A barátom vagy

Amikor egy ismerős megosztja velem a titkát, majd hallva olvasva a válaszom, amit a legfinomabban próbáltam megfogalmazni - miszerint nem helyesen cselekszik, féltem őt, s ezért vigyázzon magára -, leteremt, hogy egy jó barát nem ítélkezik (szó sem volt ilyesmiről), hanem még a ROSSZ döntésében is támogatja a másikat.
Eszembe jut a mondás: ne szólj szám, nem fáj fejem...

Nem egyszer vívódtam már ezen a barátság dolgon. Annyiszor mondták már: A BARÁTOM VAGY. S szinte szégyellem, de én nem tartottam annak a másikat. Mert a barátság számomra egy sokkal bizalmasabb, bensőségesebb dolog, aminek kialakulásához vagy az azonnali egy szinten való rezdülés, vagy pedig hosszú idő szükséges.
Szeretem az embereket. Mások is igénylik a társaságom. Szeretem a nagy beszélgetéseket, szeretem, ha a szavaink eljutnak egymáshoz, utat mutatnak, jó érzéssel tölt el, ha segíthetek, amikor adhatok, és boldoggá tesz bármilyen apró kedvesség. Ragozhatnám. Mindezek ellenére sosem voltam az a "barátkozós" típus.

Bocsánatot kért. Talán az idő segít helyreállítani, ami elveszett...