Van az a dolgozat, az a legjobb szemináriumi. Absztraktot kellett leadni, próbáltam utána nézni, hogyan is kell azt, de nem mentem semmire, így ennek híján elküldtem a dolgozatomat a nevezésre. Kicsit még örültem is, ha kibújni nem sikerült, hát ezzel nem neveznek be a versenyre... Elfogadták. Így is.
Még az sem vigasztal, hogy a legjobb előadások anyagából könyvet adnak ki "Dunántúli mandulafa" címmel.
Olyan szinten nem kenyerem a mások előtt való szereplés, hogy az e-mail elolvasása után a saját "hősi halálom" is leperget a szemem előtt, amint alávetem magam mélybe egy középkori várfal ormáról egy óriás trambulinra, persze korhű öltözetben, hosszú, piros színű puccos ruhában, vállamra omló hajkoronával... naná, hogy a trambulinnak köszönhetően nem lelem halálomat, de így legalább senki nem keres... A középkor elmúlt már, várfal sincs a közelben és még korhű öltözékkel sem rendelkezem. A hosszú hajról nem is beszélve.
