Vannak dolgok, amiket képtelen vagyok komolyan venni. Ha komolyan venném, írhatnám, most kerültem ám bajba, lassan már a megfilmesítésen is kezdhetek gondolkodni, ha ez így megy tovább. A régi török udvarlóm bejelölt ismerősnek az FB-n, ha anyukám megtudja... Nem is merek neki semmit mondani, mivel eléggé leharcolt lelki állapotban van. Az élettársa elköltözött, dúl a viszály, hetek óta napjában többször is fel kell hívnom jó anyámat, hogy legyen kinek kiönteni a lelkét. Tegnap a legnagyobb lányomtól kellett megtudnom, hogy ő fordítja le a török pasi leveleit, anyukám pedig este boldogan mesélte, hogy Ekrem szerint ő a világ legaranyosabb anyukája, s én nem is érdeklem őt.
Hagyjam annyiban? Vagy helyezkedjek arra az álláspontra, ha harc, hát legyen harc? Nem lesz harc.
Egyébként nem jelöltem vissza. Még. De vissza fogom, mert még dolgunk van egymással. Egy kicsi.