Gyere Laci

Lacit a gyülekezetből ismerjük, de már nagyon régen láttuk. Tudtuk róla, hogy a sors nem igazán volt kegyes hozzá, egy zártkerti kis házikóban tengette életét havi húszezerből. Minden segítségért hálákat zengett, pedig volt, hogy az utcán összefutva, csak egy frissen vásárolt péksüteményt dugtam a kezébe.
Pár hete a telefonszámokat böngészve megakadt a szemem a nevén. Felhívtam. Magányos volt és elkeseredett, kerülte a gyülekezetet, mert szégyellte a nyomorúságát. Olyan tehetetlennek éreztem magam, nem tudtam, hogyan tudnék segíteni. Aztán gondoltam egyet, beszéltem a pásztorral, pár ismerőssel.

Azóta már többször láttam az istentiszteleteken, ma is. Hazafelé talán Zé vette észre őt az utcán, lelassított az autóval:
- Gyere Laci, elviszünk haza!
Laci bepattant az autóba, és régi jó szokásához híven, csak beszélt és beszélt. Ujjongva mesélte, mennyien felkeresték az elmúlt időszakban, érdeklődtek felőle, segítettek neki, még abban is, hogy eljusson az istentiszteletekre, talán munkája is akad. Olyan jó volt hallgatni őt. Boldogság volt komolyan, boldogság...