Voltaképp mindannyian vártuk, hogy Félix megkezdve egyetemi tanulmányait kirepüljön otthonról. Az utóbbi évek nehezen teltek, sokszor volt szemtelen és nemtörődöm, az a tipikus "legkisebb elkényeztetett gyermek". Hányszor mondták a nagyok, majd megtanulja, milyen az élet, akkor majd nem lesz ilyen arrogáns és öntelt. Igaz. Nekem most mégis hiányzik, mert érzem az érzékeny lelkét, a személyiségéből fakadó örök magányosság érzését, ami bennem is ott van. Talán az egyetlen voltam, aki próbáltam érteni őt, az egyetlen, aki azt nézte, kit rejt az álarc. A fiam, szeretem őt.
Ketten maradtunk, nem is gondoltuk, de most ezt az életformát is szokni, tanulni kell.