Inkább ne egyél semmit

Amikor a Balaton partján üldögélve, az árnyat adó fa még zöldellő lombjai közül épp a tányérodon pihenő halszeletre libben egy elszáradt falevél, majd ezt követően, hazaérve rohansz a mellékhelyiségbe, órákon át fetrengesz a hasgörcstől, mert valószínűleg valami nem stimmelt azzal a pontyszelettel, amit ettél, na akkor visszavonhatatlanul és mindent kétséget kizárólag megérkezett az ősz.

Nyaralás

Az úgy volt, hogy a nagylányom felhívott valamikor nyár elején, hogy eljönnének hozzánk egy hétre. 
- De hát,  mi akkor megyünk nyaralni...
- Nem baj, mehetünk veletek! De fizetitek? 

Így esett, hogy életünkben először nyaraltunk közösen a két és fél éves Besével, annak anyjával és apjával, s megismerkedtünk azzal az új érzéssel, milyen az, mikor mások előtt is "mama" és "zaza" vagyunk. Buli.

Nekünk még mindig a Balaton

Üldögéltem a tó partján, körülkémlelve, mit fotózhatnék le, mert ne már, hogy megint a vízben fürdőzőket. A tavaly vásárolt összecsukható, pozícióba állítható székemben terpeszkedtem, felülről szemlélve a parton pihenőket, ahogy eddig még sosem. Eszembe jutott a minden év augusztusában, szeptemberében leírt levegőben terjengő fáradt őszillat, a kései langyos szellő susogása, a sirályok vijjogása a víz felett... És amit nem írtam le soha, mert valamiért sosem tűnt lényegesnek, most mégis olyannyira szembeötlött: a színek, a strandtörölközők, a labdák, úszógumik, napernyők, sátrak színeinek hiánya, ami most még ott volt. Olyan erősnek éreztem a megannyi színt, mint még soha.

Pillanatok

Csodálatos idő volt, majd egyszer csak felhők takarták el a napot, a szél húzta magával a parti fűzfák lombjait, a víz a part köveit nyaldosta, habjai egyre magasabbra csapódtak, a tavon itt-ott tarajos hullámok kergették egymást. Nem mehetünk ki, most nem! Éreztem, ahogy fejembe száll a már jól ismert bódultság, megjelent az első vigyor az arcomon. Láttam Zé mögött a feléje közeledő hatalmas hullámot, amikor rám nézett:
- Na, már megint kezdi! Hihetet...
Nem ért a szó végére, a víz úgy beterítette hátulról, hogy a feje tetejéről visszaillesztette a szemére a napszemüveget. Az a prüszkölő, csodálkozó arc! Mire észbe kaptam, már én is víz alatt voltam.
Olyanok voltunk, mint a gyerekek, mindig kicsit beljebb mentünk, majd hagytuk magunkat sodorni a part felé. Némelyik hullám akkorát dobott Zén, hogy seggre ültette az iszapba. Hagytuk magunkat beteríteni, nyeltük a vizet, prüszköltünk, viháncoltunk, egy-egy hullám métereket dobott rajtunk. A víz mellénk sodort egy idősebb urat, aki nagyokat derült rajtunk. Gondolhatta, mekkora két hülye. És tényleg...

Kertecske

Amikor csak tehetjük, s amíg a szúnyogok engedik, kinn a kertben...

Augusztus huszadikán

Pécsett kikapcsolódós, sétálós, beszélgetős, leülős, zenét hallgatós...

Árvácska

Télen megcsúnyultak a yukkám levelei, ezért nyár elején kitettem a teraszra. Hamarosan meg is jelentek rajta a friss, élénkzöld hajtások, a tövében egy árvácska talált helyet magának, most bontott virágot, ki tudja honnan érkezett.

Aprócska boldogság egy múló pillanatban...

Augusztusi őszillat

Öt körül értünk le a partra. Még melegen cirógattak a nap sugarai, a fűzfák ringatózó táncukat lejtették a szélben. Sokan fürödtek, mégis csendesebbnek tűnt minden, mint az elmúlt hetekben. A tó vize kellemesen hűvös volt, a kezemmel körkörös ívben hullámokat rajzoltam a felszínére - mindannyiszor megcsodálom a víz különös textúráját -, közben mindenféléről beszélgettünk, teli szőttük álmainkkal az ég kékjét. Néha megborzongtam, ilyenkor végigpásztáztam a horizontot, de békésnek tűnt minden, csak a zsigerekben megbúvó tudatalatti suttogta, valami változóban van. Nem akartam kimenni, jó volt érezni, ahogy a víz langyosan simogatva körülölel. A férjem szólt:

- Menjünk ki most már, fázom...

Kinn a parton üldögélve azon gondolkodtam, vajon mi az a varázslat, ami által megosztjuk a szívünk mélyén rejtőzködő apró titkainkat ezen a helyen, amikor egy pillanat alatt hatalmas szél kerekedett, a tó szelíden zöld színe komor ezüstössé vált, tajtékos hullámok nyaldosták a parti köveket, mellettük sikló igyekezett a biztonságot nyújtó rejteke felé. A fák addigi táncát valamiféle hangos sóhaj váltotta fel, a szél válaszul felkapta a már elsárgult leveleiket és vad játékba kezdett velük. Az emberek meglepődött arccal néztek körül, mintha arra vártak volna, hogy valaki kikapcsolja az égi ventillátort, majd a válaszra hiába várva gyorsan összekapkodták holmijukat, pár perc alatt kiüresedett a strand, megszűnt a zsivaj. A sirályok kitárt szárnyaikkal szinte mozdulatlan lebegtek a fejünk felett, majd hangos vijjogással jelezve egymásnak, ők is eltűntek a légben.

A nap lassan hanyatlott alá a horizonton, miközben tájat betöltötte az ősz elmúlást idéző, fanyar illata. 

Fogyókúrás barátném

- Mennyi baracklekvárt vittél? Egyet, kettőt?
- Kettőt.
- Van még belőle?
- Nincs.
- Húhha, ennyi idő alatt megettétek?
- Hát, hogy őszinte legyek nem megettük. Ugyan tehettem volna palacsintába... Ehelyett elővettem egy evőkanalat...
- És megetted... egyedül.
- Meg.

Az érkezése előtti napon tettem el baracklekvárt... szerencsére jó sok üveggel.

Amikor úszik a város

A tegnapelőtti felhőszakadás után ma egy újabbat kaptunk a nyakunkba. A délelőtti órákban nem jártak a buszok, a vonatok sem közlekedtek, a fél várost lezárták. Az utcára merészkedő bátor járókelők tanácstalanul nézelődtek jobbra, aztán balra a magasabban fekvő járdaszigetekről... 

"Mindig hiányoltad a nagy vizet Kaposvárról. Most megkaptad végre. Mondjuk, legközelebb inkább kenuval mennék... Energiatakarékosabb." (Édua)

Szökőkút kell? Itt van...

Először csak esett és esett, mintha dézsából öntötték volna, a kertünk pár perc leforgása alatt kicsiny tóvá változott. A látvány, ami a városban fogadott, azonban még megdöbbentőbb volt. Zé emlegette is a városvezetést...

Dudorászni azonban ilyenkor is lehet, igaz, az ősz még a kertek alatt sem... (Kern András - Esik)

Apukámmal

Tegnap egész délután a Balatonban áztattuk magunkat, lebegtünk a vízen, csak Zé bukott alá egy-egy kagylóért. Az ott nyaraló apukám valamikor öt órakor jelent meg a parton, téblábolt ide-oda, nézelődött, míg észre nem vett minket. Néztem az arcát, hogy megöregedett az elmúlt egy év alatt, valamiért múltkor nem figyeltem fel rá... Lefogyott, megnyúlt, szinte viaszosnak tűnt. Odadobtam neki a labdát, ő meg Zének, repült a labda, a végén már nekem is sikerült magamhoz képest nagyokat dobnom, nagyokat derültünk. Valamikor gyermekkoromban labdáztunk így legutóbb, már nem is emlékszem...

Apukám újdonsült barátnőjét is volt szerencsénk megismerni, aki szó szerint egy zsarnok, már nem csodálkozom azon, hogy a családból senkinek nem szimpatikus. Pedig nagyon azon voltam, hogy majd én megmutatom, nincs a hölggyel semmi gond.
Miután kijöttünk a vízből, majd végignéztük, hogy játssza el a nő a hattyú halálát, kijelentve, hogy nem ül le velünk egy asztalhoz a parti büfében, megkérdeztem apukámat, lejönnek-e hozzánk egyik délután, láttam, felderült az arca, szívesen jönne, de a "kedves" barátnő megelőzte:
- Nem megyünk, az nagyon messze van.
- Hatvan kilométer? Egy óra.
- Az nekünk messze van... ennyi idősen.
- Szegedről is ideértek.
- Hát ez az, épp ezért nem.
Satöbbi, satöbbi. Beszélt, magyarázkodott össze-vissza, belegabalyodva a saját magyarázataiba. Nagyon nehéz volt magamba tartanom: egyébként meg nem téged kérdeztelek, hanem apámat, különben is alig volt valami, amit eddig nem hurrogtál le... Vén satrafa.

Bárdudvarnok - Bánya

Hihetetlenül szép és mégis annyira kihalt a Bánya mellett fekvő tó környéke. Csak egy-két szembejövő autó jelzi, van élet a környéken.

Bánya felé járva elhatároztuk, legközelebb ismeretlen terep felé vesszük az irányt, hisz annyi szépség van a Zselic szívében, amit még nem is láttunk.

Tegnapi Balaton

Már másfél órája, elfeledkezve az időről labdáztak távol a parttól, amikor a nyugat felől érkező felhők a part felé kergetik a négy fiút, akik megpillantanak a sekély vízben lebegve egy párnán.

Zé viduló fejét látva, tudom már mi következik. Nem csalódom:
- Szívem, te azóta itt vagy benn? Lassan megtelepszenek a kagylók a hónod alatt...
Öcsém röhögve kontráz rá: 
- Nővérkém, megfeneklettél?

Én is szeretlek benneteket.

Erdős sétálós

Hihetetlen, hogy az erdőkben mennyire jelen van már az ősz, a semmivel össze nem téveszthető avar fanyar, fáradt illata, a lassan aláhulló, pókok hálójában rekedő levelek tánca a susogó fák lombjai alatt... Csend és nyugalom mindenütt.
Zével beszélgettünk egy padon ülve, egyszer csak felnézett valahová a magasba:
- Hallod, a susogást? Azt suttogják hálásak a hűvösért, amit a szél hoz magával... Fellélegezhettek végre. Te is hallod?

Kettecskén

Napnyugatáig tervezett strandolás. Késő délutáni órákban nyugatról érkező viharfelhők, őrült szél, fák alá beszorult, álló kocsisor, aláhulló gallyak, kettéhasadt fatörzsek, autókra borult ágak, a Balatont magunk mögött hagyva felhők alatt megbúvó napsütés.
Embert megbabonázó, káprázatos vihar volt.

Persze, hogy a fényképezőgépem otthon maradt.

Nesze nekem romantika

Fonyód nekem olyan volt eddig, mintha hazamennék a Balaton partjára, de most teljesen elkámpicsorodtam, mikor megláttam az új, de még mindig nem elkészült strandot vaskerítéssel körbebarikádozva, a minimalista dizájn jegyében kiépítve. Kiábrándító, többé nem megyünk oda.

Kedvesek a szívnek

Tegnap este a virágaim öntözgettem a teraszon, néztem a fejlődő hajtásaikat, a friss húsos levélkéiket, a kedves, rám bólogató virágaikat. Zé mennyit korhol értük, kicsit elszomorodom olyankor, pedig annyi öröm és hála van a szívemben, hosszú évek álma vált valóra, mert régebben sosem lehetett az ablakban semmi, a lepusztult, kopár téglafal előtt csak a kopott gyökérkefének és egy-két kallódó csavarnak jutott hely. Most üdén pompázik minden, s jó kinézni bentről is, nekem ez nagyon sokat jelent. Talán egyszer Zé is látni fogja ezekben a kis életekben, amit én... talán.

A baloldali alsó képen Katici szívecskéje is megbújik.

Hol van az a nyár...

HOL VAN EZ A NYÁR?

Valamikor július derekán

Szinte hihetetlennek tűnt, ami azon a nyári napon történt.
Délelőtt még az egyik belvárosi kávézó teraszán üldögéltünk Zsolttal, aki régi ismerős és az egyik helyi gyülekezet pásztora. Kötetlenül beszélgettünk családról, munkáról, Istenről, gyülekezetekről. Zé hangjából érezni lehetett, mennyire elszánt a hitét illetően. Pedig itthon sosem folytattunk úgynevezett direkt beszélgetéseket erről a témáról: a Bibliáról, Jézusról, egyáltalán a hitről. Mégis...
Délután újra ott ültünk istentiszteleten, nem először ezen a nyáron. Szeretjük ezeknek az alkalmaknak a nyugodt, békés, szeretetteljes hangulatát. Zsolt mintha a délelőtti beszélgetést folytatnák, ránézett Zére, ő pedig azzal a bizonyossággal a szívében felállt és egyszerűen csak megvallotta Jézusba vetett hitét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. S ha belegondolok, valahol ez a világ legtermészetesebb dolga... Hogy hazataláljunk Ő hozzá.

Ma reggel kaptam egy levelet a gyülekezet vezetőjétől, benne egy igével Jób könyvéből:
Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam! Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait. Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.
Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel, Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.
(Jób 33, 23-30.)
Tudtam, hogy miért küldte. Az jutott eszembe, ó ha valóban angyal lehetnék, akkor biztosan tudnám, hogy mit kell tennem, de még magamat illetően is tanácstalan vagyok, néha annyira elveszettnek érzem magam Isten előtt. Sokszor dühömben még Zét is elküldöm a francba ahelyett, hogy csendben maradnék. Mert még mindig rettegek attól, hogy ő is fájdalmat okoz, de én már nem akarom, hogy fájjon. Nem akarom, hogy darabokra hulljon a lelkem. Hogy segíthetnék neki, mikor teli vagyok félelmekkel? Persze az eszemmel tudom, a szeretet legyőz mindent, legyőzi a félelmet is. S azzal is tisztában vagyok, hogy semmi nem történik véletlen...