"Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért. Talán segít. És megbocsát.
Ha valakihez nem vagy őszinte, s nem akarod kinyitni előtte magad, biztos lehetsz, hogy a szó igazi értelmében nem szereted. Lehet az apád, az anyád, vagy éppenséggel a gyereked. Lehet az élettársad is. Ha az őszinteség a mércéd, megdöbbensz, hogy mennyien nem szeretik egymást. Páncélban járnak nappal, s páncélban fekszenek éjjel a kettős ágyban is, melyet csak az ölelés kényszerítő pillanatában nyitnak ki - de a lelkük magányos marad.
És még valami. Aki igazán szeret: úgyis ismer. Ha nem szólsz, akkor is. Magányunknak egyetlen - nem veszélytelen - oldószere van: az őszinteség. Hamvas úgy hívja: fedetlenség."
(Müller Péter)
Köszönet A-nak, hogy nem futottam el a sorok mellett...