Miután végigizgultam a délutánt, estefelé végre sikerült elérnem telefonon Kamillát, aki közölte, hogy ő inkább a kollégiumban maradna. Mit mondhattam volna neki, tudtam, hogy túl van pörögve és fáradt a hosszú út miatt.
Pár óra elteltével épp azon morfondíroztam, milyen rossz, hogy nem itthon alszik, mikor furcsa zajra lettem figyelmes, a bőrönd kerekeinek zaja az ablak alatt a járdán.
- Mégis hazajött! - kiáltottam.
Volt nagy örömködés, ölelgetés, ami hangos viháncolásba csapott át, miután kiderült, hogy a gyermek nem a saját, hanem a kollégiumi tanárjának bőröndjét cipelte magával.