2015. június 30.

All About That Bass


Amit szinte mindenki ismer Meghan Trainortól. S amit nem a Postmodern Jukeboxtól Haley Reinharttal, Morgan James-szel, Ariana Savalas-szal, pedig ez utóbbi minden tekintetben überli az eredeti változatot. Bizony, bizony...

2015. június 29.

Erről meg ennyit

Már a csapból is a balatoni vállalkozók panasza folyik, miszerint senki nem hajlandó ebben az országban szerintük "jó helyen, jó pénzért" dolgozni.
Petra lányomat is hívták négy csillagos szállodába takarítani, nyolc órás munkaidő, heti két szabadnap, ami a valóságban annyit tesz, hogy szakadj meg naponta tíz-tizenkét vagy több órában, szabadnapról ne is álmodj, szobaasszonyként ugorj be néha a konyhára is segíteni vagy oda, ahol épp szükség van rád, s akkor még meg sem említettem, hogy az étkezést és szállást levonják a béredből, s még nem utaztál oda, sőt haza sem, mind ezt bruttó hatszáznégy forintos órabérért.

Furcsa gondolkodó emberek még furcsább elképzelésekkel. Persze, nézőpont kérdése.

2015. június 28.

Okos macska


Bizony én még ilyet nem láttam és nem is hallottam.
A szomszéd diófáján lakozó gerlepár kergette a háztetőnkre a fészküket kirabolni készülő dolmányos varjút. Vadóc, azaz Gróf Cickafark Oszkár épp az ágyásban a verbénáimon üldögélt, felfelé tekingetve érdeklődve szemlélte a jelenetet, majd rekedt hangján utánozni kezdte a varjú cserregő károgását.

2015. június 26.

Fedetlennek lenni

"Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért. Talán segít. És megbocsát. 
Ha valakihez nem vagy őszinte, s nem akarod kinyitni előtte magad, biztos lehetsz, hogy a szó igazi értelmében nem szereted. Lehet az apád, az anyád, vagy éppenséggel a gyereked. Lehet az élettársad is. Ha az őszinteség a mércéd, megdöbbensz, hogy mennyien nem szeretik egymást. Páncélban járnak nappal, s páncélban fekszenek éjjel a kettős ágyban is, melyet csak az ölelés kényszerítő pillanatában nyitnak ki - de a lelkük magányos marad. 
És még valami. Aki igazán szeret: úgyis ismer. Ha nem szólsz, akkor is. Magányunknak egyetlen - nem veszélytelen - oldószere van: az őszinteség. Hamvas úgy hívja: fedetlenség."
(Müller Péter)

Köszönet A-nak, hogy nem futottam el a sorok mellett...

2015. június 25.

+


Mivel a google+  annyiszor már próbált "kedveskedni" nekem felhasználva ehhez a fotóimat, most először (s talán utoljára) kipróbáltam a fotószerkesztőjét.

2015. június 24.

Klapka utca

- Hol is lakik?
- Valami Kalapka utca?
- György? (vigyorog)
- Az, Kalapka György!

Tesók


2015. június 23.

Örök téma

Hónapok óta elégedetlenkedem a hajam miatt, most is bennem volt a félsz, mikor elindultam a fodrászunkhoz.
- Na, és milyen frizurát szeretnél?
- Hát tudod, ha már hosszú és hullámos nem lehet, akkor szeretném úgy, hogy itt eddig érjen, de elől legyen hosszú, tán vágni sem kell belőle, hátul jól nyírd fel, de láttam egy képet egy dagadt csajsziról, akinek épp ilyen, de elől olyan bongyorkás volt és tök jól állt neki, kevés frufruval, hát olyat szeretnék...
- Bongyorkásat? A két oldalán, itt elől gondolod?
- Aha...
- Jó, akkor bongyorkás lesz.
Tudtam én, hogy érteni fogjuk egymást, s lám, hosszú hónapok óta először történt meg az, hogy elégedetten távoztam a fodrász üzletből.

Itthon megpróbálkoztam valami fotót összeeszkábálni magamról, de mindegyiken olyan szomorkás, komoly a tekintetem, hogy inkább lemondtam eme projektről, pedig felülről fotóztam mind, s így még a tokám sem látszott photoshop nélkül sem.

2015. június 22.

Zsemlegombóc


Bújik, dorombol, egy kicsit alszik az ágyunkon, leugorva onnan egy negyedórácskát szunnyad a parkettán, hogy aztán átsétáljon a nappaliba, mert a kanapé mégiscsak kényelmesebbnek tűnik. S persze, napról napra gömbölyödik, merthogy kismama.

Nesze nekem romantika


Fonyód nekem olyan volt eddig, mintha hazamennék a Balaton partjára, de most teljesen elkámpicsorodtam, mikor megláttam az új, de még mindig nem elkészült strandot vaskerítéssel körbebarikádozva, a minimalista dizájn jegyében kiépítve. Kiábrándító, többé nem megyünk oda.

2015. június 18.

Elszomorított

Éjjel jött a hír, hogy tegnap este meghalt egy általános iskolai osztálytársam. Beteg volt. Rögtön anyukám szavai jutottak eszembe, aki jó pár évvel ezelőtt egy hasonló helyzetben azt mondta:
- Hát igen, most már mi jövünk...
Én meg most azt remélem, hogy ő volt az egyetlen közülünk, akinek ilyen korán el kellett mennie.

2015. június 16.

Kérdőjel

Mindig megijedek kicsit, mikor szóba kerül a lakás eladása. Mert mennék én, nem tart ezen a helyen semmi, csak nem tudom, hogy merre tovább...

Epres dzsemes


Az idény végén, amikor már apróbb, mégis a legédesebb, legzamatosabb az eper. Dzsem hagyományosan, valamint rózsaszirmokkal és narancsmentával készítve. Még egy üveg szörpre is futotta.

2015. június 15.

Tejföl


Amikor a drága kisfiam a számítógép elé ül, s észreveszi, hogy nem léptem ki facebookról... Hát ennyit a tejfölről.

Kedvesek a szívnek


Tegnap este a virágaim öntözgettem a teraszon, néztem a fejlődő hajtásaikat, a friss húsos levélkéiket, a kedves, rám bólogató virágaikat. Zé mennyit korhol értük, kicsit elszomorodom olyankor, pedig annyi öröm és hála van a szívemben, hosszú évek álma vált valóra, mert régebben sosem lehetett az ablakban semmi, a lepusztult, kopár téglafal előtt csak a kopott gyökérkefének és egy-két kallódó csavarnak jutott hely. Most üdén pompázik minden, s jó kinézni bentről is, nekem ez nagyon sokat jelent. Talán egyszer Zé is látni fogja ezekben a kis életekben, amit én... talán.

A baloldali alsó képen Katici szívecskéje is megbújik.

2015. június 14.

Szombat esti


A szombat esti házi csoport helyett. Evés, ivás, beszélgetés, zenélgetés. Mert ilyen is kell.

Sajnos egy részéről lemaradtam, kívül maradtam, tombol bennem valami kósza, nyári vírus, talán emiatt is volt, hogy a gondolataim teljesen másfelé jártak.

2015. június 8.

Ezt a helyet...


... nagyon szerettem.
Az éjszakákat egy több, mint kétszáz éves házban töltöttük. Annak idején hajókat készítettek ezen a helyen. Most egy orvos házaspár lakik itt, akik két lakrészt apartmanként adnak ki, hogy az épület fenntartsa önmagát.

Szeged, Hajós ház

Tisza partján


Két nap, két éjszaka. Nagy lányommal és vőlegényével, Zével szülőhelyem városában. Gyönyörű ez a hely, szemnek és léleknek is kedves. Valamiért úgy éreztem, visszaköltöznék... s nem oda.

Éduával újra egymás kezét fogva sétálva és beszélgetve, emlékeket, érzéseket újjávarázsolva...

2015. június 5.

Utálom

Egy este alatt három helyen csípett meg a pár éve rettegett púpos szúnyog, pontosabban csak sejteni vélem, hogy az lehetett, mert régebben is ilyen csípéseket okozott. Tenyérnyi vörös folt, bedagadt, zsibbadó láb, égető, vibráló fájdalom.
A hétvégi strandolásról lemondhatok. Ellenben ma még gazolhatok.

2015. június 4.

Megvolt a tárgyalás...

... a tartásdíj csökkentése ügyében.
Húzta a volt férjem a szája szélét az általam beadott nyilatkozatra, jelezte a bírónőnek, ebből biztos, hogy nem lesz megegyezés, erre jött a bírónő az aduval, be kell vonja a gyerekeket is. A volt férjem mélyen hallgatott, tisztában volt vele, ha nem alkuszik, akkor rossz pontot szerez a gyerekeinél. A bírónő rám nézett, kérdezte, számomra mi lenne elfogadható, mondtam maradjon meg tartásdíjként az alapbérének ötven százaléka, a jutalékokból, pótlékokból leeső részt kapják a főiskolások, mivel magasabbak a kiadásaik, utalják a számlájukra az összeget, ne rám háruljon ez a feladat. Erre a volt férjem résnyire szűkült szemmel szélesen elmosolyodott, közölte, hogy nahát ebbe ő nem megy bele, maradjon akkor a béréből az ötven százalékos levonás egyenlő arányban elosztva, s igen, a nagykorúak kapják a saját számlájukra. Nem igazán értettem, mert ezzel a döntésével nekem többet fizet, mint az általam felvázolt verzióval, s csökkentést sem kap.
Szóval közös döntés született, miszerint minden marad a régiben. A volt férjem meg most boldogan veri a mellét a gyerekek előtt, hogy "elértem, hogy ti kapjátok, s véletlen se nyúlja le anyátok, ezentúl nem az én pénzemből hizlalja a seggét".

2015. június 3.

Zöld dió

Nem értem, mi történt anyukámmal, ha nem mostanában találkoztunk volna, akár aggódnék is, hogy valami nincs rendjén. Épp ezért nem tudom hová tenni a mai üzenetét a facebookon:
"Most kezdem szurkálni a diót, és csak TTTTEEEEE szereted, nyava lyáskám. Csók anyád."

Zöld dió befőtt készül. Amit valóban csak én szeretek a családból.

2015. június 2.

A tónál

Mindkettő mondta a magáét, egyikük személyesen, a másik a telefonba, s akkor valami elpattant ott belül, felpattantam a székről, földhöz vágtam a telefonomat és kirohantam a lakásból.
Csak mentem zihálva, kapkodva a levegőt, hangtalan jajgatással. Nem is tudom, hogy volt erőm elmenni egészen a tóig, de egyszer csak ott voltam, leültem a partjára és feltört belőlem az addig visszafojtott zokogás, újra és újra, aztán csak hallgattam a csendet, a tó csendjét és nem akartam onnan elmenni.
Észrevétlen sötétedett be, a tó elnyelte a hold fényét, csak a halőr házából szűrődött ki némi fény. A nyirkos bőrömön éreztem az este hűvösét, a harmat megült az egyébként is csapzott hajamon. Hallgattam a tücskök cirpelését, figyeltem, ahogy egy-egy hal bukfencet vetett a vízben, a békák hangosan fújták kései nótájukat. Későn vettem észre, hogy valaki közeledik felém. Nem szólt semmit, csak leült mellém. Akkor már éreztem az enyhén borgőzös leheletét. Kicsit meg is ijedtem, de aztán rájöttem, a halőr az. Megkérdezte, mi a baj, tud-e segíteni.
- Nincs semmi baj - hüppögtem, aztán újra elkezdtem sírni, potyogtak a könnyeim, ő pedig átölelt, szorosan magához szorított, megsimogatta a fejem, majd elengedett és újra átkarolt. Mondta, ő ráér, ha kell, itt ül mellettem reggelig, de inkább beszélgessünk, hátha tud segíteni. Nem szóltam semmit, így csak vigasztalni próbált, majd újra átölelt, talán szíve szerint már ment is volna, mégis azt mondta, nem hagy egyedül, mert egy pillanat műve... Ne aggódjon, nem fogok butaságot tenni. Mondtam vagy gondoltam. Talán mondtam is. S ő újra megsimogatta az arcom, s nekem átsuhant a lelkemen az érzés, mennyire hiányzik az ölelés. Az ölelés, ami nem sajnálja az időt, ami elmondja, mennyire szeretnek, hogy fontos vagy és ne félj, mert nem vagy egyedül... Hiányzik ez az ölelés.