2013. december 31.

Új év

Áldott, boldog új évet, most már magunknak is...

Így indulunk szilveszterezni

Tegnap vendéget vártunk. Épp csak beraktuk a bejglit a sütőbe, mikor megérkeztek, mivel délután készülődés helyett sikerült "elzenélnünk" az időt. Teli hassal jöttek, a hasukat simogatva mondogatták, kaját nem is szeretnének, inkább csak igyunk, aztán magukba tömték a négy hatalmas rúd frissen sütött bejglit, meg egy raklapnyi melegszendvicset.
Nem tudom, miért alakul úgy szinte minden évben, hogy harmincadikán kibulizzuk magunkat, másnap meg olyanok vagyunk, mint a mosogatórongy, mert nincs időnk pihenni. Ráadásul Zé haját is le kellett nyírni. Sikerült is belevágnom a füle mögött a frizurájába, nem a fáradtság, inkább a bénaságom miatt. Az egész jajvágás hajvágás pedig annak volt köszönhető, hogy tegnap délután eltüntette az arcszőrzetét a fejéről, s így hosszú lett a haja a csupasz arcához. Most úgy néz ki, mint egy jóllakott, puffancs pofijú napközis. Nekem szokás szerint nincs egy göncöm se, de ezt soha senki se hallja meg... Így most azt sem tudom, mit vegyek fel.

2013. december 29.

Istentisztelet (helyett)

Ma Zé vigyázott a gyerekekre istentisztelet ideje alatt. Persze a dolognak előzménye is volt. A múltkori házi csoportos összejövetelen Zé mesélt a kicsiknek, akik ezt követően esténként a jól megszokott mese helyett ő történetét követelték. Így vele tartottam "gyerekvigyázni". Rajzoltunk, beszélgettünk a kicsikkel, Zé mesét olvasott. Élveztem minden percét az ott töltött időnek, gyerekekkel mindig jó lenni. Az istentisztelet után beszélgettem a pásztorunkkal a Zével történtekről. Pontosabban ez így nem is fedi a valóságot. A kommunikáció hiányáról, az ebből adódó félreértésekről volt szó. Valamikor az új évben folytatjuk.
Hazafelé kaptam az egyik testvértől egy igeverset összetekert papírlapon, a lényege ez volt: Isten úgy szeret és olyannak, amilyen vagyok.
Jó, mondhatni derűs kedvem lett ezektől a dolgoktól. Úgy érzem, Zé valahogy másképp éli ezeket meg, de valahogy most ez sem érdekel.

2013. december 26.

Ha nem nagyobb

- Fixi, jól érzed már magad az új suliban?
 - Nem.
 - Miért, kivel nem jössz ki?
 - Hát például Marcival.
 - Mi a baj vele?
 - Egy kis beképzelt törpe és legalább akkor arca van, mint nekem... ha nem nagyobb. (röhög)

2013. december 25.

Ünnepi istentisztelet

Karácsony a gyülekezetben. A teremben ünnepelnek, ajándékoznak, beszélgetnek. Zé hátul őrzi a kazánt, dől az ajtaján a füst, eltömődött a kéménye. Nem lehet ott hagyni, bármikor kipattanhat egy szikra.

Valamikor később.
- Zé, mesélsz nekem?
- Szívem, nagyon fáradt vagyok.
- Ha azt kérem, hogy ez legyen a karácsonyi ajándékom, akkor se?
- Holnap is karácsony lesz még, majd akkor mesélek. Inkább még simogasd tovább a fejem, tizenhét percig!
- Tizenhét percig? Miért épp tizenhét percig? Az nagyon sok... Nem szeretném még tizenhét percig simogatni a fejed!
- Elég lesz négy perc is, addigra elalszom...
- Szomorú vagy Zé?
- Miért lennék? Nem vagyok szomorú. Csak nagyon elfáradtam ma.
- Érzem rajtad. Azt is tudom, miért vagy az.
- Ne törődj vele! Képzeld, ma is mi történt! Ott ülök hátul, pár kisebb gyerek játszadozott az udvaron. Egyszer csak látom, hogy egy öt éves körüli, tündéri kislány elesik. Gyorsan felálltam, kiléptem a kazánházból. - Nincs ám semmi baj, kiáltottam oda neki. Mire ő felpattant, odaszaladt hozzám és szorosan átölelte a lábam. Fáj? - kérdeztem tőle. Már nem fáj, mondta ő. Biztos? Biztos nem. Kérsz egy rágót? - kacsintottam rá. Aha, nézett rám mosolygó szemekkel. Öt perc sem telt el, újra odaszaladt hozzám: Zé bácsi, leesik a cipőm!  - Hát húzd fel gyorsan! - De Zé bácsi, én nem tudok cipőt kötni! Bekötöttem neki. És tudod, ahogy mondta: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ZÉ BÁCSI! Azt hittem, megzabálom, olyan édes volt. Megsúgta, hogy ő a fogó, de nem tud senkit elkapni, mert még kicsi. Kitaláltam valamit. Gyere ide Barnus! - kiáltottam. Barnus odafutott, mire a kicsi lány elkapta: Megfogtalak! Barnus csak nézett rám kikerekedett szemekkel, hogy hát ez nem ér. Mire kitalálták, hogy legyek én a fogó. Látod, ők ilyenek hozzám. Befogadtak maguk közé.
- És a felnőttek? Ki ment ki hozzád?
- Senki. Talán azt sem tudták, hogy ott vagyok.
- Zé, én ezt nem értem. Hisz láttak. Karácsony van! Senki nem hívott be? Senki nem vitt neked semmit?
- Ne törődj vele! Az a lényeg, hogy a gyerekek ilyenek... Ők odajönnek, átölelnek, nem számít nekik, ha koszos és büdös vagyok. S adhattam nekik rágógumit. Ez az, ami számít. A többi nem érdekes.
Zé észre sem vette, hogy megkaptam a mesém.

2013. december 24.

December 24.


A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak. 
(Csitáry-Hock Tamás)

2013. december 23.

Nagypapa


- Meg sem kérdezed, melyik a nagyapád?
- Nem, felismertem.
- Felismerted?
- Igazából nem őt magát ismertem fel, hanem a vonásaimat ismertem fel benne. Rögtön tudtam, hogy ő az.

2013. december 22.

Bukta

- Kisfiam, kérdezhetek valamit tőled?
- Igen?
- Te dohányoztál az ablakban? Mert ilyet ugye nem csinálunk...
- Dehogy. Tudod, hogy nem szoktam ott.
- Csak azért szólok, mert kinn hagytad a párkányon az öngyújtód.
- A picsába!

Kicsit duzzogós

Én hülye, még megtisztelőnek is éreztem, hogy Antoine a bátyja családján kívül csak velem osztotta meg, hogy kivándorol a messzi Amerikába. Aztán a mindent titkot felfedő FB oldalon az egyik Brooklynban készült fotója alá írt pár mondat észhez térített:
"Halló! Ezek szerint szerencsésen megérkeztél!"
"És kinn vagy! Nagyon szuper! Várom a többi fényképet is!"
Na, ennyire voltam megtisztelve. Utólag hálás vagyok magamnak, mikor a pár hónapja feltett kérdésére, miszerint barátok vagyunk-e, a válaszom egy rövid és tömör NEM volt. Akkor azt mondtam neki, hogy számomra a barátság egy jóval mélyebb kötődés, amiről a mi esetünkben szó sincs. Most még azt is hozzáfűzném, számomra  a barátság többek között az őszinteségről is szól.

Mert sütök (is)


Miután az írókának használt zacskó megadta magát és több helyen is kilyukadt, az összes mézes kalácsot bekentük fehérre. Egy ideig elméláztam azon, hogy most kétségbe essem-e a történteken, de mikor megláttam a kisütött (összeragasztásra váró) linzerkarika mennyiségét, úgy döntöttem, inkább erőt veszek magamon. Közben eszembe jutott, amit egy ismerősömnél olvastam, nincs kedve sütni, karácsonyfát díszíteni, mert a karácsony ünnepe elveszítette a varázsát ebben a rohanó, anyagiakról szóló világban. Először arra gondoltam, mennyire igaza van, aztán mégis arra jutottam, hogy ez is mennyire rajtunk múlik. Minden karácsonyunk olyan, amilyenné mi  magunk tesszük. A mézes kalács fűszeres illatával, a mosolygó linzerkarikákkal, az öt lyukon keresztül tojáshabot ontó nylon zacskóval együtt.

2013. december 21.

Következetesnek lenni, ugyan már...


Arról volt szó, hogy a macska soha többé nem jöhet be a lakásba...  SOHA TÖBBÉ.

2013. december 20.

Így lett nekem


Zé szerint nem lehet azt, hogy mindig csak a gyerekek kapjanak, én meg lemondok mindenről a javukra. Így történt, hogy leültetett a cipőboltban, elővette a cipőt a dobozából, letérdelt elém, felhúzta a lábamra, annyit mondott, neki ez tetszik és most hallgassak, mert ez az enyém és le sem kell vennem a lábamról, majd a régit beteszi az új dobozába, üljek ott nyugodtan, csak egy pillanatra megy el, s utána akár indulhatunk is.

Röviden

Miután a betömött fogamtól* begyulladt az ínyem és az állkapocs-csontom, a szájsebész javaslatára a fogam eltávolításra került. A tompa fájdalom, amit most érzek, fel sem tűnik ahhoz a kínhoz képest, amit éjszaka átéltem.

* A szájsebész megkérdezte, ki a fogorvosom, majd jelentőségteljesen összenézett az asszisztenssel. Akkor már tudtam, igaz, amit hajnalban olvastam: gyulladt fogat nem szabad betömni.

2013. december 19.

Nálunk már karácsony

Ma reggel megkaptuk az első karácsonyi ajándékunkat... Egy kakast. Ami él. A többit ránk bízták.

A kakas már nem él.

2013. december 18.

Fogorvos

Zé nem tudta mire vélni a mosolyomat, amikor kiléptem a rendelő ajtaján. Ugyanis megúsztam egy gyógytöméssel. De csak azért, mert a fogorvos közölte, bírjam ki valahogy januárig, idén már nem férek a listájára.
A fogam még mindig fáj... Állítólag elmúlik. Már a fájdalom... A fogam talán megmarad.

2013. december 16.

Köszönet Pipulkának a versért


Kaffka Margit - Kertben

Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, - lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, -
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, -
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak...
Ott benn, - elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, - mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava - - -
Ott benn, - virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, - oda.

A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik épen
Egy férfi szivében.

Fájdalomcsillapító

Pipulkának köszönhetően verseket olvasgatok, ez legalább eltereli a figyelmem mindenféle nyavalyámról. Este ugyanis már azt sem tudtam, hogy a fejemtől fáj-e a fülem és a fogam, vagy a fogamtól a fejem és a fülem, esetleg a fülemtől a fejem és a fogam. Most épp zsibbadok... Gyógyulni illene már.

2013. december 13.

Laptopok

Máté fiam, mechatronikai mérnök hallgató az egyetemen:
- Megvettem a laptopot, Lenovo. Ennyi és ennyi plusz van benne, ilyen és ilyen a teljesítménye... Ez jó lesz a suliba.
Ráhel, gazdasági informatikus szakon tanul:
- Megtudtam venni a laptopot, Toshiba. Ilyen és ilyen a teljesítménye, pont jó lesz programozáshoz.
Édua, régész szakos hallgató:
- Megvettük a laptopot! Fehér színű, vékony, nagyon könnyű és éppen belefér a táskámba.

Ünnepek előtti szokásos

Amikor a gyermek telefonál a kollégiumból, hogy ott szúr és alig kap levegőt, most jön érte a mentő, te meg ülsz a kád szélén, nem tudod, hányni fogsz, vagy elájulni a rosszulléttől, s akkor Zé rohan a kórházba köhögve, fújtatva egy elhúzódó légcső gyulladás miatt. Nem, nem akarsz felkelni az ágyból reggel, mert kiderül a tegnapi rosszulléted oka, hogy elkaptad Zé nyavalyáját, különben is Zé éjjel egyre ért csak haza, alig aludtatok valamit. Ám jön a jó hír, hogy legalább a gyermeknek nincs baja, valószínűleg a probléma pszichoszomatikus eredetű... El sem csodálkozol, hisz az elmúlt napokban mondta is:
- Anya, levegőt venni sem lesz időm a következő két hétben!

2013. december 11.

János gondalatai

Hónapok óta sokszor eszembe jut, de ma szinte egész nap János barátom szavai dübörögtek bennem, amit évekkel ezelőtt rólam írt:
"Ha a sivatagban találunk egy szál virágot, nem szakítjuk le, mert akarjuk, hogy más is gyönyörködhessen benne! De egy mezőn ahol millió számra nyílik a virág, vajon letépünk-e egyet, hogy megszagoljuk, letépkedjük a szirmait, végül a földre dobjuk. Te miért nem tépsz le egy szálat a magad örömére? Vagy még egy szál virág sem nyílhat neked? Én azt gondolom, hogy túlságosan alárendeled magad az embereknek. Teréz anya jó ember volt. Világszerte a jóságáról, szeretetéről volt híres. Gondolod, hogy ő nem tépett virágot magának? Azt gondolom, hogy csak a saját elvárásainknak felelhetünk meg, de ehhez el kell fogadni magunkat teljes valónkban."
Ahogy ott álltam Zével a Lidl bejáratánál, egyszerűen képtelen voltam uralkodni magamon, elkezdtek potyogni a könnyeim. Miért nem merek letépni egyetlen szál virágot sem? Miért nem? Miért érzem még mindig úgy, hogy egy sem nyílhat nekem?

Jánostól már nem kérhetek tanácsot, pár hónapja örökre elköltözött. Sokáig nem is tudtam róla... Talán épp ezért fáj időnként annyira a hiánya.

2013. december 10.

Múltat idéző csókok


Mogyorócsók. Gyermekkorom talán legkedvesebb csemegéje volt. A nagyszüleim a falu apró vegyesboltjában vásárolták, a városban nem is hallottak róla. Nagymamám hetekig próbálta rejteni előlünk, hogy a "nejlonban" megpuhuljon. Hosszú évekig kerestem szerte az országban az üzletek polcain, vásárok asztalain, mígnem tavaly rábukkantam a Fő utcai mézes boltban. Valahol az Alföldön gyártják egy kis faluban, talán nem messzire a nagyszüleim falujától.
Az első szemnél muszáj, ha csak egy pillanatra is lehunyni a szemem. Ilyenkor mindig elkap egy különleges érzés, mintha visszarepülnék a múltba, a nagyszüleim házába, a hűvös gang mennyezetről alácsüngő aszparáguszai közé. Ujjaimat végighúzom az ablakra fagyott jégvirágokon, bámulom a téli hideget a sarokba állított karácsonyfa mellől, miközben a kicsiny konyha tűzhelyének pattogó tüze hívogat a csipkefüggönyös ajtó mögül. A többiek mind benn ülnek, beszélgetnek, sustorognak, én mégis ott szeretek lenni. A gangon. Mintha az a hely valami varázserővel bírna. Pedig csak köztes tér a kinti és a benti világ között. Ott mindkét helyen jelen lehetek. Vagy éppen sehol sem.

Karácsonyfa

Rövid tanakodás után kiválasztottuk, hazahoztuk és feldíszítettük. Így már ma estétől friss földbe ültetve, díszekbe öltöztetve csillog-villog, finom fenyő illatot árasztva magából. Mert mi így szeretjük.

2013. december 9.

A gyógyulás felé?

Múlt hétfőn Fe (pránanadis kezelő) közölte, hogy szörnyen nézek ki. Tudom én, nyúzott az arcom, a szemeim karikásak. Semmi vész, nyugtatgattam, zűrös volt a hétvégém, lezsibbasztottak a gyerekeim a lelki nyavalyájukkal, Zével is összekaptunk kicsit, de már semmi gond nincs. Túlzottan optimista voltam? Péntek reggel legszívesebben elbőgtem volna magam, mikor Zé arra kért, hogy keljek fel, mert ideje indulnunk. Délután hazaérve, lezuhantam a kanapéra, épp azon gondolkodtam, hogy szedjem össze magam, mert át kellene vánszorogjak a hálószobába, mikor csörgött az a rohadt a mobil, barátaink hívtak a gyülekezetből, kérleltek, hogy menjünk el házi csoportba. Nem, nem, nem. De mégis. Zé beadta a derekát.... Túl sem élem. Mi lesz ott velem?
Ma Fe csak annyit mondott, hogy meg kéne tanulnom tojni a világra nemet mondani, és időnként magammal is törődni, időt szánni a dolgaimra, mert ha nem, akkor előbb-utóbb elveszek, pontosabban elfogyok, hisz az energiatartalékaimat élem épp fel... Ha már itt tartottunk, megemlítettem neki, hogy egy hete mindenkivel kötözködöm és mindenkit rendre utasítgatok, miközben magamon is el-elcsodálkozva, jókat röhögcsélek a saját viselkedésemen. Erre nevetni kezdett, hogy végre valami elindult, mert mindaz az elfojtott indulat, érzelem és harag, amit hosszú évek óta az épemben raktároztam el, ezek szerint megmozdult, s ki akar onnan törni. Szóval reszkessen mindenki, aki az utamba kerül...

2013. november 28.

(Világ)béke, mert így van jól

Legutóbb két hónapja beszélgettem Antoine-nal. Felkapta a vizet valami politikával kapcsolatos hülyeségen, majd közölte, hogy ezentúl nincs miről társalognunk. Azon nyomban letettem a telefont. Nem kerestük egymást. Egyszer jött tőle egy sms három kérdőjellel... Visszaküldtem egy pontot. Megértette. Tegnap este mégis ő volt az, aki írt, el szeretett volna búcsúzni. Több évnyi munkanélküliség után elhagyja az országot.
- Most akkor tényleg mész a messzi Amerikába?
- Te is tudod, hogy éltem. Muszáj valamit csinálnom, nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget.
- Mit mondhatnék erre? Jól teszed.
- Jössz velem?
- Azt nem tehetem. A gyerekeim, Zé...
- Nőknek mindig van munka. Ha majd kinn leszek körülnézek én is.
- Nem sürgős. Még évek, mire...
- Mennyi a legkisebb?
- Tizenhárom. Egyébként miért kerestél meg?
- Mert fontos vagy nekem. A bátyám, anyám  és az unokaöcsém tudja még.
- Nem beszéltünk mostanában.
- Tudod, hányszor gondolkodtam, hogy írok? Te is tudod, mennyire önfejű vagyok. Csak azért se...
- Vagyunk így...
- Tudod te nagyon jól, hogyan gondolkodom rólad.
- Szóval most meg egyszerűen csak úgy itt hagysz...  - próbálom tréfára venni a dolgot.
- Kicsim, te is tudod nagyon jól, ha nem lenne neked Zé és te arra kérnél maradjak, már holnap ott lennék nálad.
Kicsit ütöttek a szavai, még akkor is, ha nem szeretném, hogy holnap vagy bármikor itt legyen.

(Zé nem épp higgadtan reagálta le a beszélgetésünket. Azt mondta, nem ajánlja neki, hogy még egyszer felhívjon. Zé szeret engem, ez jó.)

Második

Ma voltam a második pránanadis kezelésen. Már annak is örültem, hogy a kezelés ideje alatt megszűnt a fájdalom. Lesz ez jobb... remélem.

2013. november 27.

Édes hármas


Négyes helyett. A nyúl hiányzik... Egyébként meg a macska nem jön be többet a lakásba, mert ma is a konyhaasztal közepéről hajítottam ki az udvarra szedtem le.

Pogácsa

Zé kíméletlen velem. Mostanában esti összebújás helyett csak reggeli hamuban sült zabpelyhes pogácsát kapok tőle.

Az egészség egyáltalán ügy?

A napokban olvastam a cikket, amiben többek között a város egészségügyi helyzetéről is szó volt.
"... A megyei egészségügy a csillogás ellenére valójában egy sötét, kiút nélküli alagút. Sajnálatos módon a megyeszékhelyen sem jobb a helyzet, hadd említsek pár példát: november 2-án a gyermek fertőző osztályon nem volt fűtés, nem volt meleg víz, sem spatula. Ha az ember azt szeretné, hogy megfelelő módon lássák el, akkor saját magának kell bevinni a gyógyszert, illetve a kötszert. Elképesztő, hogy valaki egy epehólyag műtétre jelentkezik, és az első időpont, amit kap, 2017-ben van! A fejetlenséget mi sem jellemzi jobban, mint az a tragikus eset, ami nem rég történt. Az azóta már elhunyt hölgy vesegyulladással került kórházba, majd miután meghalt - ami már önmagában felháborító -, a kórház több hónap után állította ki a papírokat, és a kórházi jelentésben, illetve a halotti anyakönyvi kivonatban más és más szerepelt a halál okaként. Egyszerűen megdöbbentő. Vajon a magyar egészségügy jobban teljesít?"
Elszomorító. De, hogy a kórházunk kapjon egy plusz pontot is a sok mínusz mellé:
Nemrégiben kedves barátunk, pásztor János balesetet szenvedett munka közben. Bevitték a közelben lévő kisváros ügyeletére. Orvost nem találtak, mert azt áthívták a szomszéd város kórházába, mivel ott is szakember híján voltak. Kérdésükre az asszisztens csak legyintett, miszerint a sérülttel úgy sem tudnának mit kezdeni, mert a CT nem működőképes. Így aztán kénytelenek voltak majd' száz kilométert utazni a helyi kórház sürgősségi osztályáig - az arcon keresztül húzódó nyílt, vérző sebbel, háromszoros arccsonttöréssel -, ahol végre megfelelő ellátást kapott.

2013. november 26.

Négyszer

"Ma négyszer hátráltam bele a pocsolyába, véletlenül... " (by Fixi)

Első kezelés után

Azt mondják, nem szabad többet foglalkozni a saját betegségünkkel, csak amennyit szükséges. Ezt szem előtt tartva mentem tegnap pránanadis kezelésre is. Jókedvűen, felszabadultan, bíztam abban, hogy utána jobb lesz. Ma reggel mégis úgy keltem, mint akit agyonvertek, olyan fáradt voltam, mintha két napig nem aludtam volna, olyan érzésem volt, miközben a párnám szorítottam kínomban egy-egy görcs alatt (négy No-Spa mellett), hogy szép lassan belebolondulok a fájdalomba. Még mielőtt túlzottan aggódni kezdtem volna magamért, rémleni kezdett, hogy az első kezelés után mindig felerősödnek a tünetek. Na, de ennyire?

2013. november 25.

Kiszámolta

Petrus: Akkor most mennyire vagy megelégedve azzal, ahogy tanulok?
Zé: Hát körülbelül hetvenöt százalékban elégedett vagyok. 
Petrus: Szóval a maradék tizenöt százalék az a matek...

Okos

Este gondoltam egyet, s nem vettem be a görcsoldóimat. Hát ez egyáltalán nem volt jó ötlet. Ahogy a görcsök, úgy a mai hóesés sem hiányzott. Bár utóbbi legalább nem okoz fájdalmat. Bár, ha eszembe jut Zé két napig tartó fejfájása...

2013. november 22.

Övön aluli pizza


Zé pizzával lepett meg, aminek tésztáját teljes kiőrlésű lisztből olívaolajjal és Himalája sóval készítette, élesztő nélkül. Istenien néz ki! A feltéten a paradicsom nem, de a kukorica és az a tíz grammnyi sajt elbizonytalanított. Ehetek én ebből? Szerintem nem... nem tudom, nem... esetleg egy kicsit.

Ahányszor csak eszünkbe jut

Millus: Hogy, hogy nincs otthon Pet??
Zé: Pesten van.
Millus: Na és ki forszírozta az utat?
Zé: Vajon te ezt miért finanszírozod?
Millus: Mert kíváncsi vagyok. (és nem kapcsolt... nem kapcsolt)

2013. november 21.

Amit szeretnék


Éppen így, galambokkal... 

Írásban kell

- Ki volt az?
- Bettina hívott. Mondta, hogy írásban kell a kérelmet megírni.

Ki érti ezt?

A telefon túlsó végén az asszisztens megdöbbenve kérdezte, miért nem készült hasi UH tegnapelőtt a sürgősségin. S mivel jó lenne mielőbb elvégezni, már január nyolcadikára kaptam időpontot...

2013. november 20.

Kukorelly Endre: Sétálnak, kiülnek a parkba

Sétálnak, kiülnek a parkba, kijönnek, a Nap, a
Nap felé fordítják az arcukat, leülnek, le-
fekszenek a fűre, járkálnak a bokrok között,
halkan beszélgetnek, lassan, egymás mellett,
néha nevetnek is, valaki élesen nevet,
vagy ücsörögnek egy padon, nézik a vizet,
a kis szelet a vízen ahogy fodrozódik,
megállnak a fák alatt, valami madárhang,
micsoda erős illatok, hogy van-e ott ő, és
hogyan legyen, bűzös és piszkos és rohadt,
hogy végül is mindegy, mivel játszanak,
aztán a rügyeket vizsgálják, megtapogatják a fák
törzsét, ezekről beszélgetnek vagy hallgatnak,
a fákról, bokrokról, hogy az miféle fű,
a vízről, a Napról meg a szélről, ezekről.

A szerdai nap margójára (eltelt egy hét).

Minden nappal előrébb


Négyféle gyógytea, Rowachol és retekcsíra kapszula, almaecet, kősó, zöldség, gyümölcs, sovány hal, PurPur kenyér (nagyon finom). Na és a jó öreg No-Spa, mert még szükséges. Ezeken élek.
Egyelőre ennyi.

2013. november 19.

Duna TV


A Duna TV-t azért is szeretem, mert olyan filmeket játszanak, mint a John Steinbeck regényéből készült Egerek és emberek.

A nagy gazdasági válság idejét éljük, vándormunkások járják az országot, s szolgálataikat felajánlva alkalmi fizetségért kilincselnek. A lassú eszű, de bivalyerős Lennie (John Malkovich) és a fürge kis George (Gary Sinise) együtt róják az utat. A Tyler rancson - úgy tűnik végre-valahára - sikerül megállapodniuk, és a sanyarú esztendők után minden jóra fordul. De a gazda mindenkivel kacérkodó menyének kihívó viselkedése és Lennie erőszakba átcsapó féktelen rajongása az apró állatok s a szép nők iránt ezúttal tragédiába torkollik.

Sürgősségin

A kórház sürgősségi osztályára érve még nagyokat mosolyogtunk a táblára kiírtak miatt:
Ellátás megkezdése várható:
Kritikus - AZONNAL
Életveszélyes - 15 percen belül
Sürgős - 30 percen belül
Sürgető - 60 percen belül
Halasztható - 120 percen belül
Az Ön ellátásának megkezdése a betegforgalom függvényében változhat!
Azonban a várakozási idő alatt aggódni kezdtünk. Mi van, ha minket  a"Pató Pál" kategóriába soroltak? Zé szerint az ebbe kategóriába soroltak ellátásának ideje: idén.

Nincs hasnyálmirigy-gyulladásom, nincs epehólyag-gyulladásom, a görcsöket valószínűleg epekő okozza. UH kivizsgálásra kell mennem, amit a kórház sürgősségi osztályán nem tudtak elvégezni. Mondjuk, nincs is miért sietni, hisz a várakozási idő a műtétre két év, amit egyébként sem szeretnék igénybe venni.

2013. november 18.

Frontok

Mostanában jóval többször elkap a fejfájás frontok idején, mint pár évvel ezelőtt. Vajon a frontokkal vagy az én fejemmel van a baj?

Te azért

- Te azért elég vad életet éltél anya! - fordult felém az egyik lányom.
- Mire gondolsz?
- Hát, miután elváltatok.
- Menekültem... a múltam elől, magam elől. Eléggé vad életet éltem abban az időben, igazad van - ismételtem a szavait, miközben azon gondolkodtam, mégis van, aki számára sokkal tetszetősebb volt az az erkölcstelen, mocskos életem, mint mostani. Ítélnek, ferde pislantásokkal méricskélnek. Anélkül, hogy bármit is tudnának rólam. Hisz kinek beszélhettem volna arról, hogy ragadott magával egy láthatatlan kötelék, ami lehúzott a mélybe, s mikor küzdeni próbáltam, egyre inkább éreztem a szorítását. Látszólag megadva magam vártam, hogy leérjek a mélybe, ahol már nem feszít a kötél, s kimeneküljek a fogságból. Vajon aki a felszínre jut, akar-e újra lezuhanni, végig sétálni a pokol tornácán? Nem, ezt senki nem látta, s nem is kell, hogy lássa. Nem kiálthattam világgá, ami történt. Egyszerűen csak egy utolsót sóhajtva hátradőltem a karosszékben. Vége, életben maradtam. De vajon miért vonzza az emberek egy részét jobban az élet szennye, mint a tisztaság? Miért gondolják azt, hogy valami nagy baj van veled, mert tisztán akarod élni az életed?
- Te azért elég vad életet éltél anya! - ismétlem magamban a lányom szavait. Elég vad életet éltem ahhoz, hogy ne akarjak úgy élni soha többé, válaszolok immár csak magamnak.

2013. november 17.

Spanok


Férfias játékok, avagy Nudli és "Emma" Dezső a veteményesben.

Ki érti ezt?

Vannak ismerőseink, akik igen messziről a városunkba költöztek, s vannak, akik mostanában szeretnének ide költözni a gyülekezetünk miatt. Nem igazán értjük őket, mert mi igen csak messzire szeretnénk költözni innen, aminek a városunk élhetetlensége az oka.

Képtelen vagyok lefeküdni

Nyugodt szívvel engedtem el a két legkisebbemet az apjukhoz, fel sem merült bennem, hogy megint talált valamit, amit ellenem fordíthat. Jelen esetben azt, hogy a legkisebbet másik iskolába írattuk (nem ok nélkül történt), ahová az nem szeret járni. Pontosabban azt állítja, hogy nem szeret. Igaz, hogy a gyermek jobban tanul, nem rágja tövig a ceruzáit, nem verik meg a nagyobbak, mind ez nem számít. Csak az, hogy nyolc év után is keresztbe tegyen. Hogy egy esetleges perrel meghurcol mindannyiunkat, az nem érdekli. Mint kiderült, napok óta azzal van elfoglalva, hogy hívogatja az összes gyereket, beszélni próbál velük, melyikük az, akire a "jó ügy" érdekében számíthat.

2013. november 16.

Sült paprika


Gyermekkoromban mindig félretoltam a sült paprikát a tányéromon, mikor a nagymama tört krumplival és szalonnával kínálta. Sok-sok év elteltével valamiért mégis megszerettem az ízét. Ma már egyszerűen odáig vagyok érte. Egyedül a családban. Először Zé is csodálkozva nézte, amikor a piacon a vékony húsú, színes paprikák közt válogattam, a gyermekeim fintorognak, mikor itthon sütés közben érezni a paprikák édes sült illatát a levegőben. Nekem pedig ilyenkor mindig a nagymama betegségtől elnyűtt, réveteg, számomra mégis oly kedves arca jut eszembe:
- Jaj, mennyire kívánom azt a jó kis sült paprikát, még most is a számban érzem az ízét...
Ha itt lehetne még velünk... Nagyon hiányzik, ennyi év után is.

2013. november 15.

Ember tervez, avagy...

Nem siettem semmivel, hisz alig terveztem valamit délutánra. Aztán jött az az utálatos görcs. Nem akartam semmire gondolni, magamhoz szorítottam a párnám, mintha úgy könnyebb lenne elviselni a fájdalmat. Némán, mozdulatlanul feküdtem, a könnyeimmel küszködve, s azon gondolkodtam, hogy az nem lehet, hogy teljesen elzárjam magam a külvilágtól. De annyira, olyan mocskos módon fáj.
- Zé, le kell mondanod a bajai utat! De úgy is jó, ha te elmész!
- Nem gondolod, hogy itt hagylak egyedül ilyen állapotban?
- Nem lesz semmi gond. 
- Szó sem lehet róla. Akkor maradunk. A gyerekek mennek, mi meg maradunk.
Hát ezt jól elintéztem magamnak. Le is mondta, hisz így logikus. Botorság lenne bevállalni most. Még hogy ne zárjam el magam a külvilágtól... Mennyire gyűlölök bármiféle rosszullétet! Legalább mozdulni tudnék! Nem akarom ezt az egészet.
- Akkor ma sem megyünk sehová. Nem kelhetsz most fel! Telefonálok, hogy nem megyünk.
- Zé, várj még... Várj egy kicsit! Pár perc múlva megpróbálok felkelni.
Nem is igazán figyelt rám, kiment a szobából. Telefonált. Hallottam, amikor mondja, itthon kell maradnunk. Ó, de én nem akarok... nem akarok itthon maradni. Az lehetetlen. Zé, már biztos hat a görcsoldó, hahó... Látod, már fel is ültem! Fel tudok öltözni, elkészülök időre. Csak egy kis időt kérek.
- Szívem, biztos hogy menni szeretnél?
- Biztos.

Jól éreztük magunkat, bár kevesen voltunk. Imádkoztak értem a többiek. A házigazda felesége hozott haza. A ház előtt még egy órányit sutyorogtunk olyan női mindenfélékről a hideg őszi estében. Közben Petrus is hazaért. Ők is imádkoztak, a fiatalok. Annyi hála van a szívemben. Mindannyiukért.
Most fáj. De jobb. Valamiért könnyebb elviselni a fájdalmat, ha nem is múlt el.

2013. november 14.

Nem jó ez így

Furcsa érzés volt látni a  nevem a mai, közbenjárást kérő körüzenetben, mert bizony nem vagyok jól, s az orvos által felírt fájdalomcsillapítókkal nem sokra megyek. Ha holnapig nem javulok, megpróbálok belőle kikönyörögni egy laborvizsgálatra szóló beutalót, talán a vizsgálat eredményével jutunk valamire.

2013. november 13.

Nyerve veszíteni

Az egész úgy kezdődött, hogy meggondolatlanul bejelöltem ismerősnek a költőt a fészbukon. Az történt, hogy meglátva egy ismerősöm adatlapján a nevét annyira megörültem, hogy fel sem merült bennem, hogy ez esetleg túlzás a részemről. Nagyon kedvelem az alkotásait (persze elfogult lennék, ha azt állítanám, hogy mindet). Szeretem a műveiben, hogy a sorokban megfestett képek úgy jelennek meg előttem, mint egy film részletei a mozivásznon, aminek én is részese lehetek, színek és formák tűnnek fel, amik magukkal hoznak hangokat, illatokat.
Szóval a költő nekem szegezte a kérdést:
"És honnan is ismertjük egymást?"
Szinte infantilisnek tűnő válaszomra semmiféle reakciót nem vártam.
(Itt egy rész törölve lett.)
A költő végül is visszaigazolta az ismerősnek jelölést.

Türelem, türelem

11. 05. kedd
Felhívjuk a szolgáltatót, hogy lemondjuk a vonalas telefon, a satellit tv és internet szolgáltatást, valamint megváltoztatjuk a mobiltelefon előfizetés csomagját egy kedvezőbbre. A lemondottak helyett kérünk televízió és internet elérhetőséget, de kábelen.
11. 07. csütörtök
Zé bemegy személyesen az ügyfélszolgálatra, rögzítik a megrendelést, megbeszélik a kábel beszerelési időpontját szerelővel.
11. 08. péntek
Felhívnak a szolgáltatótól, hogy mikor jöhetnek beszerelni az internethez a kábelt. Mondom, mi televíziót is kértünk. Mire közlik, hogy nem és épp a mai napon két év hűségidővel újraindították a sat tévé megrendelést. Zé berohan az ügyfélszolgálatra, ott látják a mi megrendelésünket, s azt is, hogy valaki önszorgalomból valóban meghosszabbította a lemondott előfizetést.
11. 09. szombat
Újra felhívnak a szolgáltatótól, hogy akkor mikor jöhetnek beszerelni az internethez a kábelt. NEM, nem kell olyan. Nem értik. Visszahívnak, időközben kiderül, hogy valami tévedés van a rendszerben. Mellesleg közlik, hogy nem tudjuk lemondani a régi előfizetést telefonon (amit már lemondtunk), csak írásban.
11. 11. vasárnap
Újra felhívnak a szolgáltatótól, hogy mikor jöhetnek beszerelni az internethez a kábelt. NEEEMMM! Elmondjuk, mit rendeltük. De hát ő látja, hogy a mai nappal, azaz hétfővel újra indították a sat tévés megrendelésünket. Mivel mi semmit nem tudunk róla, törlik. 
11. 12. kedd
Megérkeznek a szerelők, beszerelik a kábel tévét és az internetet. Zé beviszi a régi beltéri egységet az ügyfélszolgálatra, közben köt egy új szerződést, ami tartalmaz vonalas telefon előfizetést is, viszont így még kevesebbet kell fizetnünk. Ott elmondják, hogy le lehet mondani a régi szolgáltatást telefonon keresztül is, ahogy mi is tettük. Minden szépnek és jónak tűnik, de délután Zé észreveszi, hogy nem jönnek be a csatornák. Felhívja a szolgáltatót, ahol közlik, hogy műholdról kapjuk az adást. Zé közli, az érdekes lenne, mert már nincs beltéri egységünk, mivel ő azt leadta az ügyfélszolgálaton. Hiba bejelentést vesznek fel. 
Még aznap átjön a szomszéd, aki régebben az adott szolgáltatónál dolgozott, s helyrehozza a hibát. Zé felhívja a szolgáltatót, hogy nem fáradjon ki senki hozzánk.
11. 13. szerda
Felhívnak a szolgáltatótól, megkérdezik, milyen hibáról van szó. Zé elmondja, hogy köszönjük, de már nem aktuális, töröljék a bejelentést. Pár órával később küldenek egy sms-t, miszerint a hibát kijavították, szíves elnézésünket kérik. Valamint küldenek egy másik sms-t is, miszerint a már leadott beltéri egységet díjmentesen feladhatjuk postán.

Na, most akkor van jóval kedvezőbb áron internetünk, tévénk... legalábbis reméljük!

2013. november 12.

Ügyfélszolgálat

- A csatornák bejönnek?
- A csatornákkal úgy állunk jelen pillanatban, hogy tökéletesen összevissza vannak. (by Zé)

2013. november 11.

Kicsi, de...

A macskánk bár még csöppnyi, már most igazolja a mondást, miszerint: "Játszik, mint macska az egérrel". Méltán lehetünk büszkék rá.

Ott hagytak, mint...

A rossz nyelvek szerint vesekő okozza azt az égbekiáltó fájdalmat, amivel egy hete kínlódom.
A több napos kényszerpihenő után viszont annyira mehetnékem volt, hogy hétvégén elmentem Zével és két legkisebbel cipőt nézni, mondván nem vagyok én puhány, össze esni sem fogok mellettük. Miután több órának tűnő próbálgatás után mindkét gyerek magához ragadta az óhajtott lábbelit, megpillantva egy cipőt a polcon fordultam hátrafelé, mutatva a tudtommal mögöttem álló Zének:
- Nézd, ez tetszik nekem!
Egy kissé ijedt tekintetű férfi meredt rám.
- De hát maga nem a párom!
- Nem, én vagyok az. Biztos nem vagyok...
- De ő hová tűnt? Az előbb még itt volt. Most pedig maga van itt.
- Én azt nem tudhatom, én csak itt állok - vonogatta a vállát teljesen elbizonytalanodva, miközben elrobogtam mellette, meglátva Zét valahol a pénztár előtt.

2013. november 1.

Na mit?

- Most komolyan, nem tudsz mit csinálni?
- De tudok... Akkor most mit csináljak?

Egy újabb kifogás


Mikor pár hete Nudli odafutott, majd kérlelő tekintettel ránézett Zére, hangos nyávogással is nyomatékot adva óhajának (csak a tiéd akarok lenni), Zé pedig képtelen volt neki nemet mondani, na akkor nem gondoltam végig, hogy a macskával egy újabb "kifogás" érkezik a családba, miszerint:
- Kislányom, légy szíves nézd meg...
- Anya, most nem tudom megnézni, cicázom!

2013. október 30.

Üldögélek

 Zét várva üldögélek a padon.
Hárman lépnek ki az üzletház ajtaján. Egy férfi, egy nő és egy tíz év körüli fú. Talán egy család. De akkor miért nem egymás mellett mennek, miért tartanak ekkora távolságot? Leülnek velem szembe. Egyik padra a nő, a másikra a férfi. Körülbelül másfél méterre lehetnek egymástól. Kezükben műanyag pohár, benne gőzölgő kávé. Beszélgetnek, miközben a fiú a nő közelében ugrándozik. 
- Anya! - kiált fel.
Tehát a nő az anyja. Talán mégsem egy család, a férfi csak ismerős. Cigarettát húz elő a zsebéből, a nő szintén. Nem néznek egymásra, nem kérnek egymástól tüzet, mindegyik rágyújt a sajátjára. Hétköznapi tennivalókról értekeznek, tárgyilagosan. Érzelmet egyáltalán nem lehet leolvasni az arcukról, tekintetük is csak alig néhányszor találkozik. A fiú megunhatta, hogy anyja nem foglalkozik vele, odasétál a férfihoz. Bizalmas hangon szól hozzá, az lerázza. Mégis az apja lehet. 
Valamikor később felállnak. Épp csak elég nekik a több, mint két méteres járdaszélesség és az úttest. A felnőttek most sem néznek egymásra. Így mennek egymástól távol, kettőjük között valahol elveszve a kisfiú.
Most már legalább annyit tudok, ők egy család.

Reggel

- Normális vagy? Hát fejbe lőttél...  És ha belehaltam volna?

2013. október 29.

Ilyen is csak velünk...


Először nem értettem, miért akar a nyúl rámászni a kutyára, ahogy azt sem értettem, miért kergeti a fél udvaron keresztül. Aztán értenem sem kellett, mert láttam... Minden nyulaink anyjáról, Emmáról ma kiderült, hogy Dezső... Nem estünk kétségbe, mert így megvan minden nyulaink atyja. De vajon honnan szerzünk egy új Emmát?

A kutya önbecsülése azóta a béka feneke alatt... 

2013. október 28.

Nem szeretné

- Anya, nem szeretném, hogy vidékre költözzünk!
- Miért nem?
- Mert akkor olyanok lesztek, mint a mami. Egész nap kertészkedni, meg fészbukozni fogtok.

2013. október 26.

Kilenc életük

Most már egészen biztos, hogy a macskáknak kilenc életük van, mert a legkisebb fiam két napja véletlenül "agyontaposta" a miénket,szegény kis állatnak dőlt az orrából a vér, úgy feküdt a lépcsőn, mint aki soha nem kell már fel onnan. Egész nap hol a gyerekért, hol  a macskáért aggódtunk.
Mára a gyermek sem lelki beteg, a macska is vígan ugrándozik és kergeti a faleveleket az udvaron, a történtekre csak annyi utal, hogy utóbbi messzire elkerüli a bejárat előtti lépcsőt, s talán a fiam is a lába alá néz, mielőtt kilép az ajtón.

No...

Zének olyan szinten sikerült beletaposni a lelkembe, hogy most legszívesebben elválnék, aztán még férjhez sem mentem.

2013. október 24.

Rózsásat


Én is szeretnék fekete bakancsot rózsa mintával.

2013. október 23.

Október 23.

Langyos őszi napsugarak, a terített asztalra hulló, széllel játszadozó aranysárga falevelek, rakott krumpli zöldségekkel megbolondítva, citrom mázzal bevont répatorta, mentaszörp, egy üveg mézédes fehérbor, doromboló macskák a kis padon, legelésző birkák a zöldben... mind ez valahol a szomszéd "hegyen" barátaink kertjében.

2013. október 22.

Jól van, jól van...

- Nem tetszenek azok a nők, akiknek kicsik a szemeik.
- De hát Zé, nekem sincsenek nagy szemeim...
- Jól van szívem, de a te hatalmas méretű melleid azonnal elterelik az ember figyelmét szemeidről!

Még ennek is örülhetek

Október elsejétől már dolgozhattam volna, de csak ma kapta meg a munkaügyi központ azt a hivatalos iratot (miszerint nem folyik szabálysértési eljárás ellenem), ami ehhez szükségeltetik. Így lett a két hónapra kötendő szerződésből egy hónapra kötött.

Jegyzettömb iskolai puskákhoz

- Anya, miért nem vettél nekem puska lapot?
- Push kalapot? Miket ki nem találnak... Az meg mire jó?

2013. október 21.

Családban marad

Mondogatjuk, hogy túl vagyunk rajta, de nem. Főleg nem Zé, hisz ő kapta nagyobb ütést, amikor kiállt mellettem. El sem tudom képzelni, mi mehet végbe benne, mikor én is úgy éreztem magam napokig, mint akit teljes erőből gyomorszájon vágtak. Mert mikor a gyermek az, aki...

"Ha valakit nem szeretsz, azt nem olyannak látod, amilyen, hanem rávetíted a saját arcodat: a félelmeidet, az előítéleteidet, mindazt, amit nem kedvelsz magadban. Ha nagyravágyó vagy, gőgösnek véled, ha pénzsóvár vagy, mohó gazembernek, ha kéjsóvár vagy csábítónak, ha boldogtalan, akkor ő tett tönkre. Lényegében mindkét nézőpont: kivetítés. Egy jó ember könnyen lát jónak mindenkit. Egy rossz minden egyes társáról azt gondolja, hogy aljas. Akiben azonban fölébredt a benne lakó Isten, mindenkiben hajlandó észrevenni, még abban is, aki ezt nem látja önmagában."
(Müller Péter)

2013. október 11.

Kovászos uborka októberben

Ez idei év legfinomabb kovászos uborkái nem nyáron, nem is az őszi napsütésben, hanem a radiátor időnkénti langymelegén érlelődtek.

2013. október 10.

Derült égből

Megbántottam egy nagyon kedves embert, csalódást okoztam neki. Nem tudom, mit lehet ilyenkor tenni... Ahogy azt sem tudom, mit követtem el ellene, ha egyáltalán elkövettem valamit.

Öregszünk, az van

- Szívem, tudod mit fogunk csinálni ma este? (simogatás)
- Naaa? (érdeklődő tekintet)
- Csak a kezed kell hozzá használni. (mosolygás)
- Csak a kezemet? (gyanakvó tekintet)
- Igen, nagyon egyszerű dolgod lesz. (újabb simogatás)
- Kíváncsivá tettél... (átható tekintet)
- Elővesszük a lóbalzsamot és te bekened a hátamat és a csuklómat... (gonosz kacaj)

Hogy is van ez?

Az klassz, mikor a gyerek közli, elrontott valamit, ezért tízezer forinttal kevesebb ösztöndíjat kap, mint eddig, kétségbe esve sír a telefonba, hogy így nem tudnak kijönni a párjával anyagilag, de én inkább hallgassak, mert nálunk azért nincs, mert nem tudjuk beosztani, én meg csak hallgatom őt elkerekedett szemekkel, mert kettejük jövedelme, még így is több, mint a miénk.
Persze hozzá kell tennem azt is, miután félóra múlva visszahívtam és mindezt elmondtam neki türelmesen, időt adva neki, bocsánatot kért. Egy évvel ezelőtt megmagyarázta volna...

Eltemetett emlékek

Reggel jött a segítségkérő e-mail, amiben kérték járjunk közbe egy kórházba került várandós kismamáért. Néztem a házaspár eredeti levelét, este íródott, potyogtam a könnyeim, miközben imádkoztam, éreztem, hogy késő, hamarabb kellett volna azt a mailt olvasni és tovább küldeni,  jóval hamarabb... Dühösnek éreztem magam, aztán arra gondoltam, hogy talán valamiért így kellett történnie, de még mindig marja a gyomrom, a lelkem. Mert akaratlan felbugyognak az emlékek a múltból, milyen a "meg nem született", soha a karjainkban nem tartott gyermekünket eltemetni a lelkünkben.

2013. október 9.

Kilencedik év elején

Eddig nem, de most mégis kérnünk kellett egy vizsgálatot, mivel a legkisebb lánynak olyan szinten nem megy a matek, hogy aggódásunk már most októberben tetőfokára hágott. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy diszkalkuliás a gyermek, akkor azonnal iskolát kell váltanunk, ha nem az, akkor is. Nesze neked közgaz...

2013. október 1.

Semmi sem jó

- Zé, mi jut először eszembe rólam, ha rám nézel?
- Húsgombóc!
- De Zé...
- Jó, akkor egy szép kerek kakaós muffin!
- De Zé...
- Na jó, egy virágos mező!
- Hmmm... ez már jó.
- Sok-sok pirosló, nagyon gömbölyű pipaccsal!
- De Zé...

Telefon a munkaügyi központból

- Van egy jó hírem számára!
- Igen?
- Egy alapítvány két hónapra keres munkaerőt és képzelje, épp önre gondoltak,  ragaszkodnak a személyéhez! Mit szól hozzá?
- Örülök neki. Köszönöm a lehetőséget!
- Azért remélem, tudott róla és nem éri ez meglepetésként?

2013. szeptember 27.

Így jártunk

Istentiszteletre invitáltak bennünket egy közeli városka roma gyülekezetébe, szívesen mentünk, sajnos csak ma vettük észre, hogy pár ezer forint eltűnt a pénztárcámból. Nincs bennem harag, inkább valami mérhetetlen szomorúság, ha arra a kis kölyökre gondolok...

2013. szeptember 25.

Nos, kedves Zé?

Úgy tűnik, nem kerülhetem el, előbb-utóbb mindig morog velem valaki, ha nem írok. Jelen esetben Zé. Hiába mondogattam neki, hogy nyár van és semmi kedvem a gép előtt üldögélni, addig mondta a magáét, míg arcomba nem fújta a szél az ősz illatát... S akkor kénytelen, kelletlen belenéztem abba a rohadt tükörbe, hogy lássam, s beismerjem magamnak, mennyire elegem van abból a fajta írásból, mikor ellenőrzik minden soromat, "leselkednek utánam", amikor már nem lehetek önmagam, az a bohém, eszement, felhőkön lépkedő, aki mindig is voltam, mindig is szerettem lenni. Hagyják már végre, hogy az legyek, aki vagyok és ne akarjanak mindenbe beleszólni...

2013. június 6.

Mosoly

Van az úgy, mikor Zé annyira horkol, én inkább kimegyek gazolni a kertbe... Mint például most is. Kérdés, ki tudok-e olyan halkan osonni, hogy ne vegye észre?

2013. június 5.

Nekem már fel sem tűnik

A teszkóban vettem észre, hogy az ott vásárlóknak nem rajtunk, hanem a karomon éktelenkedő véraláfutáson akad meg a szeme, majd a mellettem sétáló Zét vizslatják kíváncsi, már-már rosszalló tekintettel. Pedig a most már több színben pompázó hematóma csak egy több, mint tíz napja "elszenvedett" vérvétel eredménye, semmi több.

Éjszakai telefon

- Te vagy a világ legidiótább, legelmebetegebb anyja, de téged szeretlek a legjobban!
Na jó, nem ezzel kezdte, hanem azzal, hogy két hét alatt letett tizenhét vizsgát, az utolsó kettőnk is túl van, s olyan jól esne hallania valakitől egy kis elismerést. Elmondtam neki, hogy mi tényleg nagyon büszkék vagyunk rá, tudom, mennyire okos, ha engem tart a világ legidiótább és legelmebetegebb anyjának... akkor is.
Az pedig, hogy éjszaka közepén hív fel, miután már a vizsgák után is beszéltünk, utal valamiféle genetikai öröklődésre. Ezt nem mondtam neki...

2013. június 4.

Hol van az a nyár...

HOL VAN EZ A NYÁR?

Gyönyörű haj?


Hetek óta kísérletezem, hogyan tüntethetném el VÉGLEG a fejbőrömön újra és újra megjelenő hámló, viszkető foltokat, eddig sikertelenül. Most épp a szódabikarbóna és a citrom párosítása az, ami ad valamiféle reményt, ha ez sem segít, akkor...

2013. június 3.

Aki(k)re büszkék vagyunk

Nem csak rá, hanem a többire is, de ma Kamilla volt az, aki gyönyörűen szavalt Arany és Wass verseket, énekelt Honfoglalást, táncolt moldvait, s még ezenkívül két versét is előadták. Mi pedig ott ültünk a közönség soraiban, törölgettük a könnyeinket, először csak titokban, aztán már az sem érdekelt, ha valaki látja. A műsor végén a gyerek is megjelent bőgve, mi pedig esetlenül próbáltuk vigasztalni azzal a hülye szöveggel, hogy nem is értjük a meghívóra miért nem azt írták rá: (gyermek neve) önálló estje.

2013. június 2.

A hétvége margójára

- Már ennyi az idő? Akkor lassan sietnem kell...

2013. május 31.

Elvesztek a szavaim

"Levélben próbálja meg ösztönözni az iskolák vezetőit és munkatársait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM): énekeljék minél többen a Nemzeti Összetartozás Napján az Összetartozás Dalát. A lelkesítő államtitkári levél egyedülálló kezdeményezésnek nevezi a közös éneklést, egyben kiemeli, hogy a program kötetlen, “lehet otthon, baráti körben, iskolában, szervezetten, vagy szervezetlenül énekelni”, a lényeg, hogy minél többen énekeljenek. A minisztérium egyben arra is ösztönzi az iskolaigazgatókat, hogy a közös éneklésről minél több videofelvétel készüljön. Ezeket pedig “fel kell tölteni egy népszerű video-megosztó portálra, hogy ezen a napon határtalanul szóljon a dal”. A legjobban sikerült felvételek később majd megtekinthetőek lesznek amúgy a nemzetiosszetartozas.kormany.hu oldalon is."
(forrás: http://most.444.hu)

Ma már nem mertem


Tegnap este találtam rá a Diga Diga Doo-ra Big Bad Voodoo Daddy feldolgozásában, fél este erre táncikáltam idétlen pofákat vágva, miközben Zé a fejét csóválva konstatálta, hogy nem vagyok normális (mondjuk, ezt eddig is tudta). Ma az első dolgom volt újra meghallgatni, de csak miután Zé kitette a lábát a lakásból.

2013. május 30.

Perenne

Ezekkel a szavakkal fordult hozzám:
- Ha írsz, a mondat végére nem kell, hogy három pontot tegyél! Bár időnként úgy gondoljuk, folytathatnánk még a leírt gondolatot, de mégsem tesszük meg, mert ott a vége, ahová a három pontot tettük. Akkor minek oda az a három pont? Ugyanígy elhagyhatod a kérdőjeleket is egy-egy mondat végéről. Úgy érzed kérdezel, de ha jobban megvizsgálod, a kérdéseidben sokszor ott a válasz, ami már kijelentés. Akkor minek oda a kérdőjel?
Mindezt tette csak úgy egyszerűen... egyik éjjel álmomban.

Gerhard Glück


Gerhard Glück német képzőművésznek van pár alkotása, amikre rápillantva mindig elmosolyodom, mert szerintem Zével pont ilyenek leszünk húsz év múlva.

2013. május 29.

Lehet nincs igazam, de...

Időnként azt látom, vannak, akik az élet nagy igazságait szemük előtt tartva, azokat fennen hangoztatva keresik helyüket az univerzum örök körforgásában, pontosabban e mögé bújnak, hogy önnön esetlenségüket, szerencsétlenségüket, balfaszságukat elpalástolják legfőképp önmaguk elől, miközben nem veszik észre, hogy csak egyetlen egy dolgot felejtettek el: megélni azt az életet, ami nekik adatott, s ami mindvégig ott volt előttük, csak nem vették észre.

Azok a mutatóujjak

És akkor Zé felé nyújtottam a mutatóujjam, mire ő felemelte az övét, csókot nyomott ujjával az ujjamra, majd megsimogatott, utána az ujjam mögé rakta a sajátját, mire én behajlítottam az enyémet, s akkor beindult az a mocskos fantáziája, jól "megdöngetett" hátulról, majd "elém állt", lecsúsztatta az ujjam hegyét az ő ujjának középső ujjpercéhez, no komment... aztán egyszerűen csak elhessegetett magától, rajzolt a saját ujjával egy "kockát" magának két antennával és "leült" elé.
- Annyira ráértek - mondanák egyesek, pedig az egész nem tartott tovább fél percnél...

2013. május 28.

Kérem, én inkább nem leszek beteg...

Múlt hét péntek reggelén egészen biztos voltam abban, hogy még aznap leülök, s időt szakítva magamra írogatok egy kicsit. De aztán jött az a fránya szédülés azzal az iszonyatos hányingerrel, ami miatt a kórház sürgősségi osztályán kötöttünk ki, ahol megállapították, hogy valószínűleg jóindulatú helyzeti egyensúlyzavarban (bppv) szenvedek. Kaptam drága gyógyszert és használati útmutatást, milyen tornagyakorlatokat végezzek, ha már nem vagyok hajlandó benn maradni a kórházban egy infúziós kezelés erejéig. Így utólag azt mondom, hála Istennek, hogy így döntöttem, mert ma egy vizsgálaton kiderült, teljesen feleslegesen kapkodtam be a bogyóimat, a "valószínűleg" még sem állja meg a helyét. Persze ezt is csak a vizsgálatot végző hölgytől tudtam meg, mert a főorvos asszony az ambulancián csak pár szót odaböffentett az adminisztrátornak, mégis az mit írjon a papíromra, miközben ő a térden egyensúlyozva a homloktükrét, teljesen belemerült egy, a frissen szedett szemöldöke felett kidudorodó pattanás nyomkodásába.

2013. május 17.

Vihar


Először nem úgy tűnt, végül mégis elkerült minket.

2013. május 10.

Akác idén is


Szeretem az akác édes illatát. Szeretem forgatni, az ujjaim között pergetni a száradó virágokat. Szeretem a belőle készülő teát, s a szörp édes, szinte émelyítő ízét is. Szeretem az emlékeimet is, amit felidéz bennem ez az illat.

2013. május 3.

Elballagott a harmadik is

Azt gondoltam, minden egyes ballagást egyre könnyedebben élek majd meg, de nem. Mert tudom én, az az élet rendje, hogy idővel elhagyják a gyerekek a szülői házat, mégis...

2013. május 2.

Mit csinálsz?

Félix leakasztja a falról, majd elhúzza a fejem felett az órát.
- Kisfiam, TE mit csinálsz?
- Nézem, ahogy elrepül feletted az idő...

2013. április 26.

Négyes

Mióta megtudtam, hogy elmarad a holnapi pránanadis tanfolyam, azóta képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy miattam kellett így történnie.                                                                     

Közérdekű munka

Egész héten a családsegítő központ folyosóján üldögéltem és a telefonvonalakat kapcsolgattam ide,oda. Nem igazán kötötte le figyelmemet a munka, az odajárók személye annál inkább. Néha elcsodálkoztam egy-egy ember leírhatatlan egyszerűségén.
- A komáromit keresem, az annát, majd az anna megmonnya, az meg... Tuggya azt, az annát keresem, ő biztosan megmonnya nekünk és segít... majd ő megmonnya.
Próbáltam elmagyarázni, hogy várnia kell, foglaljon helyet addig, mert "az annát" nem érem el telefonon, de ő csak mondta, mondta csak úgy magának is. Miután leült, sem hagyta abba. Tekintetem megakadt az egyszerű fekete ruháján megpihenő vaskos ujjain, szerető, mégis otrombának tűnő mozdulatain, ahogy a leánykája felé nyúlt, néztem a fénytelen, semmibe meredő, üres szempárt, ami teljesen élettelennek tűnt. Annyira, de annyira sajnáltam ezt az asszonyt, aki épp most Annától várta a megváltó segítséget.

Darabjaira hullott

Csak ültem arcomat a kezeimbe temetve, éreztem, hogy valami összetört bennem. Ma sem tudom nevén nevezni, azt sem tudtam, hogy ott van, egyszerűen darabjaira hullott és azóta elveszettnek tűnik...

2013. április 23.

Nem írtam, mert...


Először arra fogtam, hogy egyszerűen magával sodort a tavasz. Ami igaz. Aztán arra, hogy szinte minden időnket a kertben töltjük, vagy a medvehagymásban virágok közt hasalva. Ez is igaz. Aztán meg arra, hogy fáj a hátam, ami miatt sokszor úgy érzem, még levegőt vennem is nehéz. Ez is igaz.
Mindennek pedig az vetett véget, hogy el kellett mennem egy orvosi vizsgálatra, ahol kiderült, mi okozhatja a hetek óta tartó hátfájást, az izmok fájdalmas, görcsös merevedését. Hazaérve, csak ültem magamba roskadva... Mert érzem napok, hetek, talán hónapok óta. Csak egyszerűen nem akartam foglalkozni vele. Valamiért azt gondoltam (akartam gondolni), a hosszúra nyúlt tél okozza minden nyavalyámat. Ez tűnt a legegyszerűbbnek. Pedig ezzel csak az időt húztam. Most pedig úgy érzem magam, mint akit arcon csaptak.
Semmi olyan bajom nincs, ami nem orvosolható. Egyszerűen csak össze kell(ene) szednem magam és...

2013. április 4.

Önvédelem

Zé azt mondta, ne keveredjek semmiféle verekedésbe, mert valószínűleg csúnyán össze fogom magam törni.
Ma megtanított arra, hogy vágjak állon valakit úgy, hogy az elájuljon. Az utolsó ütés egészen jól sikerült... Kicsit tartottam is attól, hogy ösztönösen visszaüt.

Visszautasítva

Azzal az indokkal utasította vissza az önkormányzat az egyszeri szociális segély kérelmünket, hogy mivel rendkívüli élethelyzet nem áll fenn a családban, ugyanolyan rossz helyzetben vagyunk, mint eddig, az átmeneti segély megállapításával úgysem oldhatnák meg a helyzetünket. Magyarán, minek segítsünk rajtad, előbb-utóbb úgy is megdöglesz kinyír a rendszer, kár lenne egy fillért is rád pazarolni.
A képviselő asszony azt mondta ma, nem úgy van az...

2013. április 3.

Sörgyári capriccio


A tavaszi szünet utolsó estéjének számomra idilli hangulatához el sem tudtam volna jobb filmet képzelni, mint a Sörgyári capriccio. Egyszerűen imádom Hrabal regényét, s a belőle készült filmet is.

2013. április 2.

Ezt kapd el

- Kitalálom, hogyan szeretném.
- Múltkor azt mondtad, hogy az ösztönös dolgok a legjobbak.
- Igen.
- Ez akkor nem ösztönös.
- De. Kitalálom, ösztönösen hogyan szeretném...

2013. április 1.

Ünnep után

Húsvét, Bolondok napja, Ráhel lányom huszadik születésnapja. Az ünnep az érzelmek különleges kavalkádjává alakult a mindig változó létszámmal, s megannyi információval, amit a gyerekek zúdítottak ránk.

2013. március 31.

Hurrá, havazik!


Bár felénk még csak az eső esik, az időjárási viszonyokat elnézve, valamint arra gondolva, hogy holnap szeretnénk csavarogni valamerre a környéken, csak rötyögök a Cavebeartől hallott beszóláson:
- Milyen jó, hogy egy órával később sötétedik, így több időnk jut a szánkózásra...

Húsvét


Eseménytelenül telnek a napok, észrevétlen kerget mindannyiunkat valamiféle keserédes mélabúba ez az időjárás. Még ma is készülünk a húsvétra, de igazán nem is értem minek, mikor jóformán csak aludni jönnek haza a gyerekek, annyifelé szóródunk ebben a pár napban is. Mindenesetre jót mosolyogtam, mikor a legnagyobb fiam felhívott pár perccel ezelőtt a barátnőjétől:
- Anya, figyelj! Hozzánk jön a nyuszi?
- Nyuszi? Hogy hozzátok jön-e a nyuszi? Azt gondoltam, már kinőttetek ebből...
Ezek szerint mégsem. Mondjuk, nem igazán tudom elképzelni, ahogy a kertben keresik, kutatják a fű között az édességeket, csokinyuszikat, mint rég.

A szomorkás, borús  idő ellenére is boldog nyuszit mindenkinek!

2013. március 28.

2013. március 27.

Vasárnap óta


A bőrömön keresztül éreztem a reggel hideg fényét. Nem akartam kinyitni még a szemem, ott voltak a gyerekek, még annyi mindent kellett sütnünk. Porcukor hullott alá az égből, a sütemények lágyan ringatózva keringtek körülöttünk a légben, mi pedig nevettünk, bolondoztunk színes kötényeinkben. Éreztem Zé kezét, ahogy a paplan alatt matat, kutat, keresi a takaró szélét. Jaj, ne ébressz még fel! Nézd milyen szépek a süteményeink! Érzed az illatukat, azt az édes vaníliasárga illatot? Ó Zé, ha közelebb jössz, nem tudok a süteményeimmel foglalkozni.! Hisz már itt vagy... A te illatodat érzem, az illatot, aminek nem tudok ellenállni. De most nem érinthetlek meg. Nem akarsz még felkelni szívem? Nem... hideg van, olyan fehér ma a reggel, mégis csak bújj közelebb, egészen közel! Éreztem az erős kezeket, amik átöleltek, a finom ujjakat, amik simogattak. Már nem akartam, hogy elengedjen. S akkor kivágódott a lányszoba ajtaja, valaki végigtrappolt a nappalin. Zé felemelkedett egy kicsit, hogy kinézzen.
- NEEEM!
- Mit nem?
- Még mindig esik, nagyon esik!
- Fehér minden, ugye?
- Az.
Egyszerűen nem akartam tudomásul venni, hogy újra itt a tél... Happy Easter! Merry Christmas! Melyik filmbe csöppentünk bele? Nem állíthatnánk le a lejátszót? Tudod, azt a gombot kéne megnyomni és akkor eltűnik ez a fehérség, ami körülvesz minket. De nem, a lejátszóban mintha egy véget nem érő film peregne napok óta. Ébren álmodom a színeket. Közben teszem a dolgom, de úgy, mintha a visszatérő téllel időt nyertem volna... Időt, de mire? Magam sem tudom.
Ma be kellett mennünk a városba. Zé az egyik kereszteződésnél felnézett az égre, szinte megkönnyebbülve sóhajtott fel:
- Nézd csak, mindjárt kisüt a nap!
Elmosolyodtam. Egy pillanat alatt lepergett előttem minden. A lebegő krémesek, a szitáló porcukor, Zé bőrének az illata, a paplan melege, a zuhogó hó, a kavargó szél, az ablakon kifelé tekintgető gyerekfejek, a hóban ugrándozó eb, a kamilla tea és a kétszersült régről megmaradt illata, egy Glenn Miller muzsika dallama, amit mintha már a tavasz sodort volna felém... 

Mikor hazaértünk, a  házunk előtt tanácstalanul álldogált egy feketerigó, nem repült el. Ide-oda tekintgetett, téblábolt jobbra-balra, mint aki keres valamit. Talán a tavaszt kutatta. Ki tudja?

2013. március 22.

Csak fekszem és fecsegek


Hát mégis kényszerpihenőre lettem ítélve, szinte egész nap felpolcolt lábbal kellett feküdnöm. A párnákat a fejem alá gyűrve próbáltam olvasgatni vagy csak egyszerűen bámultam a hálószoba kék falát. Annak idején a gyerekekkel együtt festettük ilyenre, minden szoba más-más színbe lett felöltöztetve. Mennyit változik az ember az évek alatt, az akkor kedvelt sárga, terrakotta párosítással a világból ki lehet üldözni. Már alig várom, hogy megszabaduljak a lakás élénk színeitől. A legkisebb lányom meg is jegyezte az egyik nap:
- Anya, miért lett minden párnánk egyszínű? Ez így unalmas, mintásat akarok!
El sem mertem neki mondani, hogy a terveinkben az szerepel, hogy idővel minden fehér és természetes, natúr árnyalatot kap. Na jó, azért az itt-ott megjelenő rózsamintáimról nem mondok le. Az nekem kell, ha mások idegeire is megyek vele...
Olyasmi lakást szeretnénk, aminek minden szeglete nyugalmat, tisztaságot áraszt a színeivel is. Zé nagyon kedveli a rusztikus stílust, nekem talán a provence-i jön be leginkább. Szerencsére a kettő hajaz hasonlít egymásra, így nem fogunk összeveszni.
Szóval álmodozni jó dolog, de ismerve anyagi lehetőségeinket, kicsit elkenődtem, hisz a lakberendezési üzletek árai számunkra jóformán elérhetetlenek. Van azonban egy-két turkáló a városban, ahol nagyon olcsón hozzá lehet jutni natúr, természetes anyagból készült terítőkhöz, párnákhoz, sötétítőkhöz, amikért mások nem igazán kapkodnak, hisz mindenki a színeset, a mintásat keresi.
Sajnos a falfestékekkel kapcsolatosan már nem ilyen egyszerű a helyzet. De, mint írtam is... álmodozni jó, főleg egy olyan napon, mikor az embernek muszáj feküdnie.

Kis szellemi rafting, ismerőseimtől "lenyúlva"

Pé: Foszd ki és uralkodj!
(Ha bárki azt merészeli állítani, hogy fenti agymenésnek aktuálpolitikai vonatkozásai vannak, hát beperelem és találkozunk a független, magyar bíróság előtt!)"
Dé: Ugyan, ki gondolna rosszra itt?
Pé: ÉN!!!
Dé: Amikor elég, ha az ember kinyitja a szemét...
Pé: Na, látod?
Pé: 1990-1994
      Ha kiderült, az illető eltűnt a közéletből.
      1994-1998
      Ha kiderült, az illető hosszú időre eltűnt a közéletből, és titkosították.
      1998-2002
      Ha kiderült, letagadták.
      2002-2006
      Kiderült.
      2006-2010
      Letagadták.
      2010 -
      - Uraim! Önök lopnak.
      - Igen. És?
Dé: Nem tetszik.
Pé: Hja kérem, tetszettek volna forradalmat csinálni.
Dé: a Lóorvostörténeti Múzeum köpölyözőberendezéseivel, ugye?
Pé: A kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos.
Dé: Tetszettek volna hozzányúlni!
Pé: Hát erről beszélek az elejétől, a hozzányúlásról!
       Próbáljunk figyelni, jó?
Dé: Tetszettek volna egyből lenyúlni mindent, nem ennyit szarozni kérem szépen...
Pé: Na, csak haladunk a végkifejlet felé!
Dé: Öles léptekkel, szépen, lágyan
Pé: A magyarországi történések bizonyítják, hogyan lehet lassan, keservesen vergődve eljutni sehova.
Dé: Tisztiházból disznóólba, és azt gyakorlottan takarítani
Pé: Visszalapátolni a szart a lóba. Ez se sikerült még senkinek, de mindig megpróbálják, újra meg újra.
Dé: Hátha eccer összejön mégis...
Pé: Így van! Közvetett bizonyítékokkal nem lehet befolyásolni őket.
Dé: A közvetett lószart csak közvetve tudja csipegetni a veréb...
Pé: Ehhez még korán van. Madártanból nem/sem vagyok túl erős.
Dé: Viszont a disznó ki tudja takarítani a disznóólat. Legalábbis azt mondja, már van benne gyakorlata...
Pé: Self made pig.
Dé: Bizony, hasznos az önképzés!
Pé: Sertésegylet?
Dé: Egy az isten.

Nem szeretem

Nem szeretem időjárás ez most.
Pár napja rendetlenkedik a szívem, mintha időnként ki akarna ugrani a helyéről, utána meg szorít, néha azt sem tudom, merjek-e mozdulni. A bal lábam viszont nincs bedagadva, már majdnem örömtáncot lejtettem, de reggel rá kellett jönnöm, elindulni sem tudok segítség nélkül, csak kapaszkodva... Szuper.

2013. március 19.

Amikor bókol

- Zé, tényleg kicsi füleim vannak?
- Igen szívem, nagyon kicsik.
- Nekem a tiéd sem tűnik nagynak. A tiédhez képest mekkorák?
- Mérd le a kezeddel és illeszd az enyémhez!
- Huhh, tényleg milyen kicsi.... Várj, még egyszer lemérem!
- Mérd csak!
- Most is akkora... Ez nagyon kicsi!
- Én mondtam!
S akkor Zé csuda szerelmes tekintettel rám néz, gyengéden két kezébe fogja az arcom, s halkan a fülembe búgja:
- Tudod, kinek vannak ekkora fülei? Tudod? Hát nem tudod? A vízilónak. Pont olyan kicsi aranyos fülei vannak, mint neked, és olyan gyorsan tudja őket mozgatni, hogy trrrrr...

2013. március 18.

Időt kérek

Észrevétlen tűnnek el a napok és az órák, nem szeretem állapot ez. Csak egy kicsivel több időre lenne szükségem, mint amennyi adott. Mert szükségem van arra a kis időre, s a benne rejlő csendre, hogy figyelni tudjak kicsit magamra, a gondolataimra.
Körülöttünk minden azt harsogja, sietnünk kell, mert ha nem tesszük, lemaradunk valamiről, de én egyszerűen már nem akarok sehová sem sietni.

Egyszerűen nem kell

Miért is fordult volna meg a fejemben, hogy vasárnap estére már csak vonszolni tudom magam után a bal lábam? A ma reggeli felkelésnél csak az ígéret hajtott, az ajtóból még gyorsan visszaszaladtam visszavánszorogtam fájdalomcsillapítóért, hátha... Pedig gondolni sem akartam a fájdalomra, mert az még inkább lebénít és sokkol. Aztán ott volt az a sok kicsi az óvodában, én bizony nem bírtam ki, hogy egy-két selymesen puha kobakot meg ne simogassak. Az elvállalt munkával meg pikk-pakk végeztünk. De akkor sem kell nekem ez a lábfájás... NEM és NEM.

2013. március 17.

Big Girl (You Are Beautiful)


Kisebbik lányom vigyorogva közölte Mika Big Girl (You Are Beautiful) számáról, illetve annak videoklipjéről mindig én jutok eszébe. Nem is értem...

2013. március 16.

A polihisztor

- Amit múltkor mutattam könyvet, azt is Boris Vian írta.
- Egyébként te olvastad ezt? (Tajtékos napok)
- Persze, nem is egyszer.
- Tényleg?
- Mutatok egy dalt! Tudod, ki énekli?
- Nem.
- Boris Vian. Ő sok mindennel foglalkozott. Írt, zenét szerzett, énekelt, jazz-muzsikus is volt, festett...
- Azta!
- Tehát mondhatjuk, hogy ő bizonyos értelemben...
- Poliészter volt... Jaaajj...
(fetrengés)

Somogyi...

- Ránk az egyszerűség jellemző. Mert mi egyszerű emberek vagyunk! De mondhatnánk azt is, olyanok vagyunk, mint a disznósajt! Teli vagyunk belsőséggel... Belsőségesek vagyunk.
- Bensőségesek.
- Hát úgy is mondhatjuk... Bensőségesek!
- Nem ugyanaz a kettő!
- Hogy nem ugyanaz? Szóval azt mondod, csak úgy helyes, hogy bensőségesek? Látjátok, mindig tanul az ember! Hát mondtam én, hogy egyszerű emberek vagyunk...

Ünnep után

Az engem leginkább megmosolyogtató mondat egy osztrák napilapból ollózva:
"Sokan kritizálják a magyar hatóságok tétlenségét, operett-hadseregnek nevezve a magyar honvédséget, ami még arra sem képes, hogy a hóban rekedt embereket kimentse."
A mosolyom jelen esetben nem felhőtlenre, leginkább cinikusra sikeredett.

Ma már csak a hó emlékeztet az elmúlt napok időjárási viszonyaira. Az elmúlt napokban nekem bizony könnybe lábadt a szemem, mikor hallgattam a híreket, amikor elmeséltem a még ébredező gyerekeimnek, mi történik az országban.
Vihar tombolt a lelkemben is, hol örültem, hol sírni tudtam volna dühömben. Mert onnan fentről könnyű ám prédikálni, hogy otthon kellett volna maradniuk az embereknek, de az meg sem fordult az okosok fejében, hogy a legtöbbje épp abban reményben ült be az autójába, hogy még időben hazaérjen, vagy mert valaki segítségre szorul. S míg ők ültek, mint trónoló, jobbra-balra tekintgető, dölyfös madarak a dróton, mit sem törődve azzal, hogy azt egyre jobban cibálja a szél, görcsösen kapaszkodtak ahelyett, hogy tennének valamit. Onnan károgtak, ígérgettek, hiábavaló üzeneteket küldözgetve a légbe, miközben alant már rég megmozdultak az emberek. A bajba jutókhoz siettek, ételt, italt osztottak, meleg takarókba bugyolálták, otthonukba fogadták őket.
Jó azt érezni, hogy van még ebben a népben valami, ami miatt kész az összefogásra, a segítésre. Este épp erről beszélgettünk Zével, hogy bizony márciusi forradalom volt ez a javából, ha sokan másképp is vélekednek erről. S milyen érdekes, hogy ezen a napon épp az osztrákok voltak azok, akik "felszabadították" a Dunántúlt.

Az ünnepről ma csak ennyi jut eszembe:
Kamilla lányom több osztálytársáról még tegnap este sem tudtunk semmit, mások csak akkor értek haza. Volt, aki több kilométer gyalogolt a hóban, a szerencsésebbekért terepjáró ment. A dolog pikantériája, hogy az iskolából a vidéken élőket azért nem engedték haza délelőtt, mert mint mondták, a március tizenötödikei ünnepélyen kötelező a részvétel.

2013. március 14.

Úgy biza', hideg


Ítéletidő van odakinn. Csontunkig hatol a jeges szél, az apró hószemcsék arcunkba hullva, nyakunkba fészkelve magukat perzselnek, majd izzanak el... Embert is alig látni az utcán.

Ma a városba menet egymásután három kamion terítette be sáros, latyakos hóval a szélvédőnket. Csodáltam Zét, meg se rezdült, pedig hosszú másodpercekre eltűnt előlünk az út. Én bizony jobbra-balra kapkodtam volna a fejem.
Alig volt forgalom, mégis kifogtunk egy pár perces dugót, Kamilla aggódva hívott minket:
- Mikor értek ide?
- Majd megcsörgetlek, mert valamiféle dugó alakult ki előttünk.
- Ha a dugót is beleszámítjátok, akkor hány perc alatt értek ide?
- Kicsim, nem tudom...
- Hogy, hogy nem tudod?!
Ugye-ugye, mit ér az ember, ha vidéki... Jót derültem a szavain, miközben aggódtam a legkisebbért, edzésen volt, így el sem értem telefonon. Reménykedtem, hogy elér valamilyen buszt, mielőtt leáll az összes. Később kiderült előbb hazaért, mint mi.
Most hétfőig nem szeretnék kimozdulni itthonról. A nagy fiamnak is csak résnyire fogom kinyitni az ajtót hajnalban. Aztán vagy befér azon a résen vagy nem...

Március 14.


Viharos szél, zuhogó hó. Szép, szép... De hogy is mondják? Megvesz az Isten hidege... Még fotózni sincs kedvem.

2013. március 12.

Van úgy


Időben felkészültünk a tavaszi kertészkedésre, de a szelek időjósok mást üzennek. A lelki szemeink előtt már látjuk, miként válik kicsiny ékszerdobozzá kertünk. Az öreg nénikék azt mondogatják az utcában, nem szabad most ültetni, majd szombaton. De hisz, akkorra ígérik a leghidegebbet... Elnézhettek valamit.

Hosszú idő után, most

"(...) Úszó jéghegyek vagyunk, de tudnunk kell, hogy a tengerből vagyunk valamennyien, s mihelyt elmúlik ez a komisz tél, meglágyulunk, visszaolvadunk a végtelen és bölcs tengervízbe s újra egyek leszünk. Benső Énünk ebben a parttalan és határtalan tengerben él, ott, ahol a jéghegy összekoccan a másikkal, és csattanva szilánkokra törik - a Benső Én tudja, hogy mindez csak a dermesztően hideg külső világ tragédiája: belül egyek vagyunk.
Akkor szeretünk, ha elolvadunk, megpuhulunk. Ha a jéghideg én, én, én, én helyett megszólal bennünk először a Te, aztán a Te és Én - és végül a Mi. Minden ember mélyvalósága tenger természetű és szeret. Fönt azonban meg van fagyva, magányosan didereg és fél. Mitől? Fura dolgot mondok: a szeretettől fél. Mint jéghegy az olvadástól."
(Müller Péter)

Ki fogom kapcsolni

Már kora reggel szól a telefon.
- Szia nyuszi!
- Szia kicsim, mondd!
- Jöttök be ma a városba?
- Nem.
- Holnap?
- Igen.
- Akkor sorolom, mit kell behoznotok!
- Nem... nem, NEM!

Végre

Mindig szerettem a nagyszüleimnél látott fémtálakat, nagyméretű vájlingokat, bödönöket. Évek óta keresek hasonlókat, de valahogy mindig elkerültek, hiába jártam nyitott szemmel piacon, vásárban. Múlt héten azonban "beléjük botlottam", az enyészetnek szánták őket. Nem hagyhattam.

Szia szívem!

A kollégiumhoz érve Zé felajánlotta, hogy Kamillánk holmiját becipeli a portáig. Mókás volt, ahogy húzta azt a nagy bőröndöt, mint valami kisdiák, utána is szóltam:
- Szia Fufu! Csütörtökön akkor jössz haza?
- Szia szívem! Hát, ahogy a lányokat elnézem, inkább egy hónap múlva...

2013. március 11.

Szórakozott

Egy igazoláshoz töltök ki kérelmet az önkormányzatnál, már a dátumot írom: ezerkilencszáz... Hogy is folytatódik? Ez sehogy nem jó így, de akkor hányas évszámot is írunk most? Hiába gondolkodom, ezerkilencszáz akármennyi után ezer mennyi az, ami jön? Hisz olyan nincs is...  Jaj, hogy nem is egyezer, már kettő és annak is a vége tizenhárom... Te jó ég, hogy jött ez nekem? Ennyire nem lehetek szórakozott!
Az ügyintéző látva, mit biggyesztettem a papírra, hangosan felnyerít, alig tud megszólalni:
- Na jó, ezt javítsuk ki azért...
- Mondjuk, kettőezer-tizenkilencre?
Neki mindegy, senki nem nézi. Én azért mégis átírom azt a végére került kilencest hármasra.

2013. március 10.

Esik

Csipp, csepp... Az álmaimba szövöm az eső hangját, majd halk nyüszítést. Kinyitom a szemem, Cseppke ott ül a szobánk küszöbén, kérlelően néz rám fekete gombszemeivel.
- Engedd ki, este sokat ivott! - mormolja Zé a párnába fúrva fejét.
Felkelek, megborzongok az éjszaka hűvösében. Odakinn még sötét van. Kinyitom az ajtót, sután nézek magam elé, várok. Esik, mintha sosem akarná abbahagyni. Kitartóan csepeg az eresz is. Milyen jó, hogy elvégeztünk tegnap. Úgy tűnik, az időjárás keresztül húzza a számításainkat, ma nem ültetünk. Bezárom az ajtót, a kutya vizes lábbal csattog keresztül a nappalin, szó nélkül gömbölyödik a vackára. Visszafekszem Zé mellé.
Csipp, csepp... Hallgatom a szemerkélő esőt, nem tudok elaludni. Eszembe jut öcsém, a családja. Aggódom érte, a szótlansága, a közömbössége miatt. Vajon meddig lehet úgy fenntartani egy látszólagos életet, mint az övék is? Jó lenne beszélgetni erről, de ha együtt vagyunk, ezekről a dolgokról inkább hallgatunk magunk elé nézve, mintha a csend elfedezne bármit is. Szeretném, ha boldog lenne, de ezt neki is kell akarnia. Nem élhetünk két életet, ha csak egy adatott meg.
Csipp, csepp... Máskor már derengene, de most sötét a hajnal. Csak világosodna már, nem szeretem az éjszakát, fényre vágyom, az az én lételemem, akkor tud megnyugodni igazán a lelkem.
Csipp, csepp... Öcsém feleségének arca jelenik meg előttem. Mostanában többször beszélünk, sokat változott az utóbbi időben. Látom felébredni azt a kedves lányt, aki volt annak idején. Talán a pránanadinak köszönhető, hogy ennyire egyformán gondolkodunk, így megértjük egymást mostanában. Hogy is lehetne másképp? Egyfajta nyugodtság, felszabadultság érezhető a hangjában. Ez jó... Csak tudjuk helyesen használni a döntéseinkben is, amit tanultunk.
Csipp, csepp... Hát sosem lesz vége? Mennyire várom már a reggelt. Már nem is vágyom napsütésre, csak egy kis fényre...
Csipp, csepp... Anyukám. Visszajutott hozzám, hogy aggódik értünk. Felhívtam hát, de csak azt hajtogatta, nincs miről beszélgetnünk, szinte könyörtelen és elutasító volt a hangja teli félelemmel... Egyedül van, mennyire egyedül. Jó lenne, ha egyszer megértené, fontos a számunkra, szeretjük őt. Akkor is, ha távol vagyunk, akkor is, ha nem keressük, ha néha hallgatunk. Mert okunk van rá, hogy hallgassunk, nehéz ennek a világnak a súlya, s időnként még nehezebb létezni benne.  Jó lenne, ha értene, ha elfogadna olyannak, amilyen vagyok. Vajon meglátja ő is bennem, amit mások? Nem tudom, de ha nem, úgy is jó.
Hogy mondhatnám el neki, hogy utat kell engedjen a szeretetnek, rá kell jönnie semmit nem ér az, hogy önmagát mérgezi haraggal, meg nem bocsátással. Hazug gondolatokkal csapjuk be önmagunkat, mert azt hisszük, ez kiút számunkra. Aki ellenünk tesz, ér annyit, hogy magunkat tegyük tönkre? A megkeményedett szív kérge vajon mi által válik újra lággyá? Hisz a belsejében ott lapulnak a ki nem mondott érzések, elfelejtett mozdulatok, amik szabaddá teszik az embert.
Csipp, csepp... Hallgatom a járdán szétterülő esőcseppeket... A magasból hullnak alá, hogy aztán látszólag semmivé legyenek. Kicsiny esőcseppek, amik életet adnak a kora tavaszi földnek, a benne megbújó magvaknak, a sápadt, zöld fűnek...
Csipp-csepp... Cikáznak a gondolataim, eszembe jutnak a gyerekek, alvó szelíd arcukra gondolok... Ilyenkor nem mérgezi őket ez a torz világ. Mennyi mindent másképp csinálnék így utólag, hogy nekik jobb legyen. Bonyolult lélek a gyermek, mennyi mindenre megtanít bennünket. A mi tükreink ők, hangos-hangtalan tükreink.
Csipp, csepp... Búcsúzik a hajnal, már látni a kinti világot. Megnyugtatólag hat rám a reggel szürkés, borongós, ajtón beszűrődő fénye. Mindennek a szeretet az alfája és omegája, úgy tűnik még a gondolatainknak is. Az ember nem adhat ennél többet, a szeretet az, ami minden felülír. Aminek energiája körbeszövi a világmindenséget. Valahol itt tartok az elmélkedésben, mikor Zé magához húz és két kézzel átölel. Szerencsés vagyok, hogy itt van velem. Ő ébredezik, én álomba merülök... Régóta kerestük egymást, senki nem is sejti, milyen rég.

2013. március 9.

Nincs cím


Melegség járja át a szívem, ha arra gondolok, milyen jó nekem, hogy esténként minden lelkiismeret-furdalás nélkül a lábamra húzhatok bármit, mert Zé úgy is szeret, ha éppen nem vagyok igazán nőies. Mondjuk, ma a kertben sem voltam annak nevezhető, mikor időnként nekihasalva értem csak el az ágyás mögött megbújó gazokat, de hát akkor munkáról volt szó... Na, és most megint ott tartok, hogy egy magassarkúm sincs.

Üldögélni a padon

Estefelé leültünk a kerti kispadra, magunkba szívtuk a frissen felásott föld illatát, jólesően néztünk végig a kicsinyke kertünkön, ami mintha visszamosolygott volna ránk a tulipánok friss zöld levélkéivel, a jácintok dudoros bimbóival, a bólogató hóvirágokkal. Később a korán erre tévedő árvaszúnyogokat kergettük a tekintetünkkel, míg arrébb apró rovarfelhő vibrált a levegőben. Közben hol Zé fájlalta a derekát, hol én nyújtóztattam a lábaimat. Múlik az idő felettünk is.
Szeretek így üldögélni a szürkülő homályban, hiányoztak már kora tavasztól késő őszig tartó esti beszélgetéseink. El is határoztam, bárhová is visz az utunk, mindig lesz egy kicsiny padunk a kertben, ahová rogyadozó léptű öregekként is kiülünk majd esténként, ahol az esti szellő felkapja és magával sodorja a gondolatainkat, miközben egymás kezét fogva belefeledkezünk a minket körülölelő naplemente szépségébe. Bizony, így lenne jó...

Logika

Mostanában mindig megfőzünk másnapra, hogy a következő nap ne ezzel menjen el az idő.

2013. március 8.

Egyszer csak felállt

Az idős bácsika egy kemping széken üldögélt az egyik szupermarket előtti kereszteződésben. Mellette kis asztalkán tojások sorakoztak tálcákon.
- Ó, szegény öreg! Kénytelen itt üldögélni, hogy egy kis pénzhez jusson - gondoltam magamban, miközben Zé lefékezett az autóval. Persze mások is észrevették a hevenyészett, olcsó tojást hirdető, kartonból összeeszkábált táblát, így a bácsinak szép forgalma volt.
- Máskor is itt árul ezen a napon - mondta Zé visszaérve az autóhoz.
- Minden héten idejár? - csodálkoztam rá.
Később, mikor mindenki elhajtott, csak mi szöszmötöltünk még az autóban, egyszer csak látjuk ám, amint a bácsi látva fogyatkozó készletét feláll és komótosan odabaktat a zsír új furgonjához...

2013. március 7.

Puszi! Szia!

Úgy elkapott a vihogás, mikor az ex zavarában így köszönt el:
- Jó, akkor majd hívj vissza! Puszi! Szia!
Minden bizonnyal vakargatta a fejét, miután kinyomta a telefont, majd leesett neki, mit is mondott. Ennél csak az volt jobb, mikor múltkor meggondolatlanul "kicsim"-nek szólított, ki tudja miért. Öregszik ő is és időnként nem tudja, mit beszél...

Temető és naplemente


Az este a Hősök temetőjében ért minket, már nem először. Furcsának tűnhet, de Zével szeretünk itt lenni, mert ez a temető valahogy más, mint a többi.  Belépve az ódon kapun, mintha egy másik világba csöppennénk, pedig csak elhunyt katonák sírjai pihennek az ég felé nyújtózkodó fák alatt. Különleges békét és nyugalmat áraszt ez a hely az ágas-bogas kerítéssel övezett domboldalban.
Valamelyik nap a narancseper fákról beszélgettünk, eszünkbe jutott, mennyi van fenn a domb tetején a temetőben. Ősszel mindig hozunk haza a fák rücskös, zöld, citrusos illatot árasztó terméséből. Mostanra azonban csak szétmálló, vastag mohával borított vadnarancsokat találtunk az őszről itt maradt avarban. Zé volt a merészebb, felszedte, lenyúzta egy részüket, kutatta a magokat... irtózatos szaguk volt, néha úgy éreztem, alig kapok levegőt. Végül feladtuk, elrejtettünk egyet a csomagtartó mélyére. Közben ránk esteledett, csak most vettük észre a tűzvörösbe hajló naplementét. Gyönyörű volt. Hazafelé többször is megálltunk az út szélén, egy-egy pillanatra belefeledkeztünk, ahogy a nap utolsó sugarai arannyal borították be a szemközti dombokat, miközben izzó lávatengert rajzoltak a felhős égboltra.