Hőség van. A város kávézójának teraszán teázgatunk, szürcsöljük a limonádét, amikor a napernyők alatt feltűnik a nagyon szingli nő. Aggódva körbenéz, mintha teltház lenne, majd nyugtázza, bőven akad még hely. Leül egy üres székre, óvatos, kimért mozdulatokkal elhelyezi a táskáját, előveszi a telefonját, megnézi, kereste-e valaki, majd hirtelen észrevesz valamit a távolban és elrévedve üldögél. Közben odalép asztalához a felszolgáló, mire a nagyon szingli nő túl gesztikulált mozdulatokkal, hatalmas mosollyal az arcán adja tudtára, mennyire örül neki.
- Ó, szia! Hát te vagy?
Bájosan néz felfelé, miközben meg-megrebegteti a szempilláit és rendel. A pincér szája szegletében megjelenik egy sanda vigyor, látszik, ismeri, már nem először jár itt. De a nagyon szingli nő már nem veszi észre a fiú apró ajakbiggyesztését, mert tekintete újra valahol a horizont túlsó végén összpontosul, beleéléssel követ valamit a tekintetével, mintha egy romantikus film jelenetét nézné. Olykor-olykor felderül az arca, majd összehúzza szemöldökét, minden mozdulatát túljátssza. Időnként a telefonon megjelenő, haszontalan értesítések elvonják a figyelmét, ilyenkor jelentőségteljesen végigpörgeti a készüléken a mi asztalunktól is jól kivehető facebook üzenőfalát. Közben megérkezik a rendelés, egy csésze kávé, majd még egy, sütemények egy tányérkán, gyümölcsös limonádé. A nagyon szingli nő, tekereg jobbra, balra, elrebeg egy "köszönöm"-öt, majd széles, feltűnő mozdulatokkal rendezgetni kezdi az asztalát. Kicsi asztalka, ő mégis kitartóan pakolgat. Hosszú percek után szürcsölni kezdi a kávéját, benéz a kávézó automatikusan kinyíló ajtaján, majd hirtelen kihúzza magát, fejét hátravetve beletúr a frizurájába, tekintete felragyog, s egy újabb széles mosoly jelenik meg az arcán. Önkéntelenül követed a tekintetét, ami egy valamit elárul számodra, nincs ott senki és semmi, aminek vagy akinek ennyire lehetne örülni. Igazából semmi nem mozdul. Ő közben maga elé húzza a telefonját, mintha keresne benne valamit, de látod, hogy újra csak a facebookot pörgeti őrült sebességgel. Megannyi kérdőjel jelenik meg a agyadban, szinte láthatóan világítanak a fejed felett. Mire észbe kapsz, a nagyon szingli nő újra a távolba révedt tekintettel üldögél, immár emelkedett hangulatban, szinte földöntúli angyali mosollyal az arcán, elfelejtkezve a világról kavar galaktikus örvényt a kávéjába...
Azt gondolhatnád, hogy a nagyon szingli nő boldog, ami benned is örömet kellene, hogy ébresszen. De te csak valamiféle bágyadt melankóliát érzel, mert tudod, a nagyon szingli nő kimondhatatlanul magányos és szomorú.
