Még, hogy nem fontos

Rohanok a munkahelyemre, nyitom az ajtót, jesszus, be fogok pisilni, lehajítom a táskámat az asztalra, ütöm a biztonsági kódot, hát persze, hogy megcsúszik a kezem, a riasztó visítani kezd, próbálom újra és újra beütni a számokat, semmi. Ó, most hívni fognak a biztonsági cégtől, s ebben a pillanatban már csörög is a telefonom, de nem tudnak segíteni. Három helyen három telefonszámot tárcsázva hadarom el a problémámat, utolsóként egy nagyon kellemes férfihang közli velem, valószínűleg kizárt a rendszer, tíz perc múlva újra be kell ütnöm a kódot, de addig meg ne mozduljak, hogy a riasztó ne visítson fel újra. 
- De akkor be fogok pisilni! - tör ki belőlem.
- Ja, hát az baj! - mondja és visszafogottan elröhögi magát, de én eközben már vágtázok a konyhán át, közben a riasztó visít és újra cseng a telefon:
- Riasztást észlelt újra a rendszerünk...
Hát menjetek ahová akartok, de tényleg! Beütöm a kódot, végre csend van. 

Kétszer is öt

Ötödikén volt a születésnapom, annyi minden járt a fejemben, amit szerettem volna megosztani, az idősödésről, a bölcsülésről, a bennünk lévő megnyugvásról, de hogy is írhattam volna minderről, mikor feszült voltam a vizsgáim miatt, mivel a tanulásra szánt napokat szinte semmittevéssel töltöttem, későn eszméltem, s csak csendben, hogy senki ne lásson, nyeltem egy hatalmasat, mikor olyan tételre akadtam, aminek tartalma  egy nagy fekete lyukként jelent meg a szemeim előtt. Mert ki, ha nem én voltam az, aki ennyi idős fejjel, az előadások alkalmával legtöbbször rákattintottam a felvétel ikonra, s nem törődtem az egésszel? 
Mondtam is Zének, a gyerekeimnek, ha még egyszer ilyen eszembe jut, verjék a fejemet a falba, vagy ássanak el, már képtelennek érzem magam a tanulásra. 

Igen, azért ötösre vizsgáztam. S jelentkeztem egy, a mostanira épülő képzésre.