Türelem, mit terem?

Tudjuk, hogy van élet autó nélkül, mi is anélkül közlekedünk jó ideje. Viszont azt is megtapasztaltuk, hogy ez mekkora többlet kiadással jár időnként.
Így aztán múlt héten néztünk egyet, Zé beült, elfordította a kulcsot, mire a műszerfal füstölni kezdett. Tudomásul vettük, ez nem a mi autónk. Néztünk egy másikat, ami nagyon megtetszett mindkettőnknek, de közben úgy alakult, hogy arról is lemondtunk egy jobb reményében. Zé mégis úgy gondolta, csak szemrevételezi ez utóbbit, de ma reggel akkorát repült esett a kerékpárjával, arccal végigcsúszva a járdán neki egy kerítés falának, hogy inkább letett az utazásról. Tudomásul vettük, ez az autó sem ránk várt.
Úgy döntöttünk, türelmesek leszünk.
Most aztán ez ügyben is várjuk a csodát, miközben kerget a nav, a szolgáltatók is türelmetlenkednek, s tudjuk mi mindent be kéne fizetnünk, de a pénzt autóra kaptuk, nem élhetünk vissza senki bizalmával.
Egyik szemem sír, a másik nevet, nem akarok aggódni, inkább bízni abban, hogy jóra fordulnak a dolgok minden szinten, hisz annyi jó történik velünk minden nap. Hiszek abban, hogy Isten nem azért ad, hogy elvegyen, s hiszek abban is, hogy amikor elvesz egy kicsit, azért teszi, hogy még többet tudjon adni. Mindig szemem előtt van az ige a Zsidókhoz írt levélből, amit annyira szeretek:
"Soha nem hagylak cserben, sem nem hagylak magadra."