Mára lett megbeszélve, hogy Kamilla elviszi a holmiját. Petra pakolt össze mindent, majd felhívta az apját. Nem tetszett neki, hogy jönnie kell, s ki tudja miért, teljesen feldühödött.
A lányom megérkezett, ránézett a megpakolt dobozokra, majd besietett a szobájukba. Zé köszönt neki... nem hallotta. Pakolt még ezt, meg azt. Segítettem neki. Aztán kijött a szobájukból. Zé köszönt neki még hangosabban, nem hallotta. Elment.
Petra bár mosolygott a történteken, később csak írt egy levelet neki, miszerint: "szívesen, hogy összepakoltuk a cuccaidat". Zé leblokkolt pár órára.
Az ember, bár a másikat akarja egy-egy cselekedetével minősíteni, egyet nem vesz észre, hogy azzal önmagán kívül senki mást nem minősít.
Bár lenne mellette valaki, aki igazán segíteni akarna neki... Mert az apja önigazolást lát benne, a pszichológus a helyzetét akarja megoldani, a barátja pedig inkább szemet huny a ferdítéseit illetően. Mi pedig már csak hallgatunk.
