- Miért bántottad?
- Miért bántottam volna?
- Rosszindulatú voltál vele.
- Ne mondjon ilyet...
- Ez még nem ok arra, hogy így bánj vele. Miért kellett vele rosszindulatúnak lenned?
- Mert az akartam lenni és kész!
- Micsoda? Rosszindulatú akartál lenni?
- Igen. Rosszindulatú akartam lenni. Na és akkor mi van? Veled még sosem fordult elő?
- Nem... Régebben mégis, voltam az. De nem úgy, mint most te...
Persze ez nem ment fel semmi alól. Volt olyan, hogy rosszat akartam másnak. Mert annyit "ütött-vert" a szavaival, alázott meg a tetteivel, hogy úgy éreztem belepusztulok. Azt akartam, hogy neki is fájjon. Hogy érezze, milyen az, ha a fájdalom belemar a szívébe, a lelkébe, hogy megbéklyózza az elméjét, a gondolatait. Pedig tudtam, a bosszú csak arra jó, hogy önmagunk lesüllyedjünk a másik szintjére. Vagy még lejjebb. Nincs jogom beleavatkozni a másik életébe, nincs jogom arra, hogy rosszat akarjak neki. Mert valamiért az az ember ilyenné vált. Nem született gonosznak, az évek nyomorították meg, s emiatt lövöldözi a mérgezett nyilait a másik felé. A saját mérgeivel próbál gyilkolni, amik már évek óta mételyezik a lelkét. Ha engeded, s amíg engeded.
Már megbántam, hogy másnak rosszat akartam, mert ezzel magamnak ártottam a legtöbbet. Isten bocsássa meg...
