Nincs címe

Néha eltöprengek azon, miért van az, hogy a mélyebb gondolataimat, érzéseimet már nem olyan szívesen osztom meg másokkal, inkább mindenféle apró-cseprő, lényegtelennek tűnő dologról értekezem.
Pedig annyi minden dúl, vagy éppen ülepszik, csitul, tisztul bennem. Régebben úgy éreztem, nagyon sok kérdésre kell még megkapnom a választ, aztán megtanultam, nincs szükségem arra, hogy kérdezzek, a válaszok vagy ott vannak előttem (sosem hittem az egyre mélyebbre és mélyebbre való ásásban, mert úgy gondolom, minél mélyebbre ás az ember, ott egyre inkább nagyobb a sötétség) vagy egyszerűen anélkül is megkapom őket, hogy kérdeznék, mindet a maga idejében. Mióta ehhez tartom magam, valahogy könnyebb, s sokkal nyitottabb vagyok a változásra önmagamat illetően is. Nem érzem szükségét annak, hogy ezeket a gondolatokat, történéseket kifelé közöljem... Hogy ez jó (számomra mindenképp az) vagy rossz? Időleges vagy végleges állapot? Más mit és mennyit érzékel ebből? Nem tudom.