Már azzal sem foglalkozott, mikor türelmesen elmagyaráztuk neki, hogy a hotelszobák takarítása nem leányálom, mint ő képzeli, s a dolog meggondolandó lenne a részéről, pláne, ha a tulaj azt sem tudja, a tizenhét esztendős diáklány a Balaton északi vagy a déli partján dolgozik-e majd, így aztán elküldte a déli partra, majd onnan az északira, hogy onnan motorcsónakkal visszahozza a délire. Kicsit sem aggódom, áhh nem...
Mindezek után este jól felhúztam magam, mikor nyifegett-nyafogott a telefonba, hogy ő kilenc óra munka után mennyire fáradt, s ne most keressem rajta a neki kölcsönadott akkutöltőt, s egyébként is hogy képzelem, mikor még vihar is van, s ő aludni szeretne (igaz, elérni nem tudtam addig, mert foglalt volt a vonal)... Hogy is várhatnám ezek után, hogy arra emlékezzen, mikor éjjel készülődve pakolászott a bőröndjébe, hiába könyörögtünk neki, halkabban legyen szíves, mert fáradtak vagyunk, s holnap korán kelünk, ránk se hederített, hisz nappal sorozatokat bámult, így nem volt ideje... S még mindig aggódom...
