2020. október 26.

Egy hónap után szabadon

 Az október tizedikei pozitív teszt eredménye után múlt szerdára meglett a második ellenőrző tesztem eredménye is, mindkettő negatív. Hurrá! Egy hónap után szabad vagyok, gondoltam naivan. Másnap a rendőrségtől közölték velem, ki ne merjem tenni a lakásból a lábam, míg nem kapom meg a határozatot a a karantén feloldásáról.
Négy nap csend. Először ráfogtuk a sok betegre, aztán a hosszú hétvégére. Ma a házi orvosom asszisztense "rám" kérdezett az ántsz-nél, nem találtak a rendszerben, elmondásuk szerint az orvosom nem küldött kérvényt feléjük. A tegnap írt mailemet el sem olvasták, több száz érkezik egy nap. Az asszisztens kételkedett és ránézett a házi orvos által elküldött dokumentumokra, csütörtök délben lett elküldve a kérelem, amit a Zének ki is nyomtatott. Rohanás az ántsz-hez, szerencsére ismerős jött a férjem elé. Rácsodálkozott a "nem létező" dokumentumra, de legalább a férjem kapott egy ígéretet, miszerint még ma kiállítják a határozatot. Délután ötkor kaptam meg.  

A férjem rám szólt az előbb:
- Most miért táncikálsz itt hálóingben? 
Miért, miért? Boldog vagyok, szabad vagyok. Végre.