Ha kicsit késve is, de hozzánk is megérkeztek az Erzsébet-utalványok. Pontosabban mi mentünk be érte a postára, mert postást nem láttunk már napok óta, s értesítőt sem találtunk a levélszekrényünkben. El is kapott a félelem egy pillanatra bennünket, talán ő lépett-e le az utalványokkal.
Az autóban ülve nagy boldogan rendezgettük kormányunk juttatását borítékból borítékba - e hónap végén is jut valamiból kajára -, akkor még nem gondoltuk, hogy a legtöbb helyen, ahol mi vásárolunk, el sem fogadják azt, csak a jó öreg forintban bíznak. A nap végére azonban nagyon kiokosodtunk. Míg a Tescoban fogyasztásra kész ételre - nem ám lisztre, meg cukorra -, ruházatra és tanszerre válthattuk volna be az utalványt, addig a sarki boltban a hiperpigmentált lakosság még cigarettát és alkoholt is vehet rajta, mert a forgalom ugye fontos a peremkerületek kis üzleteiben. Egy percig sem gondolkodtunk azon, mi hol fogunk vásárolni, mivel mosószerre és öblítőre is szükségünk volt.
Véleményem erről az egészről:
A kormánynak csak gratulálni tudok, büszke lehet magára, milyen jól megoldotta plusz költségkiadásokkal, hogy a nem megfelelően szocializált, c-típusú állampolgár csak hasznos dolgokra költse el az államtól kapott támogatást.
S egyébként nem, még mindig nem vagyok rasszista... De...
