Azért néha elegem van a kutyából, mikor egész nap az ajtót lesi, mindenki mellett ki akar surranni, ha pedig kiengedjük, két perc után (plusz tizennégy fokos időben is) reszketve, remegve ül le a bejárati ajtóval szembe és idegeket borzoló, panaszos nyüszítésbe kezd:
-
Bunkók, nem látjátok, hogy megfagyok itt kinn, miért nem engedtek már be?
Fél óra után általában megkönyörülünk rajta, ilyenkor egy órát elalélva horkol a helyén, majd nyújtózik egyet, körülkémlelve, készül-e valaki kinyitni az ajtót, hátha kisurranhat akár észrevétlen is. Na, ilyenkor fogy el Zé türelme...
