Kora reggel

Csodálatos, szívet, lelket melengető érzés, mikor kibotorkálva az utcán parkoló autódhoz megpillantod, hogy a házak mögött dupla szivárvány tör az ég felé. Hála.

A tűz

- Zé, annyira fázom, még a takaró alatt is...
- Igen szívem?
- Nem jössz ide? Lehet, a tűz hiányzik...
- Most nem értelek szívem! Gyújtsak alád, vagy mi?
- A szerelem tüzéről beszélek, te!

Januári erre, arra

- Szívem, akkor elmegyünk a Balatonra?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert hideg van és fázom.
- Jó, akkor öltözz!
- De nem viszek fényképezőgépet.
- Ne hozzál, szívem...

Kellett volna, gyönyörű volt az ég kékje, lilája, rózsaszínje, sárgája, narancsa, fehérje, szürkéje.

Első hó

Csendben ültem az ablak előtt, nézve a színes ruháját levetett, szürkébe, barnába öltözött téli kertet, azt kívánva, legyen végre idén fehér a karácsony, s ne csak az ünnep napján, hanem a mi karácsonyunkkor is, mert idén egy héttel korábban érkeznek hozzánk a gyerekeink. S lám, vannak csodák, az első hó épp hétvégén érkezett.

Árvácska

Korán érkezett. Sápadtan sárga színű szirmaival, mintha a felkelő nap sugarait fürkészné az ablak párkányáról. Lelket melengető, aprócska színfolt ő a szürke télben.

Karácsony 2016

"Kínálkozik egy ünnep, és ilyenkor az emberek nyitnak némi rést szorosra zárt kagylóhéjukon, többségük ajándékoz, tehát odafigyel szeretteire, és ebből a figyelmességből juthat másoknak is. Mert az ünnep arról szól, hogy adni örömtelibb, mint elvenni; a szeretethez kevesebb energia kell, mint a gyűlölethez." 

(Kontra Ferenc)

Kaptam csipkéket, apró keresztszemest Katámtól, manót Ildikótól, rózsás szalvétákat Laurától... Mit is akarhatnék többet? Már ennyitől is szép... Köszönöm nagyon!

Hóvirágos kikelet

Friss, kora tavaszi illat lengi be a völgyet. Rengeteg hóvirág van, rengeteg. Gyönyörűek. Más hagymások levelei is utat törnek a barnás, szürkés avarban, a páfrányok már üdén zöldellnek, mintha nem is lett volna tél.

Zé el-elmosolyodik rajtam, látva a cipőm nem állja meg szó nélkül.
- Te azért így érzed jól magad, ugye? Hogy kicsit belemászol a sárba, kicsit beletapicskolsz, megfogdosol mindent...

- Aha. Annyira jó érezni. Hát nem ez a természetes? 

Gyertyánosban

Mennyire igaz, csak elég kimenni a természetbe...

Valamelyik hétvégén megpihenve a gyertyánok alatt csodáltuk, hogy hajladoznak most még ruhátlan ágaik a légben. Mintha valami éteri zenére járták volna táncukat. Valami különös misztérium a fáké, mindig olyan nyugalommal és békével töltődöm fel alattuk, érzem, ahogy szinte eggyé válok  az erdő csendjével, hangjaival... Mintha felemelnének időtlennek tűnő önmagukhoz.

Köszönöm...

Tavasz?

Második napja, hogy hangos madárcsiripelésre ébredünk.

Örülök, bár az örömöm még sem felhőtlen így február elején.

Egy kis tavasz...

... a télben (bár most kinn sincs hideg). A karácsonyi fenyőnk friss, üdezöld hajtásai a nappaliban.

Január 1.

Az idei első hó.

Anyukámék kertje

December huszonhetedikén.

Megérkezett

Megérkezett hozzánk is, nem az idei... az első hó ezen a télen.

December 24.

A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak. 

(Csitáry-Hock Tamás)

Vasárnap óta

A bőrömön keresztül éreztem a reggel hideg fényét. Nem akartam kinyitni még a szemem, ott voltak a gyerekek, még annyi mindent kellett sütnünk. Porcukor hullott alá az égből, a sütemények lágyan ringatózva keringtek körülöttünk a légben, mi pedig nevettünk, bolondoztunk színes kötényeinkben. Éreztem Zé kezét, ahogy a paplan alatt matat, kutat, keresi a takaró szélét. Jaj, ne ébressz még fel! Nézd milyen szépek a süteményeink! Érzed az illatukat, azt az édes vaníliasárga illatot? Ó Zé, ha közelebb jössz, nem tudok a süteményeimmel foglalkozni.! Hisz már itt vagy... A te illatodat érzem, az illatot, aminek nem tudok ellenállni. De most nem érinthetlek meg. Nem akarsz még felkelni szívem? Nem... hideg van, olyan fehér ma a reggel, mégis csak bújj közelebb, egészen közel! Éreztem az erős kezeket, amik átöleltek, a finom ujjakat, amik simogattak. Már nem akartam, hogy elengedjen. S akkor kivágódott a lányszoba ajtaja, valaki végigtrappolt a nappalin. Zé felemelkedett egy kicsit, hogy kinézzen.

- NEEEM!

- Mit nem?

- Még mindig esik, nagyon esik!

- Fehér minden, ugye?

- Az.

Egyszerűen nem akartam tudomásul venni, hogy újra itt a tél... Happy Easter! Merry Christmas! Melyik filmbe csöppentünk bele? Nem állíthatnánk le a lejátszót? Tudod, azt a gombot kéne megnyomni és akkor eltűnik ez a fehérség, ami körülvesz minket. De nem, a lejátszóban mintha egy véget nem érő film peregne napok óta. Ébren álmodom a színeket. Közben teszem a dolgom, de úgy, mintha a visszatérő téllel időt nyertem volna... Időt, de mire? Magam sem tudom.

Ma be kellett mennünk a városba. Zé az egyik kereszteződésnél felnézett az égre, szinte megkönnyebbülve sóhajtott fel:

- Nézd csak, mindjárt kisüt a nap!

Elmosolyodtam. Egy pillanat alatt lepergett előttem minden. A lebegő krémesek, a szitáló porcukor, Zé bőrének az illata, a paplan melege, a zuhogó hó, a kavargó szél, az ablakon kifelé tekintgető gyerekfejek, a hóban ugrándozó eb, a kamilla tea és a kétszersült régről megmaradt illata, egy Glenn Miller muzsika dallama, amit mintha már a tavasz sodort volna felém... 

Mikor hazaértünk, a  házunk előtt tanácstalanul álldogált egy feketerigó, nem repült el. Ide-oda tekintgetett, téblábolt jobbra-balra, mint aki keres valamit. Talán a tavaszt kutatta. Ki tudja?

Még a nap is süt

Zével azért is...

Zével azért is szeretek lenni, mert legtöbbször ugyanúgy éljük meg a "világot". Ha megakad egy-egy emberen a tekintetünk, szituációkat írunk hangosan, ha látunk valamit, történetet kerítünk hozzá, miközben jókat derülünk.
Körülbelül egy éve, abban a nagy hidegben kisétáltunk a közeli tóhoz. A tó elején egy tábla áll:
"Fürdeni tilos!"
Rögtön beindult a fantáziánk, hisz a tó jegét is hó borította, a hőmérő higanyszála mínusz tizenkét fokot mutatott. Aki pedig ismer tudja, mindkettőnk kapható a hülyeségre. Már akkor magam előtt láttam a fotó szövegét:
"Nagyon csalódott vagyok. Végre lett volna egy kis időm, erre ideteszik ezt a táblát!"
Idén nem maradhatott el az ismétlés. Csak most kicsit másképp...

A parkban

Újra esik

Zé morgolódik a hólapátolás miatt, míg én gyönyörködöm a látványban. Sejtelmesen szép, ahogy az utcai lámpák tompa fénye visszaverődik a hófedte utcáról. Zuhog odakinn, röpke óra alatt fehérbe borult a környék.

Hull a hó és hózik

Szinte hihetetlen... Higgyek a szememnek?