Vissza a karácsonyhoz

Azért döntöttünk a gyökeres fenyőfa mellett karácsonykor, hogy az ünnepek elteltével kiültethessük a kertbe. Aztán több helyen is a szánkba rágták, hogy jó szándékú próbálkozásunk hiábavaló lesz, ezek a fák nem fogják meg, ráadásul a miénk még csak nem is földlabdás. Gondoltuk, ha ez így van, hát akkor maradjon benn a lakásban, míg szép. Így a fánk most a nappaliban hozza élénk zöld, új hajtásait így tél derekán.
Már csak egyet nem tudok, ezek után mitévők legyünk?

Egy kis csend

Mostanában egyre fáradtabbnak érzem magam. Először valamiféle lappangó kórra gyanakodtam, aztán rájöttem, nincs itt semmiféle betegségről szó, egyszerűen csak egy kis csendre lenne szükségem.

"Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai."
(Őri István)

Kisdoki

Milyen lehet egy fiatal orvosnak szembesülni azzal, hogy a tönkrement lépét el kell távolítani? S mindezt csak azért, mert boldogtalanságában vagy ki tudja miért, amfetamin származékokkal tömte magát, legalábbis a rossz nyelvek elmondása szerint. Nagyon kedveljük a "kisdoki"-t, nem is gondoltuk róla, hogy ő is küzd önmagával... Sajnálom őt. Azt mondják, minden a javunkra válik, ami a történik velünk. De milyen áron?

Az ostoba embereket pedig...

Azt a gúnyos röhögést kellett volna hallani, amit egy ismerősöm levágott, mikor előadtam félve elsuttogtam neki, hogy Kamcsi az osztályával Olaszországba utazott a hétvégén. Síelnek.
- Felvet bazmeg benneteket a pénz, mit sírtok? Akinek olaszra telik... Hát van ott lóvé! Mit panaszkodtok?
Röhögj csak bele a telefonba, ne is merüljön fel benned, vajon hogy jutott ki a gyerek. Mert akkor most tudhatnád, hogy egy fillért sem kellett költenünk, hisz mindent az AJTP* fizet. A gyerek meg nem véletlenül került a programba.
Eszembe jutott, hogy mennyire aggódtunk érte hónapokon keresztül, mert úgy adta elő, egy fillért sem kap sehonnan, éhezik és beteg, öngyilkos lesz. Aztán kiderült, hogy az egy havi juttatása több egy közmunkás bérénél. Nem szóltam neki, de besokalltam akkor. Úgy is közölte velem legutóbb hogy semmi közöm az életéhez. Igaz. Nem is hívtuk többet. De ő minket igen. Talán hogy röhögjön egy jót azon, mekkorát tudunk lódítani. De kiderült, még sem...

*Arany János Tehetséggondozó Program

Zé és az ő bókjai

- Sziasztok!
- Egyedül vagyok.
- Dehogy. Köszöntem. Neked és pocaknak...

Üzenet Olaszországból

"szia.élek;) kaptunk vacait.jo volt
majd írok puszi
szia.élek kaptunk vacsit.jo volt
majd ieok puszi
szia.élek.jo volt avacai.pusszi
szia.elek.jo volt a vacso.pusszi
szia.m"
A lényeg benne van. Kiértek, nem is éhezik a gyermek. Megnyugodtam.Várom a holnapi üzenetet, valami ilyesmire számítok:
Szia! Élek. Kaptunk reggelit. Jó volt. Puszi.

Hátha

- Szerinted miért tanul a gyerek a hátamon?
- ???
- Azt gondolja, HÁT-ha segít, de nem...

Mert a férfiak...

Petrus lányom megmondta, az igazi barátok mindig adnak egymásnak BFF* karkötőt. Mindig. Nem is érti, hogy nekem és Zének miért nincs ilyenünk. Aztán valamelyik nap jót mosolyogtam, mert megtaláltam egy régi, bőrből készült karkötőmet, poénból rátettem Zé csuklójára.
Egyik este nézegetve a karkötőt, eszembe jutott valami.
- Szép karkötőd van!
- Igen, hordom is mindig...
- Jó annak, aki kap ilyet a BFF-jétől! Sajnos, nekem nincs ilyenem.
- Hát szívem, megértem, hogy ez rosszul esik. Hívd fel Szilviát, aztán kérj egyet tőle!

*BFF - Best Friends Forever

Jó az, ha van

Nem igazán szeretem, hogy a kutyát benn tartjuk a lakásban, de amikor leejtek egy kanálnyi nyúlós nokedlit a szőnyegre, el kell ismernem, mégis csak jó az, hogy van egy miniatűr bioporszívónk.

Hogy pozitívat is

Azért az nem kis megnyugvással tölt el, mikor azt olvasom a helyi lapban, hogy az önkormányzat tulajdonrészt vásárol két milliárd forint értékben a helyi húsüzemben, így teremtve meg ezer ember munkahelyének biztonságát. Ha nem is rólunk szól, az ilyesminek akkor is örülni kell.

...be is csuktam!

Néha komolyan elegem van abból, amit a gyerekeim művelnek Zével. Az előbb is, kinyitottam az ajtót, aztán...

Ilyenre nem lehet

Egy ismerősöm mesélte, hogy fülébe jutott, a volt munkahelyén meghalt az egyik alkalmazott. Gondolta, megkeresi az üzletvezetőt, hátha felveszik a helyére. Nem fűzött nagy reményeket a dologhoz, azonban erre válaszra még ő sem volt felkészülve:
- Sajnálom! El kell mondjam neked, valahol még örülök is, hogy ez történt, mert épp fel kellett volna mondanom valakinek, de így megoldódott a probléma.

Marney Ward virágai

Marney Ward egy kanadai festőművész, aki szinte csak virágokat fest teljesen egyedi és különleges módon. Számomra áthat az akvarelljein egyfajta spiritualitás, talán a lélek és a természet rezgéseinek összhangja ez. Szeretem lágy vonalainak derűs színeit, amik szinte simogatnak, vagy egyszerűen csak mosolyt fakasztanak a bensőmben. Érdekes, mikor megkérdeztem az egyik lányomat, mi a véleménye a képekről, ő csak annyit mondott:
- Szépek, ennyi... semmi több.
Mennyire másképp lát még dolgokat... De nem baj, így tanulunk egymástól.

Szórakozott matematikus

Apukámat már gyermekkorunkban elfogadtuk elvarázsolt matematikusként. A gyermekeim is így szeretik,  időnként kedves, mosolyt fakasztó történeteket mesélve emlegetik a saját, különös világában élő nagyapjukat. Ma épp a nagylányomtól hallottam egy ilyet, aki tegnap töltötte be huszonkettedik életévét. Ezekkel a szavakkal hívta fel őt a nagypapa:
- Édua, én hívtalak egy hetvenes számon, aztán egy másik telefonszámon is, de valahogy egyik sem volt jó! Boldog születésnapot neked és ne vegyél lengyel nápolyit most a tescoban, mert mérgezett. Benne volt a híradóban...

Lapótya

 Lapótya: Felfuttatok 5 dkg élesztőt 7 és fél dl tejjel, egy kicsi cukorral. 1 kg liszthez hozzáadom 5 tojásnak a sárgáját, majd hozzáadom az élesztős keveréket és egy maréknyi cukrot. Összedolgozva egy lágy, kissé folyékony tésztát kapok, amihez hozzákeverem a tojások keményre felvert habját. Miután megkel a tészta, vizes kanállal lepényeket szaggatok a forró olajba, kisütöm mindkét felét. Porcukrozva tálalom. 

Régóta mondogatom

Szárnyra kapott a hír, hogy a NABI is bezárja kapuit, elbocsátják a dolgozók többségét. Ha ez így folytatódik, nem tudom mi lesz az emberekkel ebben a városban?
Már régóta mondogatom Zének, hogy szerintem a dél-dunántúli régiót tudatosan építik le. Itt minden becsődöl, bezár, megszűnik, alkalmatlanná válik a működésre. Hogy mi az oka, azt nem tudom. Ahogy azt sem értem, miért reménykedik a polgármester abban, hogy a fiatalok tanulmányaik végeztével visszatérnek egy olyan városba, ahol gyakorlatilag a nélkülözéssel kell szembenézniük, mert munkahelyet nem tud biztosítani nekik a város.

Bursa Hungarica

Régebben csak egy, tavaly ősszel három gyermekem pályázott a Bursa Hungarica* ösztöndíjra. Vártuk az értesítést, ahogy tavaly is, de csak nem érkezett meg. Aztán múlt héten hívtak az önkormányzattól, hogy mindhárom gyerek megkapta, de idén személyesen, ünnepélyes keretek között vehetjük csak át. Szó szerint kérlelt az ismerős ügyintéző, hogy legyünk szívesek elmenni, még igazolást is adnak, mert mi lesz szegény polgármester úrral, mindenki vidéken tanul és vizsgaidőszak is van. Hát így történt, hogy lettünk szívesek, a nagy fiamra még a helyi televíziós társaság emberi is lecsaptak. Na most aztán híres ember lesz belőle is, mert a nagyobbak már televízióban és újságban is...

*A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás; a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás és a felsőoktatási intézményi támogatás. Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és megyei ösztöndíj pénzkezelési feladatait az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő végzi, míg az elbírálási feladatokat az ösztöndíjpályázathoz csatlakozó települési és megyei önkormányzatok látják el.

Amikor még gázolajra se....

Zé mondta, van még annyi gázolaj a tankban, elvisz autóval, ha már mindenképp be kell mennünk a városba ebben az időben. Így aztán kényelmesen készülődtünk. Aztán amilyen simán indultunk, ugyanolyan simán és csendesen állt le az autó az utcában, majd még egyszer a domb alján, majd a vasúti felüljárón. Begurultunk azért valahogy a benzinkúthoz, még pénz is volt nálunk egy liter gázolajra, amivel elértünk az önkormányzat épületéig. Hazafelé szinte a gondolataimmal toltam az autót, na még egy kicsit, na még... Kérlek!
Alig vártuk, hogy megérkezzen a postás a pénzzel, ugrás az autóba, irány a benzinkút egy liter étolajjal a tankban. Félútig se jutottunk, így Zé gyalog indult el, kezében kannával. Hazafelé azért már egyértelmű volt számunkra, hogy valami kosz kerülhetett a rendszerbe, mert az autó így is le-lefulladt. Azon meg már meg sem lepődtem, mikor Zé megállva egy kanyarban, felém fordulva annyit mondott:
- Figyelj már! Nézd a váltót, nem tartja semmi! Nem is működik...
Én tuti, ott helyben kiszálltam volna az autóból és a gyaloglást választom. De hála Zé önuralmának, egyesben döcögve, rángatva a motort szép lassan hazaértünk.
Csupa izgalom az élet... vagy akár írhatnám azt is, az ilyen pillanatokért szép élni.

Sleeping music

Kamilla lányom betegen jött haza ma az iskolából. Bebugyolálta magát egy plédbe a hálószobában, a gondoskodó anya pedig mit tesz ilyenkor, bekapcsol valami jó kis relaxációs zenét, hogy könnyebben tudjon pihenni a gyermek.
- Anya, mi ez? Öntik a sódert?
- Ööö, ez az óceán hullámainak lágy moraja...
- Nem! Nem hallod, hogy öntik a sódert? Nem szeretem az építkezéseket.
- Jó, akkor kapsz mást! Patakcsobogás? Ez hogy tetszik?
- Ez sem jó! Vagy azt akarod, hogy összepisiljem magam?
- Akkor milyent szeretnél?
- Esetleg egy kis csendet...

Dac

Azt hiszem, végképp meggyűlöltem a televíziózást, mert ez által kapiskálom azt, a csodák nem tarthatnak tovább egy hétnél örökké, valamint azon is elgondolkoztam, higgyek-e továbbra is a tündérmesékben vagy egyszerűen hagyjam magam mögött a francba csudába az egészet.

Felvételi

- Végre túl vagyok a felvételin!
- Na és hogy sikerült?
- A magyarom tök jól, a matek nem annyira, de nyugi, két pontom biztosan lesz! Hmmm.... oldalakat hagytam üresen, néhol még a feladatot sem értettem!
- Micsoda?!
- Nyugi, anya! Most néztem, hét pontom biztosan van már!

Még a nap is süt

Zével azért is...

Zével azért is szeretek lenni, mert legtöbbször ugyanúgy éljük meg a "világot". Ha megakad egy-egy emberen a tekintetünk, szituációkat írunk hangosan, ha látunk valamit, történetet kerítünk hozzá, miközben jókat derülünk.
Körülbelül egy éve, abban a nagy hidegben kisétáltunk a közeli tóhoz. A tó elején egy tábla áll:
"Fürdeni tilos!"
Rögtön beindult a fantáziánk, hisz a tó jegét is hó borította, a hőmérő higanyszála mínusz tizenkét fokot mutatott. Aki pedig ismer tudja, mindkettőnk kapható a hülyeségre. Már akkor magam előtt láttam a fotó szövegét:
"Nagyon csalódott vagyok. Végre lett volna egy kis időm, erre ideteszik ezt a táblát!"
Idén nem maradhatott el az ismétlés. Csak most kicsit másképp...

Holnap?

Jaj, mit találtunk ki, mit találtunk ki...

Bogár úr és álláspontja

"Ugyanakkor szerinte a kormányfő nyilván azt is tudja, hogy a magyar társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból. Nincs meg az elemi szintű tudásuk sem, ami a leghalványabb esélyt adná a felemelkedéshez. És ezen azzal sem lehetne változtatni, ha az állam talicskával tolná a pénzt a felzárkóztató programokba - mondja Bogár László. Ez a társadalom azon rétege, akik mögött már nem áll megtartó emberi közösség; a gyermekek úgy cseperednek fel, hogy fogalmuk nincsen arról, hogyan kell beilleszkedni egy működő társadalomba; hiányoznak az elemi szintű viselkedési normáik, vagyis - teszi hozzá Bogár - társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket. Nem akarnak dolgozni, de a munkaerő piac sem kér belőlük, vagyis marad az élősdi lét, mert élni kell - állítja a közgazdász.
És ezeknek a társadalom középosztályától leszakadó embereknek is mondani kell valamit. Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról - mondja a közgazdász. Nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni."
(Bogár László - közgazdász)

Undorító, egyenesen felháborító ennek az embernek a hozzáállása.
A saját ostobaságom miatt pedig dühönghetnék is, hisz egyre inkább úgy tűnik, a választásokon a saját és családom halálos ítéletét "írtam alá", hisz a cikkben olvasottak szerint mi is a "leírt" harmadba tartozunk. Akikre kikiáltották, hogy "nincs meg az elemi szintű tudásuk sem, ami a leghalványabb esélyt adná a felemelkedéshez", "akik mögött már nem áll megtartó emberi közösség; a gyermekek úgy cseperednek fel, hogy fogalmuk nincsen arról, hogyan kell beilleszkedni egy működő társadalomba; hiányoznak az elemi szintű viselkedési normáik" , mi vagyunk az úgynevezett "TÁRSADALOM KÖZÉPOSZTÁLYÁBÓL LESZAKADÓ EMBEREK". Dolgozni szeretnénk, ahogy tettük addig is, míg lehetőségünk volt rá,  az élethelyzetünk miatt sodródtunk bele egy lehetetlen állapotba, amit nem mi alakítottunk ki magunknak, nem mi hoztunk létre, amiből nem a tudatlanságunk, s nem megfelelő hozzáállásunk miatt nem tudunk kilábalni. A gyermekeink példásan tanulnak.
A cikket elolvasva MEGBÉLYEGZETTNEK érzem magam a mai Magyarországon.

Friss katalógus

Zé rögtön a kezembe nyomta a frissen érkezett kertészeti katalógust, tudja, mekkora élvezettel lapozgatom, gyönyörködöm a virágtengerben, nyálcsorgatva nézegetem a gyümölcsökről készült fotókat.
Ma azonban már a katalógus elején elakadtam, ugyanis olyan szembeötlő photoshopos bakira lettem figyelmes, amin teljesen elképedtem. Aki eddig elhitte, hogy ilyen pompában nyílnak a kertészet virágai, ezután biztosan nem fogja. Mert ugye, ha már csalni akarunk, csináljuk azt jól és nem észrevehető módon.

A parkban

Táskahegyek

Este mondta a legkisebb, hogy ezt a hetet még kibírja a táskája, de jövő héten kell vennünk egy újat. Aztán reggel átpakolt egy másikba, mert az előbbinek tönkrement a cipzárja. Milyen jó, hogy velük keltem, mert Petrus telefonált, hogy rohanjak a suliba, mert amibe átpakolt a gyermek, annak meg elszakadt a vállpántja. Most viszünk neki egy harmadikat, nem tudom, az kibírja-e nap végéig.

Újra esik

Zé morgolódik a hólapátolás miatt, míg én gyönyörködöm a látványban. Sejtelmesen szép, ahogy az utcai lámpák tompa fénye visszaverődik a hófedte utcáról. Zuhog odakinn, röpke óra alatt fehérbe borult a környék.

Akiket nem értek

Vannak emberek, akik nyomorúságos vagy mondjuk inkább úgy, sajnálatra méltó helyzetükből adódóan úgy tesznek, mintha felülről szemlélnék ezt a világot, lenézve másokat, véleményt nyilvánítanak szinte mindenről és mindenkiről. Az a rövidke mondat jut eszembe róluk, ami engem is annyiszor terelt már vissza a helyes irányba: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Utólag értesülve

A legkisebb megállt a konyhában, grimaszolva, húzogatva a szája a szélét. Zé rögtön sejtette, hogy valami nincs rendjén.
- Na mondd, mi a baj?
- Hát az az igazság, hogy tényleg van egy kis baj!
- De mi az a baj?
- Hogy kettes leszek nyelvtanból.
- Hehh? Anyádnak azonnal mondd el, mert ebből még nagyobb baj lesz!
- Na, azt már nem...
- De hogy fogja akkor megtudni?
- Azt nem tudom!
- Na figyelj! Két variáció van. Vagy most elmondod neki, vagy elmondom neki én...
- Ühüm, a második az jó lesz! Meg lehet hogy énekből is kettes leszek, de azt már sejti anya.
- Jó, akkor elmondom neki, de jobb lenne, ha mégis te mondanád el, mert...
- Nem! Várd meg míg elmegyek apához, akkor talán vasárnapig megnyugszik anya!

Megnyugodtam... MEGNYUGODTAM? Úgy éreztem a világ megfordul velem egy pillanat alatt. Az én gyerekem, az enyém... Magyar nyelvtanból. Ma megmondtam neki, mennyire nyugodtam meg. Tanév végén négyes lesz.

Hull a hó és hózik

Szinte hihetetlen... Higgyek a szememnek?

Zé párnája 2.

- Zé, ha nagyon beteg lennék, akkor azért megengednéd, hogy feküdjek a párnádon?
- Hát az attól függ!
- Mitől?
- Ha vérzéssel és nyáladzással jár az a betegség, akkor nem!

Zé párnája

- Az én párnámon fekszel?
- Igen. Miért?
Nem is válaszol, tépi húzza is ki a fejem alól  a tőlem kapott pihe-puha párnáját. Elkerekednek a szemeim, teljesen meghökkent ez az egész.
- De Zé! Megtudhatnám, mi az oka annak, hogy nem fekhetek a párnádra?
- Kopik.

Ki érti ezt?

Azért néha elegem van a kutyából, mikor egész nap az ajtót lesi, mindenki mellett ki akar surranni,  ha pedig kiengedjük, két perc után (plusz tizennégy fokos időben is) reszketve, remegve ül le a bejárati ajtóval szembe és idegeket borzoló, panaszos nyüszítésbe kezd:
- Bunkók, nem látjátok, hogy megfagyok itt kinn, miért nem engedtek már be?
Fél óra után általában megkönyörülünk rajta, ilyenkor egy órát elalélva horkol a helyén, majd nyújtózik egyet, körülkémlelve, készül-e valaki kinyitni az ajtót, hátha kisurranhat akár észrevétlen is. Na, ilyenkor fogy el Zé türelme...

Pilot Bear

Napok óta üldöz:
- Írj már valamit végre!
Igaza van, annyi minden történt az elmúlt napokban. Mégis, ha arra gondolok, mivel is kezdhetném, mindig egy idejét múlt történet jut eszembe.
Még anno Münchausen bárótól kaptam egy apró, plüss repülős medvét. Tudtam, hogy kedves a szívének, mindenhová magával hurcolta a táskájában. Megegyeztünk, ha szakítunk, visszaadom neki. Nem egyszer, többször is próbálkoztam. Ő pedig itt felejtette, a táskámba csempészte, vagy egyszerűen csak a kezeim közé szorította búcsúzáskor, miközben szigorúan nézett rám. Görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy nálam legyen, mélyen hihetett abban, hogy ezzel magához láncol. Mintha valami mágikus kötelék lett volna kettőnk között az a kis tárgy.
Nálam maradt akkor is, miután már nem mert többé keresni. Nem szerettem, hogy a fiókom mélyén rejtőzik, mégis egy időre megfeledkeztem róla. Vagy talán nem akartam róla tudomást venni? Mikor a kezembe került, összefacsarodott a szívem. Fájt minden, nem volt jó emlékezni, mégis arra gondoltam, vajon most mi lehet Münchausen báróval? Hogy szerezhetnék róla valamiféle információt?
Mondtam Zének, hogy szeretnék megszabadulni ettől a jelentéktelennek tűnő emléktől, de nem akarom kidobni, találjunk ki valamit. Így esett, hogy mikor Zé a fővárosban járt, magával vitte és a valahol két megálló között a metrón leültette egy sarokba. Szinte hihetetlen volt az a megnyugvás, amit akkor éreztem, mikor felhívott, hogy már nincs nála. Repülős medve "elrepült", s érdekes módon vele együtt a Münchausen báróval kapcsolatos félelmeim is.
Mintha egy szomorú, olykor könnyeimen át megmosolyogtató történet végéhez értem volna. Becsuktam a könyvet, amelynek sorai rólam is szóltak. Jó érzés volt tudni, hogy következő történetnek már nem leszek részese.

Így kezdődik, de...

Új év, új merevlemez... Hála K. Zolinak, aki küldött egyet, mert a régi bizony elszállt, s vele együtt egy csomó adat, zene és fotó is. A szervizelés még zajlik, így csak egy-egy percre kéredzkedem a nappaliban lévő gép elé, amin Linux fut, amit nem szeretek, ahogy az itteni billentyűzetet sem.
Ezért most várakozom türelemmel és némi aggódással a szívemben, hátha valami olyasmi is elveszett, ami kedves a szívünknek. Gondolok itt, egy-egy megörökített pillanatra, gyerekekről készült fotóra.
Holnapra talán már ki is derül, köszönet érte Gábrielnek...

Visszadátumozva

Boldogabbat, szebbet, vidámabbat!