2018. november 23.

Novemberi szürke nyavalygós


Talán a mi városunk az egyetlen, ahová a nemrégiben felújított sportcsarnok mellé egy másik, szebb és jóval nagyobb épül, persze a környező fákat nem kímélve, kiirtva mindent vált Mordor földjévé a környék, csak úgy, mint a várost a Balatonnal összekötő 67-es út. A pár éve felújított buszpályaudvar is bontásra került. Bár eddig is egymás mellett volt a vasútállomás, a helyi és a helyközi buszpályaudvar, most majd két utóbbi egymás hegyén, hátán lesz mélyített parkolóban, azon a helyen, ahol egy kisebb vihar után is kerékagyig gázolnak az autók a hosszú évek óta kivitelezhetetlennek tűnő vízelvezetés miatt.
Sártenger lepi a várost a felújítások és átépítések miatt. Szeretem? Valóban ezt suttogják a virágok és a fák, mint Auguszt Bárió dalában? Nem, ők is szenvednek, ha egyáltalán túlélik.

2018. november 19.

Majdnem az első, de mégsem

- Hát ez bizony eső!
- Pedig azt rebesgették, errefelé havazás várható.
- Nézd a szélvédőt! Hó!
- Na tessék! Látod? Ennyi. Akarom mondani, ennyi volt.

2018. november 16.

A köd, meg a napsugarak


Gyönyörű volt a reggeli táj. Az árnyékos völgyekben sűrű fehér pára ült, palástja beborította a környező dombokat, amin keresztül a nap sugarai próbáltak utat törni maguknak, néhol aranyszínűvé varázsolva az őszi tájat.
Tegnap egy munkahelyi képzésen vettem részt. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mennyire kezdem szeretni  a "szakmát", szeretem, hogy segíthetek, még olyan embereken is, akiket a társadalom nagy része elítél, csak függőként tekint rájuk. Egy másik részüket most kreálják ellenségképként az emberekben. Eszembe jutott a reggeli köd és a rajta áthatoló napsugarak. Nagyszerű hasonlat. Talán más is érti, erről szól a munkánk.

2018. november 14.

Volt egyszer egy Albatrosz klub

Eszembe jutott a KISZ klubos srác abból az időből, amikor mi még csak serdülő tizenéves úttörőlányok voltunk. Valami vezetőképzésre jártunk az iskolával szomszédos úttörőházba, s a "nagyok" áthívtak magukhoz télapózni. Óriási zavarban voltunk, hogy így leereszkedtek hozzánk, a sráctól pedig el voltunk ájulva, mert gálánsan udvarias volt velünk, kis taknyosokkal, egymás után gyártotta a poénokat, biztosítva ezzel az este hangulatát, nem mellesleg gyönyörűen szavalta Charles Baudelaire Az albatrosz című versét. Természetesen azonnal belezúgtunk mindannyian.
Aztán pár évre rá összefutottam az akkor már fiatalemberrel a KISZ táborban, lányok hada állta körül, egy incidens kapcsán mégis engem vitt sétálni, mert akkor már nagylány számba vett ő is, jókat kacagott az úttörőházas sztorin, én pedig el voltam alélva tőle, de csak nemet mondtam neki akkor, s utána is mindig, ha összefutottunk a városban. Most pedig rábukkantam a közösségi oldalon, a profilképről egy megtört, bizonytalan szempár nézett vissza rám, s tudja a franc miért, olyan szomorú lettem, eszembe jutottak a vers sorai...

2018. november 9.

Mint a szerelem


Az idős nénike három orchideát is rásózott a férjemre, már nem bírt velük, szerinte az összes csupa kóc volt. Először otthon vettem észre a többi orchidea levelei alatt megbújó virágokat, pár napra rá a céghez behurcolt is virágot bontott. Hasonló érzés ez a szerelemhez.

Fontos dolgok ezek...

... egy nő életében.
Amikor több hónapnyi vajúdás után elhatározod, hogy lenöveszted a hajad (na, azért lesz benne egy kis vagánykodás), adva egy pofont a hajfestésnek, s talán ezzel együtt a pszoriázisnak is, az éppen szőke hajtincseidet szürkére festeted a fodrásznál, aki mindenképp lebeszélne, mert szerinte olyan öregnek fogsz tűnni, mint az országút, talán ezért is, a szíved a torkodban dobog, mikor odaérsz az autóban várakozó férjedhez, bízva abban, ő semmit sem vesz észre az egészből, de ez mégsem így történik.
- Szívem, ez most jó! Ez tetszik!
Fújsz egy nagyot, kiereszted a levegőt, a szíved is nyugodtabban dobog... Pár nap múlva pedig rájössz, alig vette észre valaki a változást.

2018. november 7.

Szép sorjában


Nappali és konyha. Évek óta készültünk rá, hetekig találgattuk, milyen színe legyen, végiglapoztunk egy csomó katalógust, próbálgattuk egymás mellé a színeket, hogy aztán fehérre fessünk mindent. Az eredmény egy számunkra letisztult, nyugalmat árasztó miliő régi bútorokkal, sok-sok zölddel. Szeretjük.