Üzletpolitika mifelénk

Zé benyit az autós üzletbe, szemben a pult mögött két eladó, az egyik épp az ebédjét tömi magába, a másik a facebookot nyomja, flegma tekintettel méregeti a férjemet, aki észrevehetően rosszkor érkezett. Az előbbi kénytelen megszakítani az étkezést, mivel Zé felé fordul.
- Sziasztok! Egy jobb oldali pétizenkettes első csúszkapárt szeretnék!
- Milyen típusú autóhoz lenne?
- Nissan Primera.
- Hát ahhoz az utángyártottat felejtsd el, csak gyári lesz!
- Rendben.
- Itt van százharminc-négyezerért, gyári!
- Köszi, annyiért nem kell!
- Akkor van egy másik, motor nélkül harmincezerért!
- Köszönöm, de nem! Nekem csak egy alkatrészre van szükségem, csak egy csúszkapárra.
Erre az eladó jelentőségteljesen a kollégája felé fordul:
- Látod? Ez a Nissan! Jó autó, de ha alkatrészről van szó, akkor ennyi... minden iszonyatosan drága.
A másikon látszik a "mindent tudás", nem marad el a jó tanács sem:
- Szerintem jobban jársz, ha elmész a bontóba és veszel EGY EGÉSZ AJTÓT!
Zé egy rövidet még feléjük biccent, majd kifordul az üzletből.

Máshol ötezernyolcszázért kaptunk alkatrészt. Mert ez a Nissan...

Telefon

Tavaly ilyenkor nyolc napot vártunk, hogy a hibás garanciás telefonkészülékem "bevételezésre" kerüljön a szervizbe, majd amikor hosszas kutakodás után megkaparintottam a szerviz telefonszámát és érdeklődni mertem, leugattak szívélyesen válaszoltak, hogy minden azért történik így - nem mellesleg egyoldalú kommunikációval -, mert a huszonegyedik században élünk, az én dolgom csak annyi, hogy nyugodtan üljek a fenekemen és várjak. Vártam. Heteket.
Most a "bevételezés" egy nap alatt megtörtént, azonban kaptam egy emailt miszerint:
"... RMA reklamációja felfüggesztett állapotba került. A felfüggesztés oka: Az eszköz a szükséges alkatrészek leszállítására vár."
Szóval kezdődik...

Egy évvel ezelőtt azt írtam, olyan türelmes leszek, hogy a készülék mellé biztosan kapok egy rózsát is ajándékba. Hát nem kaptam. S le merem fogadni, idén sem fogok.

Kedves szomszéd

A szomszéd bácsi valami fejes volt a közterületeseknél, mindig riogatott, hogy majd bajunk lesz abból, ha nem vágjuk le a füvet időben, meg jól tesszük, ha kiássuk az árkot, mert nem folyik el benne a víz, aztán most (miután két hónapja elhunyt) kiderült, hogy mániákus gyűjtögető volt és egy második világháborús, működőképes bombát rejtegetett a pincéjében, ami bármikor levegőbe repíthette volna a fél utcát.

A rendőrök fél napig rohangáltak, mire a Budapestről érkező tűzszerészek hatástalanítani tudták a "dögöt", mi pedig kínunkban röhögcsélve várakoztunk, bízva abban, hogy elkerüljük a kiköltöztetést.

Itt a vége?

Mint kiderült ma reggelre nem csak engem, Zét is kikészítette Zorro. Képtelenek vagyunk megszelídíteni, állandóan rohan, mintha menekülnie kéne valami elől.

Elnéztem az ágyba pisiléseit, a szobanövények földjeinek kikaparászát, de az, hogy minden hajnalban arra kelünk, hogy veszettül tépi a szőnyegeket, a kanapé huzatát, hogy nem hagyja aludni a többi macskát, azok nekünk jönnek panaszkodni, mert menekülnek már előle, az sok... De ami nálam tette be a kaput, hogy most már a kiscicákat is piszkálja, bántja, beugrik a dobozukba. S tudom én, hogy csak játszani akar, de a háromhetes kiscica nem tudja. Ma reggel tönkretette a nyomtatót is, ráreptetett egy cserepes karácsonyi kaktuszt. Meg kell hagyni, ügyes...

Azt gondoltuk, nálunk jó helye lesz ennek a cicának.

Olimpia

Benyit a fürdőszobába, majd elcsodálkozik:

- Szívem, mióta hasalsz itt a kádban? Mire készülsz? A következő olimpiára, hosszútávúszásra?

Komolyan örülök, hogy ma vége lesz... nem csak azért, mert Zé nem tud elszakadni a képernyőtől, egyszerűen hányinger kerülget a magyarok egy részének mindenhez negatív hozzáállásától.

Augusztus huszadikán

Pécsett kikapcsolódós, sétálós, beszélgetős, leülős, zenét hallgatós...

Legszívesebben...

... mi is velük dagonyáztunk volna. Harminc fokos melegben így kell ezt. (PécsZoo)

Árvácska

Télen megcsúnyultak a yukkám levelei, ezért nyár elején kitettem a teraszra. Hamarosan meg is jelentek rajta a friss, élénkzöld hajtások, a tövében egy árvácska talált helyet magának, most bontott virágot, ki tudja honnan érkezett.

Aprócska boldogság egy múló pillanatban...

Esküvőre készülve

- Anya, majd az esküvőre én szedem ki a szemöldököd!
- ???
- Hát én fogom megcsinálni a szemöldököd, hogy jó legyen!
- ???
- Mert te nem tudod... És azt mondta Édua, hogy ne Kamilla sminkeljen ki!
- Ne? Miért ne?
- Ne! Mert ne... Mondjuk, akkor nem tudom, ki fog.
- Talán majd kisminkelem én magam?
- Hát arról szó sem lehet... te nem tudsz sminkelni.
- Örülök, hogy ennyien vagytok lányok, a kritikusaim... (suttogtam már csak úgy magamnak, mert addigra kisurrant a fürdőszobából)

Johan Messely

Johan Messely, ezt a nevet meg kell jegyeznem. Optimizmus és öröm, ezt sugallják a képei. Egy-egy tovatűnő impresszió a napsütötte színek kavalkádjával.

Újra esik

- Biztos, hogy ilyen zuhogó esőben elindulsz dolgozni?
- Anya, persze... Ha iskola lenne, oda is el kéne mennem.
- Hát, te tudod.
(közben szigorúan néz rám, amikor villámlik egyet, s rögtön dörren is az ég)
- Szóval, biztos?
- ...
(szájhúzgálás, el-elnézés, vigyorgás)

Egy ismerőst olvasva:
"Villámlás, égzengés, koraesti sötétség. Ömlik az eső. A szomszédban egy szakállas fickó bárkát épít a fiaival. Dermesztő... "

Bosszantó

Tartozásod van, felhívod a céget, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe, megegyeztek, időben befizetsz mindent. Ők erre válaszul kikapcsolják az összes előfizetést (persze, hogy mind egy néven van), majd sajnálkozó hangon közlik, hogy nézd el nekik, valószínűleg még nincs elkönyvelve az összeg és tévedésből történt, ami...

T-Com, én már nagyon régóta nem szeretlek...

Mangómag

Elültettük. Mindennap nézegettük, öntözgettük, telve voltunk várakozással, mígnem pár hét múlva megjelentek az első hajtások, apró, sötét színű levélkék. Aztán jöttek a meztelen csigák...

Vásárban

Ülünk a sörpadon, nem messze tőlünk apró termetű, koszos, viharvert ruházatú, erősen borostás cigányember pengeti a húrokat valami kordéféleségen pihenve, időnként el is kurjantja magát keservesen, siránkozva, néha vidámabb szólamoknak is utat engedve, ezek után mindig kis időre elhallgat, hogy megbűvölje a maga elé hanyagul lefektetett gitártokot, hátha attól több apró terem benne. Látszik rajta, ma zenél neked, holnap meg a szemedet is kilopná a helyéről, ha tehetné. 

Velünk szemben kigyúrt, borotvált hajú, üres tekintetű ifjonc eszi a hurkáját, látszik, enni nem igazán tanították, mindenhová potyog a morzsa, a mustár folyik le a tálcájáról, néha sokat mondóan körülpislant, nézegeti a telefonját, aztán csak nem bírja tovább, felhív valakit:

- Te, itt vagyok... a vásárba'. Kijöttem ide. Na... ide! A vásárba te... Idejöttök értem? A vásárba', hát itt vagyok. A vásárba gyertek, ide be... Értem. Há' minek beszélek én neked? A vásárba, be...

Köszönés nélkül kinyomja. Sugárzik az értelem a beszédjéből... Már-már megsajnálom, mikor elkezdi szidni a fergeteges gitárjátékba feledkező "bogár" embert, aki szinte aldimeolát megszégyenítve csap a húrok közé, s rázendít újfent valami keserédesre. Magam elé bambulva csipegetem a hekkemet, megkérdezem csak úgy magamban magamtól, vajon ez a jó képességű, önmagától elszállt fenegyerek vajon mihez kezdene gitárral a kezében, mikor nemhogy beszélni, de még enni sem tud tisztességesen.
Különben is, amíg zenél a cigány, addig legalább nem lop... Isten tartsa meg a jó szokását!

Szombat esti romantika

Lélekben nagyon készültem a szombat estére, az utolsó napunk volt kettesben... Zé rebesgetett is valamit, halványan sejtette, mire készül... Aztán volt Kisvárosi gyilkosságok, Poirot felügyelő meg még focimeccs is... Én pedig a szobámban ülve apró-cseprő dolgaimmal foglalkoztam, miközben a gondolataim színes, gömbölyű álmokká nőtték ki magukat, ott lebegtek előttem a félhomályban az olvasó lámpa fényénél, majd földet érve szétpukkanó buborékként elenyésztek a szoba sarkainak sötétjében.

Tudom, mi nők örökké csak elégedetlenkedünk... 

Harangvirág

Kaptam. Tőle.

Aha, vendég... az

Amikor négykézláb, majd csúszva-mászva keresed, minden zugból kidobálod a holmikat, kihúzgálod a polcról könyveket, darabjaira szeded a kanapét, a foteleket, már a sírás fojtogat, kétségbeesésedben háromszor rátelefonálsz a férjedre, aki csak nevet rajtad, pedig neked még az is megfordul a fejedben, hogy biztosan te voltál felelőtlen, valószínűleg őkelme a redőny egy centis résén keresztül kipréselte magát és elszökött, s akkor egyszer csak ott terem a nappali közepén, majd amikor közelítesz felé, villámsebességgel csúszik ki a "karmaid" közül, a jól bevált rejtek felé veszi az irányt és megpróbál belemászni egy bakancsba...

Na, ennyit az új vendégünkről... egyelőre.

Vendég cica

Valamiért úgy képzeltem ezt a napot, hogy a kéklő égen gomolyfelhők úszkálnak, langyos szellő jár a lombok között, a fák ágain madarak csiripelnek... Hát nem! A vastag esőfelhők alig engedték át némi fényt, hideg esőcseppek koppantak a terasz burkolatán, legszívesebben visszasiettem volna a kardigánomért, de Zé már bezárta az ajtót, így jobb híján fázósan magam elé húztam a kezem. Azért a lelkem így is örömmel volt teli, tudtam, hová indulunk, már hosszú hetek óta éreztem, hogy ennek így kell történnie... S lám!

Zorro és testvérei pár hetesek voltak, mikor a mamájuk gazdája kidobta őket az utcára. Egy lelkes állatmentőnek, Katának megesett a szíve a cicákon, viszont már képtelen megoldani a tartásukat.
Így most Zorro nálunk vendégeskedik, és továbbra is gazdit keres... azt hiszem.

Augusztusi őszillat

Öt körül értünk le a partra. Még melegen cirógattak a nap sugarai, a fűzfák ringatózó táncukat lejtették a szélben. Sokan fürödtek, mégis csendesebbnek tűnt minden, mint az elmúlt hetekben. A tó vize kellemesen hűvös volt, a kezemmel körkörös ívben hullámokat rajzoltam a felszínére - mindannyiszor megcsodálom a víz különös textúráját -, közben mindenféléről beszélgettünk, teli szőttük álmainkkal az ég kékjét. Néha megborzongtam, ilyenkor végigpásztáztam a horizontot, de békésnek tűnt minden, csak a zsigerekben megbúvó tudatalatti suttogta, valami változóban van. Nem akartam kimenni, jó volt érezni, ahogy a víz langyosan simogatva körülölel. A férjem szólt:

- Menjünk ki most már, fázom...

Kinn a parton üldögélve azon gondolkodtam, vajon mi az a varázslat, ami által megosztjuk a szívünk mélyén rejtőzködő apró titkainkat ezen a helyen, amikor egy pillanat alatt hatalmas szél kerekedett, a tó szelíden zöld színe komor ezüstössé vált, tajtékos hullámok nyaldosták a parti köveket, mellettük sikló igyekezett a biztonságot nyújtó rejteke felé. A fák addigi táncát valamiféle hangos sóhaj váltotta fel, a szél válaszul felkapta a már elsárgult leveleiket és vad játékba kezdett velük. Az emberek meglepődött arccal néztek körül, mintha arra vártak volna, hogy valaki kikapcsolja az égi ventillátort, majd a válaszra hiába várva gyorsan összekapkodták holmijukat, pár perc alatt kiüresedett a strand, megszűnt a zsivaj. A sirályok kitárt szárnyaikkal szinte mozdulatlan lebegtek a fejünk felett, majd hangos vijjogással jelezve egymásnak, ők is eltűntek a légben.

A nap lassan hanyatlott alá a horizonton, miközben tájat betöltötte az ősz elmúlást idéző, fanyar illata. 

Fogyókúrás barátném

- Mennyi baracklekvárt vittél? Egyet, kettőt?
- Kettőt.
- Van még belőle?
- Nincs.
- Húhha, ennyi idő alatt megettétek?
- Hát, hogy őszinte legyek nem megettük. Ugyan tehettem volna palacsintába... Ehelyett elővettem egy evőkanalat...
- És megetted... egyedül.
- Meg.

Az érkezése előtti napon tettem el baracklekvárt... szerencsére jó sok üveggel.

My sweet home

Hétvége. Szolnok.

Ahogy telnek az évek, egyre inkább hiányzik a víz közelsége.

Öt és kilenc

Zé kedvenc száma a kilenc, enyém az ötös. Ezeken a napokon is születtünk.

Tegnap az autóban egyszer csak rám néz:
- Add össze a kilencet és az ötöt!

- Tizennégy. 

- Mikor is házasodtunk össze?

- Tizennegyedikén... ez jó! Várj! Vond ki a kilencből az ötöt!

- Négy. 

- Mikor is házasodtunk össze?

- Negyedik hó tizennegyedikén.

- Szóval? Kétezer-tizennégy, negyedik hó tizennégy... Öt és kilenc...

- Na, ezt hívják számmisztikának...

- Abban nem hiszek.

- Én sem, csak mondom. De azért érdekes.

Hát nem vidám

Amikor Zé közli a legkisebbel, hogy Vadócot el kell altatni...

Napok óta ölben hurcolják, etetik, itatják, mert szegény már lábra sem tud állni. De azért csak mondja és mondja a magáét, mert azt muszáj. S épp ezért (is) még nehezebb...

Jó fogás

Nem akartam hinni a szememnek, hogy a négy széket ilyen minimális összegért kínálják megvételre. Az, hogy az ülőgarnitúra részeként hirdetett bordó széket is megkapjuk, kósza gondolatként sem merült fel bennem. Na jó, talán egy pillanat erejéig...

- Anya, mik ezek a székek?
- Hogy érted?
- Idősek otthonát akarsz csinálni a lakásból?
- Készülök a jövőre. Nem értem, mi bajod ezzel?
- Ezért nem merek elhívni senkit!
- Hát ez a te problémád, nem az enyém...

Még ilyet...

Kihajtott nálunk a fürdőszobai összefolyó. Két apró, zöld hajtása van.

Lehet, hogy nemsokára lesz egy szaniterfánk? 

Öt

Valamikor éjjel.
- Szívem, három cica lett, menjünk aludni...
- Jó, én már úgy is elaludtam a kanapén.

Valamikor reggel.
- Szívem, ezek reggelre öten lettek...
- Jó. Még alszom... Öt a kedvenc számom úgy is. (ez utóbbit már lehet, csak hozzáálmodtam és nem mondtam ki hangosan, nem tudom...)