Nekem ez így nem

Valamiért nem volt igazán jó érzésem, mikor Zé elmondta, hogy érdeklődött egy ingatlanközvetítőnél a ház eladását illetően, így ráérősen kezeltem a dolgot. Ők nem annyira, egy gyors időpont egyeztetést követően kijöttek szemrevételezni a lakást. Először csak annyit mondtam a banyának az ingatlanos hölgynek, fel ne merje tenni sehová az általa készített fotókat, majd e-mailben küldök használhatóakat, de azóta Zével beszélgetve már a hirdetéstől is elment a kedvünk a banya ingatlanos hölgy hozzáállása miatt, aki az asztaltól fel sem kelve megállapította, hogy a tetőnk (egyáltalán nincs rossz állapotban) cserére és a tíz éve átalakított lakás teljes felújításra szorul.

Keresgélünk, nézelődünk

Hónapok óta tervezzük, hogy magunk mögött hagyjuk a várost, ahol élünk. Nincsenek munkahelyek, nem történik semmi. Van ugyan egy réteg, aki biztonságban érzi magát, a többiek szép lassan válnak mosolytalan zombivá vagy menekülni próbálnak, mint mi is. Tősgyökeres, röghöz kötött emberek húznak sarut a lábukra, hogy tovább álljanak innen. Zé vidéki falvak ingatlanjai között böngészett eddig, főleg Budapest környékén és az Alföldön, pár napja csak a fővárosiakat nézi. Mert szeretnénk mi kertészkedni, állatokat tartani, de számunkra most a munkahely megteremtése mindennél fontosabb. Szép lassan magasodnak az adóssághegyeink, lépnünk kell, mielőtt mindent elveszítünk. Már Kőbánya, Újpalota és Békásmegyer apró paneljeivel is szemezgetünk, áthidaló megoldásnak bármi megteszi. Hozzám legközelebb azonban mégis azok a régi, többé-kevésbé lepukkant udvari lakások állnak, amik elindítják a az alkotó fantáziát, amiket kedvedre alakíthatsz nem csak belül, de kívül is.