Már napok óta érzem az ősz fáradt jelenlétét az ablak alatt, szinte észrevétlen teríti be a tájat. A kitartóan kopogó esőcseppek is, mintha a csak tudatomba akarnák vésni, vége az idén szeszélyes, gyümölcsillatú nyárnak.
Vártam már a tanév elejét, megnyugodni látszott körülöttünk az élet, aztán nem várt történések miatt napokig csak aggodalmaskodtam, de szép lassan mégis megoldódnak a dolgok, s megy minden a maga útján.
Annyi mindenről írnék, de az oktalan állat a kutya ki-kizökkent a gondolataimból, kinn vinnyog, nyüszít, szinte toporzékol az ajtó előtt, már öt perc sok neki a kora őszi, hűvös éjszakában. Felbőszít ezzel, komolyan! Nesze neked keserédes életérzés, meg írhatnék! Úgy tűnik, az ebről szól ma az este, meg a fehér szőnyegbe belekent kutyaszar kutyakaki kisikálásáról...