- Titkolózol a feleséged előtt?
- Hát jobb a békesség. Egyébként mikor jöttök errefelé?
- Még nem tudom, talán a nyár vége felé.
- Azért jó lenne már összefutni. Találkozunk ugye? Hívj előtte mindenképp! (vigyorgok, miközben zavartan nevetgél a vonalban)
- Hát mit mondjak erre? Ismered a tipikus női választ. Esetleg valahol a városban összefuthatunk.
- Hát én arra gondoltam... Úgy sem bírnám ki, ha a közelemben lennél újra. Szóval van egy üres lakás... (mintha pofon vágtak volna, szinte égetett)
- Te figyelj már! Közben férjhez mentem... Nem zavar?
- Én is nős vagyok. És akkor mi van? Csak mi tudnánk róla...
- Zárjuk rövidre... zárjuk rövidre...
Nem bírtam ki, pár nap múlva visszahívtam.
- Szia! Zoli vagyok???
- Ööö, igen... Szia Zolikám!
- Na, aztán mi újság öregem?
- Megyek holnap szolgálatba. Én váltalak Zolikám.
- Pusikám, ennek végtelenül örülök. Ha beérsz, rám érsz egy kicsit? Tudod, úgy óvatosan, de határozottan hátulról...
- Igen, hátulról... hátulról... hátul... (visszafojtottan röhögcsél)
- Nehogy zavarba jöjj itt nekem...
- Nem... nem. Hátul... hátul fogok bemenni... Megyek holnap!
- Hátulról?
- Hátulról megyek... El kell köszönnöm. Szia Zolikám!
Érezzem magam megbántva? Azóta nem keres. Franc se érti a pasikat.