Reggeli romantika

Kora reggel. Visszafekszem az ágyba. Behunyom a szememet, jó érzés, ahogy a reggel korai fényei simogatják a szemhéjamat. Álmodozom. Elképzelem, ahogy felém nyúl, átölel, érzékien a nyakamba fúrja a fejét és csókolni kezd. Mint régen. Még azt is suttogta, mennyire imádja az illatom, képtelen ellenállni neki. Most is érzem a kezét. Megsimogatja a vállam. Nem bújsz ide? Gyere inkább te közelebb! Tudtam, hogy lusta megmozdulni. Kis idő múlva mégis közelebb húzódik. Nyakamba dobja a paplant, miközben próbálom a sajátomat kitépni kettőnk közül. Végre. Együtt. Átölel. De ez az ölelés nem az, amiről álmodozom. Mégis tapogatózva hátranyúlok. Ó, a macska! Kiterülve alszik a hátán. Megsimogatom. Naná, hogy a macskát. S akkor megszólal a reggeli ébresztő.

Vadóc és az eső

Teljesen mindegy hányszor nyitjuk ki a bejárati ajtót, Vadóc mindannyiszor elpanaszolja, hogy még mindig esik az eső és már elege van. Hiába magyarázom, hogy kell ez az eső a földnek, ha kicsit későn is jött, nem normális a tavaszi aszály, de amikor eláll egy kis időre, legalább a madarak csiripelnek, lássa meg a jót ő is, nem gondolhatunk mindig magunkra, nekem is hiányzik a jó idő és a napsütés, szívesebben napoznék mellette a kertben, közben hallgatnánk a madarakat, azt szabad, de elfogni a kis fiókákat csúnya dolog, olyat nem tehetünk, legyünk hálásak azért, ami körbevesz minket, s igen, most az esőért is annak kell lenni. Vadóc meg csak néz rám kikerekedett szemekkel, s a pofijára van írva:
- Te egyébként miről beszélsz?

Kanapén felejtett kosár

Tudom én, a gyümölcsöskosár sose legyen üres...

Müzli

- Tényleg komolyan gondoljátok, hogy a kutyus tíz napig nálunk lesz?
- Igen, anya. Hidd el, jól meglesztek.
- És már nem pisil be a lakásba?
- Nem. De nyugi, adok kutyapelust. Müzli csak arra pisil, ami lapos, puha és fehér.
- Khmm... ugye, nálunk minden szőnyeg lapos, puha és fehér. Csak mondom.

Kis vasárnapi...

... szieszta.

Pulton felejtve

- Szia Zé! Tudod, ki evett bele éjszaka a sütőtökömbe?
- Na?
- A macska.
- Akkor siess szívem, gyorsan edd meg a maradékot!

Megnőttek

Nyolc hetesek. Elvihetőek. Megy az alku, melyiket ne...

Itt a vége?

Mint kiderült ma reggelre nem csak engem, Zét is kikészítette Zorro. Képtelenek vagyunk megszelídíteni, állandóan rohan, mintha menekülnie kéne valami elől.

Elnéztem az ágyba pisiléseit, a szobanövények földjeinek kikaparászát, de az, hogy minden hajnalban arra kelünk, hogy veszettül tépi a szőnyegeket, a kanapé huzatát, hogy nem hagyja aludni a többi macskát, azok nekünk jönnek panaszkodni, mert menekülnek már előle, az sok... De ami nálam tette be a kaput, hogy most már a kiscicákat is piszkálja, bántja, beugrik a dobozukba. S tudom én, hogy csak játszani akar, de a háromhetes kiscica nem tudja. Ma reggel tönkretette a nyomtatót is, ráreptetett egy cserepes karácsonyi kaktuszt. Meg kell hagyni, ügyes...

Azt gondoltuk, nálunk jó helye lesz ennek a cicának.

Aha, vendég... az

Amikor négykézláb, majd csúszva-mászva keresed, minden zugból kidobálod a holmikat, kihúzgálod a polcról könyveket, darabjaira szeded a kanapét, a foteleket, már a sírás fojtogat, kétségbeesésedben háromszor rátelefonálsz a férjedre, aki csak nevet rajtad, pedig neked még az is megfordul a fejedben, hogy biztosan te voltál felelőtlen, valószínűleg őkelme a redőny egy centis résén keresztül kipréselte magát és elszökött, s akkor egyszer csak ott terem a nappali közepén, majd amikor közelítesz felé, villámsebességgel csúszik ki a "karmaid" közül, a jól bevált rejtek felé veszi az irányt és megpróbál belemászni egy bakancsba...

Na, ennyit az új vendégünkről... egyelőre.

Vendég cica

Valamiért úgy képzeltem ezt a napot, hogy a kéklő égen gomolyfelhők úszkálnak, langyos szellő jár a lombok között, a fák ágain madarak csiripelnek... Hát nem! A vastag esőfelhők alig engedték át némi fényt, hideg esőcseppek koppantak a terasz burkolatán, legszívesebben visszasiettem volna a kardigánomért, de Zé már bezárta az ajtót, így jobb híján fázósan magam elé húztam a kezem. Azért a lelkem így is örömmel volt teli, tudtam, hová indulunk, már hosszú hetek óta éreztem, hogy ennek így kell történnie... S lám!

Zorro és testvérei pár hetesek voltak, mikor a mamájuk gazdája kidobta őket az utcára. Egy lelkes állatmentőnek, Katának megesett a szíve a cicákon, viszont már képtelen megoldani a tartásukat.
Így most Zorro nálunk vendégeskedik, és továbbra is gazdit keres... azt hiszem.

Hát nem vidám

Amikor Zé közli a legkisebbel, hogy Vadócot el kell altatni...

Napok óta ölben hurcolják, etetik, itatják, mert szegény már lábra sem tud állni. De azért csak mondja és mondja a magáét, mert azt muszáj. S épp ezért (is) még nehezebb...

Öt

Valamikor éjjel.
- Szívem, három cica lett, menjünk aludni...
- Jó, én már úgy is elaludtam a kanapén.

Valamikor reggel.
- Szívem, ezek reggelre öten lettek...
- Jó. Még alszom... Öt a kedvenc számom úgy is. (ez utóbbit már lehet, csak hozzáálmodtam és nem mondtam ki hangosan, nem tudom...)

Macskákról

Miután Purci urat ivartalaníttattuk, s láttuk, hogy ez jó, Zsömi került volna sorra, de a kölykök elválasztása után annyira lefogyott, hogy a tanácsot megfogadva, inkább vártunk a műtéttel. Nem bántuk, mert alig mozdult ki, leginkább csak feküdt, időnként a kölykeit keresve, kétségbeesve nézett ránk a nagy szemeivel, győztük vigasztalni. Aztán egyszer csak eltűnt... másfél nap után került elő. Azóta újra a régi.
Közben Vadócunk is beteg volt (hozzá még az orvos is félve nyúl), úgy elkényelmesedett a nagy betegségben, hogy azóta minden etetésnél hangosan reklamál, ha Zé nem teszi fel a hokedlira, ahol enni szokott.

Múltkor majdnem örökbe fogadtunk egy árva, fekete-fehér foltos cicát, de látva Zsömi szembetűnő gyarapodását (már tudjuk, mit csinálhatott másfél napig), gyorsan lebeszéltem magam, inkább kikészítettem egy dobozt puhán kibélelve.

Elköltözöm

- Elköltözöm innen! Értitek?
Néha tényleg úgy érzem, elég volt. Ma az ágyunk alatt egy fél egértetemet találtunk, ki tudja, mióta van ott, a konyhában egy másikat, a feje leválasztva a testéről. Tegnap a hölgy (Zsömi) egy jó arasznyi fekete vízipocokkal a szájában jelent meg az ablakban. Hiába volt minden könyörgés, letette nekünk a konyha közepére, s mint aki jól végezte dolgát kifeküdt az ablakpárkányra napozni.

Elhiszem, hogy hálás és ajándékba hozza, de...

Esős nap

A kanapé háttámláján...

Konyhaablak

Annyira szeretem őket.

Reggeli

Zé délután benézett az ágyunk alá. Amit talált: három egér, két rigófióka.
Nem bírom... s mi békésen aludtunk, míg Zsömi idehordta őket. Nem eszi meg, a miénk.

Zé:
- Komolyan kezdek félni...

Még mindig macska, de már...

Mazsola és Okoska is elköltöztek, egyenesen Pécsre, de legalább ott szomszédok lesznek.
Én induláskor törölgettem a könnyeimet, Zé este a kanapén ülve itatta az egereket, vagyis csak azt az egyet, amit Zsömi tegnap elengedett. Éjjel volt is nagy hajkurászás, először nem tudtam mire vélni, de aztán meghallottam a cincogást. Zé már ösztönösen nyúlt a papucsa után, aminek eredményeként Zsömi boldogan vonult be a két kiterített egérrel (egyiket még késő este hurcolta haza) az ágyunk alá. Reggelre már csak két pormacskányi szőrkupac emlékeztetett a történtekre az ágyunk előtt. Mily nagyszerű erre ébredni...

Szóval egész éjjel a kölykeit kereső cicamamát vigasztaltuk, ölelgetve, simogatva őt, együtt sírva vele egy kis bánatot elterelő egerészéssel "elütve az időt" alvás helyett... 

Kabaré

Már eldönteni sem tudom, röhögjek vagy sírjak, Zsömi egymás után hordja be a kölyköknek az egereket, Zé rohangászik utána kezében egy papuccsal, hogy leüsse az élve behordott példányokat, miközben a macskának fennhangon magyarázza:
- Zsömike értsd meg, öreg vagyok már ehhez!

Hamvaska

A legbújósabb, legdorombolósabb, s egyben a legakaratosabb... igazi kis herceg úrfi. Ma este már az új gazdijánál alszik. Szerencsénkre az új gazdi nem más, mint Zé munkatársának anyósa.

Ó, már most annyira hiányzik...