Gyönyörű volt a reggeli táj. Az árnyékos völgyekben sűrű fehér pára ült, palástja beborította a környező dombokat, amin keresztül a nap sugarai próbáltak utat törni maguknak, néhol aranyszínűvé varázsolva az őszi tájat.
Tegnap egy munkahelyi képzésen vettem részt. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mennyire kezdem szeretni a "szakmát", szeretem, hogy segíthetek, még olyan embereken is, akiket a társadalom nagy része elítél, csak függőként tekint rájuk. Egy másik részüket most kreálják ellenségképként az emberekben. Eszembe jutott a reggeli köd és a rajta áthatoló napsugarak. Nagyszerű hasonlat. Talán más is érti, erről szól a munkánk.