Zé mondta, van még annyi gázolaj a tankban, elvisz autóval, ha már mindenképp be kell mennünk a városba ebben az időben. Így aztán
kényelmesen készülődtünk. Aztán amilyen simán indultunk, ugyanolyan
simán és csendesen állt le az autó az utcában, majd még egyszer a domb
alján, majd a vasúti felüljárón. Begurultunk azért valahogy a benzinkúthoz, még
pénz is volt nálunk egy liter gázolajra, amivel elértünk az
önkormányzat épületéig. Hazafelé szinte a gondolataimmal toltam az autót, na még egy kicsit, na még... Kérlek!
Alig vártuk, hogy megérkezzen a postás a pénzzel, ugrás az autóba, irány a benzinkút egy liter étolajjal a tankban. Félútig se jutottunk, így Zé gyalog indult el, kezében kannával. Hazafelé azért már egyértelmű volt számunkra, hogy valami kosz kerülhetett a rendszerbe, mert az autó így is le-lefulladt. Azon meg már meg sem lepődtem, mikor Zé megállva egy kanyarban, felém fordulva annyit mondott:
- Figyelj már! Nézd a váltót, nem tartja semmi! Nem is működik...
Én tuti, ott helyben kiszálltam volna az autóból és a gyaloglást választom. De hála Zé önuralmának, egyesben döcögve, rángatva a motort szép lassan hazaértünk.
Csupa izgalom az élet... vagy akár írhatnám azt is, az ilyen pillanatokért szép élni.
