... iszonyúan tud fájni.
- Nem megyek haza, mert Zé bántott.
- Bántott?
- Anya, te is tudod nagyon jól, hogy fojtogatott. Az már a te szégyened, hogy még magadnak is hazudsz!
- Rendben. Legyen igazad! Mi van a foltokkal a nyakadon?
- Nem voltak. Tudod, hogy Zé úgy tud megfogni, hogy ne látsszon...
- A nyakadon a fojtogatás nyoma? Hát olyan nincs, annak látszania kell. Tudod, a nyak egy nagyon érzékeny terület.
- Jó, akkor hozzáért a nyakamhoz!
- Hozzáért? Most akkor hozzáért vagy fojtogatott? Biztos, hogy a nyakadhoz ért hozzá?
- A vállamhoz! Hozzámért és kész! Te pedig nem tettél semmit!
- Hisztériás rohamod volt, Zé annyit tett, hogy visszanyomott a kanapéra.
- Elegem van belőled is!
- Mert nem fojtogatott? Tudod, hogy nagyon súlyos vádakat mondasz ki egy emberre?
- Hozzám ért és ehhez nincs joga...
- Nocsak.
- Mindegy, anya! Nem költözöm haza! De jogilag minden maradjon úgy, ahogy eddig! Minden hónapban odaadod a családi pótlékot, mintha otthon lennék. A kicsiknek is jobb lesz így, mert többet kaptok utánuk.
- A kicsiknek? Óóó... Szó sem lehet róla.
- Miért nem?
- A magunk védelme érdekében. Sajnálom, muszáj ezt mondanom. Apáddal vádoltok egy súlyos dologgal, és még mi legyünk azok, akik megint engedünk? Nem. Tudod, amire kérsz, az csalás. Értesz engem?
- Szóval eldobsz magadtól? Ennyi? Ennyit nem teszel meg?
- Nem doblak el... Mindig visszajöhetsz. Minden visszafordítható.
- Eldobsz! Sosem fogok hazamenni, mert nem lehetek ott biztonságban.
- Ez nem így van, s te ezt nagyon jól tudod. Hallgass meg!
- Nem hallgatlak, sosem tettél értem semmit, most sem vagy hajlandó... Ennyit érsz, soha többet nem akarok hallani rólad.
- Hahóóó...
(a válasz a vonal most fülsiketítően hangos, monoton hangja)
Fél órával később felhívott az apja. Minden szavával manipulálni akart. Marni, bántani. Megfélemlíteni (állítólag megint járt a gyerekvédelmiseknél). Változunk. Ami valamikor mart és bántott, ami félelemben tartott, az már lepereg. Nem lesz támadási felület, nem kell.
