Valaki festett

Vasárnap délután olyanok voltak az égen úszó felhők a kertünk felett, mintha valaki egy hatalmas ecsettel kék színű akvarellpacákat cseppentett volna az égre. 

A Dráva partján

- Mit szeretnél ma csinálni?
- Semmit. Csendre és nyugalomra vágyom.
- Hát itthon biztos, hogy nem maradunk!
Szóval behuppantunk az autóba és elindultunk, valahol a Drávánál kötöttünk ki.
Üldögéltünk egymás mellett vízparton, miközben a fejünk felett a szikrázó napsütésben könnyeztek fák, cseppjeik néhány pillanatra megpihentek a fűszálakon, körkörös mintát rajzoltak a víz felszínére, némelyik végiggördült az arcunkon, a nyakunk ívét hűvösen simogatva. A hátunk mögött tücskök ciripelése adott aláfestő zenét a madarak énekéhez, apró, picinyke fényes bogárkák repkedtek a fű között megbújó sárga virágokra. Olyan idilli volt minden, még a távolabb bográcsozó társaság mulatós zenéje sem tudta megzavarni ezt az érzést, az időnként felénk szálló füst édeskés illatával belesimult a képbe. Ott volt körülöttünk minden, ami teljessé tehette a napunkat.

Aztán valaki a horvát oldalon úgy gondolta, hogy túl hosszú a fű...

Piacon

Egynyári virágpalánták közül válogatok egy ismerősnél, aki közben a férjemmel beszélget, így csak gyorsan odaszólok:
- Körülnézek máshol is!
Később mesélte a férjem, hogy a piacon kiállított veterán autókról beszélgettek, mert ő még ült ötszázas fiatban is annak idején, mire a srác teljesen ledöbbent, hogy lehet az, nem vagyunk mi annyi idősek, negyven körülinek néz minket. Hirtelen nem is tudtam, minek örüljek jobban, a hiúságomat legyezgető bóknak vagy a díszcsalánnak, de inkább ez utóbbinak, mivel tavaly híre, hamva se volt a piacon, most végre kaptam, különben sem leszek már negyven soha, lassacskán ötven lesz a mostani negyvenkilencből.

Délutánonként

- Olyan jó, hogy így el tudunk jönni kicsit sétálni a természetbe még ilyen borús, esős időben is!

- De szívem, autóval vagyunk, nem sétálunk...

- Ja, tényleg! De én legalább kiszállok időnként, még esőben is. Látod? Most is eláztam.

Az időjárás margójára

Mert esett az eső, néhol a hó, és még fagyott is... Megfájdul a fej, bedagad a láb, görcsbe rándulnak az apróbb ízületek. Tisztában vagyok vele, mekkora szüksége van a földnek az égi áldásra, a növények minden cseppért hálát rebegnek, mégis keserédes hangulatban üldögélek a szobámban, elmélázva bámulom a kinti világot, már azt sem tudom, sírjak vagy nevessek, nem értem ezt az egészet, mintha felborult volna valamiféle rend, amit tudomásul kell vennem, mert lehet, ezentúl már mindig így lesz.

Azt álmodtam, hogy el kellett indulnunk anyukámékhoz, sietve indultunk, csak papucs volt rajtam. Gyalog mentünk, közben elkezdett szállingózni a hó. Mire a közeli városba értünk, néhol már térdig ért. Gyerekek vidáman, hangoskodva húzták maguk után a szánkójukat, a férfiak havat lapátoltak az út szélén.

- Odanézz Zé! Hogyhogy így élvezik ezt a gyerekek?

- Nem értelek szívem. Ez ilyenkor MÁJUSBAN teljesen természetes. 

- De én fázom, papucsban indultam el... Nagyon fázik a lábam!

- Akkor üljünk be az autóba, azzal is mehetünk!

- Miért nem mondtad eddig? 

- Ki gondolná, hogy tavasszal fázik a lábad?

- De hát, esik a hó! Nem is értem, miért kellett gyalog elindulnunk?

- Ne akadj fel ilyesmin! Látod, már olvad, a nap is süt.

- Nekem akkor is nagyon fázik a lábam. Zé, kaphatok egy új cipőt, ha megérkeztünk anyámékhoz?

- Persze, hogy kaphatsz szívem! Amilyet csak szeretnél!

Fecskecsalád

Tegnap reggel észrevettem, hogy az udvari átjárónk teli van pihés madártollakkal. Tehát a fecskéink itt laknak, bélelik a fészküket. Ma láttam is egyiküket kirepülni... A négy fészekből egy legalább él.

Gyorsabban múlik

Régen szinte vártam az évszakok múlását. Néhány éve szinte észrevétlen röppennek el mellettem, inkább lassítanám, mégis gyorsabban múlik az idő. Viszont egy-egy soha vissza nem térő pillanat sokkal mélyebbre bevésődik. Tengernyi fehéren virágzó eper a fűben megbújva, rikító repcemező felett köröző ölyvek a kék égen, békésen döngicsélő poszméh a vadalma szirmai között. S most látom, szorgos, egymás után masírozó hangyák az ebédem körül...

A fecskék

Megint eltűntek... Négy fészek. Mind üres. Valami madárcsalogató esőtáncot fecsketáncot vagy varázserejű kántálást ismer valaki? Vagy valaki, aki ismer olyat, aki már hallott valakiről?

Áprilisi Balaton

Ha már beharangozták péntekre a jó időt, gondoltuk, körülnézünk a déli parton.
Magyaráztam a férjemnek, de anélkül is tudta ő jól, hogy be kell mennem a vízbe, bármi áron, nem érdekel a tizennégy fok, akkor sem, ha megfagyok. Megálltunk jó pár strandnál, a vaslépcsők még mindenhol a parton pihentek. Esdekelve néztem Zére, aki már-már feladta a keresést, amikor eszembe jutott a bélatelepi kis strand a gyorsbüfék mögött. Kora estére értünk oda, nem kellett csalódnunk, a lépcsők vízben álltak, de ott meg olyan mély volt a tó vize, hogy épp csak be mertem merészkedni. Nem úgy a férjem.

Annyira szíven ütött, majdnem elsírtam magam, mikor a strand bejáratánál észrevettem a kivágott, földön heverő fákat. Miért? Miért? Nem zavartak ott senkit. Mindig a Gyűrűk ura sorai jutnak eszembe ezekről a fákról. Szauron szolgái, ahogy pusztítotják a matuzsálem korú, hajdan a szélben büszkén hajladozó fákat. Olyan szívbe markolóan szomorú ez. Még a levél el sem kókadt az ágakon, a föld nyeli fák könnyeit, ahogy bénán, haldokolva fekszenek a fűben. 

Boldogság

Amikor beléptem az ajtón, rögtön megütötte a fülem a hangos csiripelésük, kijutva a kicsiny udvarra láttam, ahogy egymást kergetve köröznek fenn a magasban. Két fecskénk megérkezett. Bizony, még a könnyeim is kicsordultak a nagy boldogságtól.

A Húsvét margójára

Délelőtt rákérdezett a munkatársam, hogy telt az ünnep.

- A húsvét fárasztó. Bocs, hogy ezt mondom, de örültem, hogy tegnap nem voltak kliensek, s te is szabadságon voltál, mert zombiként léteztem hol a székemben, hol a fotelbe átülve. Hétvégén többnyire tizenhárman, tizenöten voltunk, hétfőn a konyhát már inkább börtönnek éreztem, mint a sütés-főzés örömteli helyének. De Bese cuki volt, vettünk neki egy lila víziló formájú homokozót, ami már annyira ronda, hogy szépnek tűnik. A gyerek okos, naná, hogy a legszebb és legokosabb unoka a földön, mindenre figyel és mindent tud. A gyerekeim is elég jól bírták, azért vasárnap este már borult a bili... S akkor örültem, hogy másnap már hétfő.
- Hát nem csodálom, nálunk éppen így. Csak mi az ország másik végében. Ennyi ember, ha össze van zárva kis helyen, előbb-utóbb robban valami... Ez természetes velejárója a dolgoknak.

Hol lehetnek?

Négy magára hagyott, néma fészek a munkahelyem bejárata mögötti udvari átjáróban. Hetek óta egyre reménytelenebbül, de még mindig várom a fecskéink hazatértét. Ahogy belépek az ajtón, csak a csend fogad. Olyan szomorú lesz ilyenkor a szívem.

Mordor földje ez

Zé annyira ragaszkodott hozzá, hogy mozduljunk ki a szabadba. Én meg csak álltam a tükör előtt, a könnyeimet törölgettem, képtelen voltam rábírni magam, hogy elmondjam neki, jó most nekem itthon, elég a kert, semmi kedvem kimozdulni. Szótlanul ültem be az autóba, próbáltam erőt venni magamon, bízva abban, hogy majd az ébredező, apró virágait bontó természet felvidít. A borús kedvemet észrevétlen váltotta fel valamiféle kétségbeesett és tehetetlen düh, én még ennyi fát nem láttam kivágva; az utak mentén, az erdők helyén tarvágások egész domboldalakon (természetvédelmi területen), a fiatal erdőket, mintha végigperzselte volna valaki egy lángszóróval.
Bármerre utazunk, mindenhol ezt látjuk, szinte nap, mint nap felbukkan egy-egy erről szóló cikk. Mi ez a mérhetetlen pusztítás? Kinek az érdeke húzódik meg a háttérben? S akkor huszonkétezer fa telepítésével büszkélkednek? Könyörgöm, többszázezret öltetek meg az elmúlt pár hónap leforgása alatt...

A városunk is beállt a sorba, a temérdek fakivágás után pár napja kivágták a város legidősebb, ám ennek ellenére egészséges fáját is a belvárosban. A miértre eddig senki nem kapott választ. 

Kertecske

Amikor csak tehetjük, s amíg a szúnyogok engedik, kinn a kertben...

Jezsámen

Együtt öregedve a kerítéssel, de még mindig teli virággal.

Íriszek

Szépségesek idén.

Megkésve

Álmából későn ébredő...

Árvácska

Korán érkezett. Sápadtan sárga színű szirmaival, mintha a felkelő nap sugarait fürkészné az ablak párkányáról. Lelket melengető, aprócska színfolt ő a szürke télben.

Az első rózsa - így

Az idős néni már az ablakban állva várta Zé érkezését.
- Nézze, magának szedtem le! Az első rózsa, most nyílt ki.
- Köszönöm szépen! Majd odaadom a feleségemnek.
- Gondoltam... Szagolja meg!
- Hmm, milyen jó igazi rózsaillata van! Köszönöm!

Kis somogyi 2.

Bár napsütésben szebbek a fények, így is csodás volt...