- Láttál valami érdekeset a városban?
- Semmit. Lehajtott fejű emberek mentek el mellettem az utcán.
- Évekkel ezelőtt ez nem így volt...
- A legtöbb ember bezárkózik a maga kis világába, nem akarja látni, ami körülötte történik.
- Ez valahol nagyon szomorú, nem?
Szeretünk az utcán rámosolyogni másokra, s megélni azt, ahogy visszamosolyognak ránk. A lehajtott fejjel igyekvőkre nem lehet mosolyogni, csak elmenni mellettük. Pedig ezekben az időkben nagy szükség van ezekre a gesztusokra, ahogy egy-egy kedves, érdeklődő szóra is, ha lehetőségünk adott.
A lélek egy mosolytól, egy szótól is kivirulhat, sosem tudhatjuk...
