Na, akkor most én is kicsit belenyúlok...
Egy Azerbajdzsánban élő török ismerősöm kérdezte, mi történik Magyarországon, mert ő csak annyit tud a hozzánk érkező menekültekről, amit a híradóban lát, s mint a beszélgetésünkből kiderült, annak vajmi kevés köze van a valósághoz. Felháborított... Írogattunk egymásnak magunk kreálta angol nyelven, de értettük egymást, küldtem pár fotót, mindketten adtunk és kaptunk új információkat... Megdöbbentünk. Hazugságok, hamis információk mindenhol. Pénz, pénz, pénz. Ki áll, kik állnak mind ezek mögött?
Két gondolat van, amit igazán magaménak érzek (ettől még a többieké sem elvetendő, sőt nagyon is fontos). Az egyiket Pipulka blogján Kavicstól olvastam egy kommentben:
"Mindenkinek van egy nézete (ha az nem is mindig helyes) de ha gondolkodunk is hozzá és nem hagyjuk bevett (olykor rossz) szokásoktól, elméletektől, ideológiáktól, szubjektív nézetektől, túlcsorduló érzésektől magunkat irányítani, akkor van lehetőségünk reálisabban is meglátni a dolgokat."
A másikat Szabados Ádám blogján találtam:
(...) What Would Jesus Do a menekültekkel? Nem tudom, hogy egyáltalán jó-e ez a kérdés, de az az érzésem, Jézus nem feltétlenül akarna az állam felelősségéről papolni. Lehet, hogy megtenné, de inkább arra hajlok, hogy máshol nyúlna a problémához. És talán nem is problémaként kezelné, inkább lehetőségként. Szerintem Jézus azon gondolkodna, hogy ő mit tud tenni abban a százhatvannyolc órában, ami neki egy héten adatik. De leginkább az Atya akaratát keresné, és csak azt tenné, amit az Atya bíz rá. (Amit egyébként már elvégzett, ezért nem biztos, hogy jó a WWJD kérdés.) Az Atya akaratának keresése viszont jó minta nekünk. Az a dolgunk, hogy megtegyük, amire ő hív. Nem kell megoldanunk a menekültkérdést, ha nem vagyunk abban a pozícióban, hogy egyáltalán felelősen át tudjuk gondolni azt, ami van. Saját felelősségünket ne keverjük össze az államéval. Egy pohár vizet viszont bármelyikünk tud adni a szomjazónak. Néha nem is kell ennél több. A képernyő előtti gyümölcstelen bosszankodásnál biztosan többet ér.
A saját gondolataim mások tollából, profin megfogalmazva.
Ennyi, azt hiszem csak ennyi... Most.
Ezt pedig Ágitól:
Én nem üzenek senkinek semmit.
De igen, mégis... a közönyösség nem semlegesség, hanem belenyugvás az embertelenségbe.
