Szakmai készségfejlesztés

A tegnap délutáni szakmai készségfejlesztés órán a halálról, az elengedésről volt szó. Ildikó, az oktatónk csak annyit kért, írjunk le egy esetet, ami valamely szerettünk elvesztéséről szól. Hirtelen nem is tudtam, mit írhatnék, mert elengedtem már, akiket elveszítettem. Aztán mégis leírtam: "a meg nem született gyermekem elvesztése, akitől sosem tudtam elbúcsúzni, így az elengedés is nagyon nehéz volt". Közben olvastam a többiek sorait, megrendítő, szívbemarkoló volt az a rengeteg veszteség. Ildikó hangosan felolvasta mindet, hozzá-hozzáfűzött némelyikhez egy-két mondatot. Azon gondolkodtam, nem megfelelő erre ez a kiberteres megoldás, mert jó lenne mindenkinek hangosan kimondania, amit érez. S ekkor visszahallottam az általam leírt mondatot... Valahonnan a tudatalatti mélyéről tört fel belőlem a fájdalom, utat engedve a könnyeknek. De hisz már elengedtem, akkor miért? Miért tör fel belőlem ilyen mélyről? Miért zaklat fel ennyire? Már csak messziről jutottak el hozzám a szavak: csak tedd rá a kezére a kezed... De én nem tehettem rá, nem foghattam, nem érinthettem... a lelkemben kellett eltemetnem.