Van az az ismerősöm, akinek ajánlottam egy munkalehetőséget. Nem ment el az állásinterjúra, megmagyarázta, hogy őt oda nem fogják felvenni és különben is van egy másik munka, amit ajánlottak neki. Jelentkezett is, csak annyit kellett volna tennie, hogy elintézi a szükséges papírokat. Aztán teltek a napok. Egy, kettő... tizennégy, tizenöt. Ő meg üldögélt otthon és várt. Senki nem tudja, mire. Vajon miért nem lepődtem meg, mikor ma azt a választ kapta a cégtől, hogy már nincs felvétel?
Ettől a hónaptól kezdve nem lesz bevétele semmilyen forrásból. Hívtam egy párszor az elmúlt napokban, de annyit vágott csak a fejemhez:
- Ne
baszogass már te is!
Nem fogom. Addig nem tudunk segíteni a másikon, míg nem érti meg, hogy sokkal nagyobb bajban van, mint gondolná. Vannak helyzetek, amikor el kell jutni egy bizonyos pontra, hogy az ember tovább tudjon lépni, ki tudjon törni. Talán most neki is erre van szüksége.
