és izgatóak.
Nem tartom véletlennek, hogy az ezüsthaj divattá lett minden korosztályon belül, mert kifejezi azt, amivé mi, NŐK válni szeretnénk.

Talán nem is az ezüstösen csillogó haj a lényeg, hanem az a fajta természetesség, ami által képesnek kéne lennünk nőként tündökölni?

Hatvan felett

Mások türelmetlenek voltak vele, hangoztatták, mi akar már vén fasz létére, miért nem jó neki az a nő, akit ők szemeltek ki neki, nehezteltek rá már mindenért, elfordultak tőle, de én képtelen voltam így nézni őt, mivel a barátom, olyan kelekótyának szeretem, amilyen. Különben sem illettek össze azzal a nővel.
Gábor a párjával most már másodjára látogatott meg minket. Persze a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.
- Figyelj, most én ezt az egész kapcsolatot nem értem ám!
- Mire gondolsz?
- Neked mindig annyira fontos volt a külcsín, a kerek mell, meg a feszes bőr... Most akkor?
- Hát igen... Valahogy most értékelődtek át bennem a dolgok.
- Így hatvan után?
- Igen. Látod? Mérlegeltem... Én sem vagyok egy Don Juan, megpapásodtam. Ági nagyon kedves, aranyos, odáig van értem. Igazán erre van szükségem, nem a kerek mellekre. Adok és kapok is, tényleg maximális szinten megtesz értem mindent. Ennél nem kell több. Jó ez így.
- Tudod, annyira tudtam, annyira éreztem ezt. Örülök neked...

Miért is fordítanál hátat, ha valaki nem éppen az elvárásaid szerint gondolkodik és cselekszik?

Fél kettő

Felriadtam, nem értettem, mi történt, szinte hálás voltam az égve felejtett olvasó lámpáért, annyira rossz érzéssel töltött el a kinti sötétség. Kibotorkáltam a fürdőbe, majd visszaültem az ágyam szélére, nyugtázva, hogy csend és nyugalom van. Lekapcsoltam a lámpát és visszafeküdtem, de abban a pillanatban ugrottam is fel. Nyomasztó, nehéz érzések kavarogtak bennem. Sorra vettem a gyerekeket, a szülőket, öcséméket. Tudtommal, mindenki jól van. Az érzés mégis ott maradt, szinte feszített belülről. Imádkozni kezdtem. Vigyázzon mindenkire, óvjon meg mindenkit, senkinek ne történjen baja, szeretem őket.
Kicsit később ráírtam Petrusra, tudtam, hogy nemrégiben szállhattak le a repülőgépről. Szinte azonnal írt:

Jajj, anya! Azt hittem, meghalunk De szerintem mindenki a gépen. Jobbra, balra dőlt a gép, mielőtt leszálltunk volna, néha olyan volt, mintha zuhannánk. Az emberek megijedtek, mindenki hangosan beszélt. Nagyon ijesztő volt. Remegett mindenem. Nagyon rossz volt. Áronnak elmondtam vagy hússzor, hogy mennyire szeretem. Tényleg azt hittem, ennyi volt. Imádkoztam, de szerintem mindenki más is. (...) Végülis, nagyon szépen letette a gépet a kapitány. Tényleg, hála Istennek, hogy minden rendben volt. Most még a taxiban ülünk.

Vajon, hányan ébredtünk még fel ezen az éjszakán?

Mai fáradt

Teszem a mindennapi feladataimat, közben egy adott ügyben telefonálgatok a rendőrségre. A munkatársam kinéz az ablakon és felkiált:
- Esik az eső!
Mire én:
- Sikerült beszedned a ruhákat?

Egy a sok közül

- Történt már valamilyen sérülés önnel vagy a környezetében, miközben alkoholos állapotban volt?
- Persze, de csak egyszer.
- Mesélne erről bővebben?
- Szívesen. Odajött hozzám, hogy úgy mondjam, egy sötétbőrű egyén, aztán magyarázni kezdett. Mondtam, hogy hagyja abba, de nem hagyta.
- Összeszólalkoztak?
- Hát úgy is lehet mondani. Nagyon felbosszantott, hogy nem akarja abbahagyni.
- Utána mi történt?
- Tudja, egyszerű történet ez. Nem hagyta abba, hát megkéseltem.
- Megkéselte?
- Meg. De magamnál voltam ám. Rögtön hívtam a rendőröket, meg a mentőket, meg ne haljon már ott nekem.

Rég voltam ennyire...

... fáradt.
Idő előtt érkező, most már főnököm. Velem szeretne beszélni. Miért benn a szobájában? A gyomrom felére zsugorodik. Balhé volt az ambulancián. A kollégám majdnem felmondott. Szabadságra küldik. Kellek, oda is. Két hétig betanulok. Mi vár rám? Két ember munkája, két helyen. Több hétig. Négy napot a drogambulancián dolgozom. Egyet az addiktológián. Ott legalább hűvös van.
Razzia lehet a Balatonon. Rengeteg új kliens. Teszem a dolgom. Mindenki nyűgös és fáradt. Na persze, hogy most döglik meg a riasztó is. Állandóan riaszt. Mehetek éjjel is. Esténként pedig ott a suli.
Hétvégén szarrá égek a Balaton hullámveréseit hallgatva... Ez a drog. Nekem. Most. Kell.