Megkérdeztem valamit egy nadis ismerősömtől, de annyira lekezelőnek és falsnak éreztem a hangját, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor "lerázott". Mégsem esett jól, mert ez utóbbit nem először tapasztalom nála. Hirtelen nem is tudtam, mire vélni a viselkedését*, teljesen másnak ismerem őt, rögtön belém nyilallt egy régi ismerős véleménye: a nadisok mind elszállnak maguktól egy idő után.
Nem sokkal később felhívtam egy nagyon kedves, szintén nadis barátomat, elmeséltem neki, mi történt, hogy értetlenül állok az egész történés előtt. Szinte simogattak a szavai, derű volt a hangjában, anélkül, hogy rákérdeztem volna, a kérdésemre is választ kaptam. Sokáig beszélgettünk, időnként bele-bele kuncogva a telefonba a gondolataink kicsiny darabkái helyet cseréltek. Jó érzés volt... komolyan jó.
Annyira kedvem lett volna szorosan magamhoz ölelni és megköszönni azt, ami ő, s ami én lehetek általa.
Igen, azt hiszem, az igazi pránanadi erről is szól, nem csak a "fizikáról".
