Annyira kiakadtam Zén, mikor istentisztelet alatt elkezdte félresimítani a haját balról egészen a jobb oldalra és még jól le is nyalta azt, miközben ártatlanul, bambán meredt maga elé. Képtelen voltam kibírni röhögés nélkül. Mire mellettem ülő hölgy (aki nem mellesleg az éppen prédikáló gyülekezetvezető felesége) is felénk nézett, majd ő is nevetni kezdett, mire én épp belekezdtem a magyarázkodásba.
- Nem baj, épp a vidámság hiányzik erről a helyről! - súgta a fülembe.
Hát azért nem vagyok meggyőződve róla, hogy Isten ezt a fajta vidámságot hiányolja az alkalmak légköréből. Az viszont tény, hogy utána sokkal felszabadultabban éreztük magunkat, s figyelni is jobban tudtunk az elhangzottakra.
