Nagypapa

- Meg sem kérdezed, melyik a nagyapád?
- Nem, felismertem.
- Felismerted?
- Igazából nem őt magát ismertem fel, hanem a vonásaimat ismertem fel benne. Rögtön tudtam, hogy ő az.

Bukta

- Kisfiam, kérdezhetek valamit tőled?
- Igen?
- Te dohányoztál az ablakban? Mert ilyet ugye nem csinálunk...
- Dehogy. Tudod, hogy nem szoktam ott.
- Csak azért szólok, mert kinn hagytad a párkányon az öngyújtód.
- A picsába!

Kicsit duzzogós

Én hülye, még megtisztelőnek is éreztem, hogy Antoine a bátyja családján kívül csak velem osztotta meg, hogy kivándorol a messzi Amerikába. Aztán a mindent titkot felfedő FB oldalon az egyik Brooklynban készült fotója alá írt pár mondat észhez térített:
"Halló! Ezek szerint szerencsésen megérkeztél!"
"És kinn vagy! Nagyon szuper! Várom a többi fényképet is!"
Na, ennyire voltam megtisztelve. Utólag hálás vagyok magamnak, mikor a pár hónapja feltett kérdésére, miszerint barátok vagyunk-e, a válaszom egy rövid és tömör NEM volt. Akkor azt mondtam neki, hogy számomra a barátság egy jóval mélyebb kötődés, amiről a mi esetünkben szó sincs. Most még azt is hozzáfűzném, számomra  a barátság többek között az őszinteségről is szól.

Mert sütök (is)

Miután az írókának használt zacskó megadta magát és több helyen is kilyukadt, az összes mézes kalácsot bekentük fehérre. Egy ideig elméláztam azon, hogy most kétségbe essem-e a történteken, de mikor megláttam a kisütött (összeragasztásra váró) linzerkarika mennyiségét, úgy döntöttem, inkább erőt veszek magamon. Közben eszembe jutott, amit egy ismerősömnél olvastam, nincs kedve sütni, karácsonyfát díszíteni, mert a karácsony ünnepe elveszítette a varázsát ebben a rohanó, anyagiakról szóló világban. Először arra gondoltam, mennyire igaza van, aztán mégis arra jutottam, hogy ez is mennyire rajtunk múlik. Minden karácsonyunk olyan, amilyenné mi  magunk tesszük. A mézes kalács fűszeres illatával, a mosolygó linzerkarikákkal, az öt lyukon keresztül tojáshabot ontó nylon zacskóval együtt.

Következetesnek lenni, ugyan már...

Arról volt szó, hogy a macska soha többé nem jöhet be a lakásba...  SOHA TÖBBÉ.

Így lett nekem

Zé szerint nem lehet azt, hogy mindig csak a gyerekek kapjanak, én meg lemondok mindenről a javukra. Így történt, hogy leültetett a cipőboltban, elővette a cipőt a dobozából, letérdelt elém, felhúzta a lábamra, annyit mondott, neki ez tetszik és most hallgassak, mert ez az enyém és le sem kell vennem a lábamról, majd a régit beteszi az új dobozába, üljek ott nyugodtan, csak egy pillanatra megy el, s utána akár indulhatunk is.

Röviden

Miután a betömött fogamtól* begyulladt az ínyem és az állkapocs-csontom, a szájsebész javaslatára a fogam eltávolításra került. A tompa fájdalom, amit most érzek, fel sem tűnik ahhoz a kínhoz képest, amit éjszaka átéltem.

* A szájsebész megkérdezte, ki a fogorvosom, majd jelentőségteljesen összenézett az asszisztenssel. Akkor már tudtam, igaz, amit hajnalban olvastam: gyulladt fogat nem szabad betömni.

Nálunk már karácsony

Ma reggel megkaptuk az első karácsonyi ajándékunkat... Egy kakast. Ami él. A többit ránk bízták.

A kakas már nem él.

Fogorvos

Zé nem tudta mire vélni a mosolyomat, amikor kiléptem a rendelő ajtaján. Ugyanis megúsztam egy gyógytöméssel. De csak azért, mert a fogorvos közölte, bírjam ki valahogy januárig, idén már nem férek a listájára.
A fogam még mindig fáj... Állítólag elmúlik. Már a fájdalom... A fogam talán megmarad.

Köszönet Pipulkának a versért

Kaffka Margit - Kertben

Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.

Könnyelmű, tarka violák is

Egymásnak csendet intenek.

Csitul a szellő, - lábhegyen csak

Kímélve, búsan közeleg, -

A legyintését féltve, óva,

Zajtalanul összefogózva,

Fogják fel néma levelek,

- Megilletődött őrszemek, -

Mik szegett fővel, sorra állnak

Ablakánál a kerti háznak...

Ott benn, - elgyötrött némaságnak

Kél hosszú, panaszos jaja,

Halkan, kisértőn, - mintha távol

Árnyak völgyéből hallszana,

Majd vergődő sikolyra válik,

Mint a lélekharang szava - - -

Ott benn, - virágos kerti házban

Rettentő, fagyos elmúlás van,

Az élet oda van, - oda.

A virágoknak asszonya,

Küzködve most haldoklik épen

Egy férfi szivében.

Fájdalomcsillapító

Pipulkának köszönhetően verseket olvasgatok, ez legalább eltereli a figyelmem mindenféle nyavalyámról. Este ugyanis már azt sem tudtam, hogy a fejemtől fáj-e a fülem és a fogam, vagy a fogamtól a fejem és a fülem, esetleg a fülemtől a fejem és a fogam. Most épp zsibbadok... Gyógyulni illene már.

Laptopok

Máté fiam, mechatronikai mérnök hallgató az egyetemen:
- Megvettem a laptopot, Lenovo. Ennyi és ennyi plusz van benne, ilyen és ilyen a teljesítménye... Ez jó lesz a suliba.
Ráhel, gazdasági informatikus szakon tanul:
- Megtudtam venni a laptopot, Toshiba. Ilyen és ilyen a teljesítménye, pont jó lesz programozáshoz.
Édua, régész szakos hallgató:
- Megvettük a laptopot! Fehér színű, vékony, nagyon könnyű és éppen belefér a táskámba.

Ünnepek előtti szokásos

Amikor a gyermek telefonál a kollégiumból, hogy ott szúr és alig kap levegőt, most jön érte a mentő, te meg ülsz a kád szélén, nem tudod, hányni fogsz, vagy elájulni a rosszulléttől, s akkor Zé rohan a kórházba köhögve, fújtatva egy elhúzódó légcső gyulladás miatt. Nem, nem akarsz felkelni az ágyból reggel, mert kiderül a tegnapi rosszulléted oka, hogy elkaptad Zé nyavalyáját, különben is Zé éjjel egyre ért csak haza, alig aludtatok valamit. Ám jön a jó hír, hogy legalább a gyermeknek nincs baja, valószínűleg a probléma pszichoszomatikus eredetű... El sem csodálkozol, hisz az elmúlt napokban mondta is:
- Anya, levegőt venni sem lesz időm a következő két hétben!

János gondalatai

Hónapok óta sokszor eszembe jut, de ma szinte egész nap János barátom szavai dübörögtek bennem, amit évekkel ezelőtt rólam írt:
"Ha a sivatagban találunk egy szál virágot, nem szakítjuk le, mert akarjuk, hogy más is gyönyörködhessen benne! De egy mezőn ahol millió számra nyílik a virág, vajon letépünk-e egyet, hogy megszagoljuk, letépkedjük a szirmait, végül a földre dobjuk. Te miért nem tépsz le egy szálat a magad örömére? Vagy még egy szál virág sem nyílhat neked? Én azt gondolom, hogy túlságosan alárendeled magad az embereknek. Teréz anya jó ember volt. Világszerte a jóságáról, szeretetéről volt híres. Gondolod, hogy ő nem tépett virágot magának? Azt gondolom, hogy csak a saját elvárásainknak felelhetünk meg, de ehhez el kell fogadni magunkat teljes valónkban."
Ahogy ott álltam Zével a Lidl bejáratánál, egyszerűen képtelen voltam uralkodni magamon, elkezdtek potyogni a könnyeim. Miért nem merek letépni egyetlen szál virágot sem? Miért nem? Miért érzem még mindig úgy, hogy egy sem nyílhat nekem?

Jánostól már nem kérhetek tanácsot, pár hónapja örökre elköltözött. Sokáig nem is tudtam róla... Talán épp ezért fáj időnként annyira a hiánya.

Múltat idéző csókok

Mogyorócsók. Gyermekkorom talán legkedvesebb csemegéje volt. A nagyszüleim a falu apró vegyesboltjában vásárolták, a városban nem is hallottak róla. Nagymamám hetekig próbálta rejteni előlünk, hogy a "nejlonban" megpuhuljon. Hosszú évekig kerestem szerte az országban az üzletek polcain, vásárok asztalain, mígnem tavaly rábukkantam a Fő utcai mézes boltban. Valahol az Alföldön gyártják egy kis faluban, talán nem messzire a nagyszüleim falujától.
Az első szemnél muszáj, ha csak egy pillanatra is lehunyni a szemem. Ilyenkor mindig elkap egy különleges érzés, mintha visszarepülnék a múltba, a nagyszüleim házába, a hűvös gang mennyezetről alácsüngő aszparáguszai közé. Ujjaimat végighúzom az ablakra fagyott jégvirágokon, bámulom a téli hideget a sarokba állított karácsonyfa mellől, miközben a kicsiny konyha tűzhelyének pattogó tüze hívogat a csipkefüggönyös ajtó mögül. A többiek mind benn ülnek, beszélgetnek, sustorognak, én mégis ott szeretek lenni. A gangon. Mintha az a hely valami varázserővel bírna. Pedig csak köztes tér a kinti és a benti világ között. Ott mindkét helyen jelen lehetek. Vagy éppen sehol sem.

Karácsonyfa

Rövid tanakodás után kiválasztottuk, hazahoztuk és feldíszítettük. Így már ma estétől friss földbe ültetve, díszekbe öltöztetve csillog-villog, finom fenyő illatot árasztva magából. Mert mi így szeretjük.

A gyógyulás felé?

Múlt hétfőn Fe (pránanadis kezelő) közölte, hogy szörnyen nézek ki. Tudom én, nyúzott az arcom, a szemeim karikásak. Semmi vész, nyugtatgattam, zűrös volt a hétvégém, lezsibbasztottak a gyerekeim a lelki nyavalyájukkal, Zével is összekaptunk kicsit, de már semmi gond nincs. Túlzottan optimista voltam? Péntek reggel legszívesebben elbőgtem volna magam, mikor Zé arra kért, hogy keljek fel, mert ideje indulnunk. Délután hazaérve, lezuhantam a kanapéra, épp azon gondolkodtam, hogy szedjem össze magam, mert át kellene vánszorogjak a hálószobába, mikor csörgött az a rohadt a mobil, barátaink hívtak a gyülekezetből, kérleltek, hogy menjünk el házi csoportba. Nem, nem, nem. De mégis. Zé beadta a derekát.... Túl sem élem. Mi lesz ott velem?
Ma Fe csak annyit mondott, hogy meg kéne tanulnom tojni a világra nemet mondani, és időnként magammal is törődni, időt szánni a dolgaimra, mert ha nem, akkor előbb-utóbb elveszek, pontosabban elfogyok, hisz az energiatartalékaimat élem épp fel... Ha már itt tartottunk, megemlítettem neki, hogy egy hete mindenkivel kötözködöm és mindenkit rendre utasítgatok, miközben magamon is el-elcsodálkozva, jókat röhögcsélek a saját viselkedésemen. Erre nevetni kezdett, hogy végre valami elindult, mert mindaz az elfojtott indulat, érzelem és harag, amit hosszú évek óta az épemben raktároztam el, ezek szerint megmozdult, s ki akar onnan törni. Szóval reszkessen mindenki, aki az utamba kerül...

(Világ)béke, mert így van jól

Legutóbb két hónapja beszélgettem Antoine-nal. Felkapta a vizet valami politikával kapcsolatos hülyeségen, majd közölte, hogy ezentúl nincs miről társalognunk. Azon nyomban letettem a telefont. Nem kerestük egymást. Egyszer jött tőle egy sms három kérdőjellel... Visszaküldtem egy pontot. Megértette. Tegnap este mégis ő volt az, aki írt, el szeretett volna búcsúzni. Több évnyi munkanélküliség után elhagyja az országot.
- Most akkor tényleg mész a messzi Amerikába?
- Te is tudod, hogy éltem. Muszáj valamit csinálnom, nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget.
- Mit mondhatnék erre? Jól teszed.
- Jössz velem?
- Azt nem tehetem. A gyerekeim, Zé...
- Nőknek mindig van munka. Ha majd kinn leszek körülnézek én is.
- Nem sürgős. Még évek, mire...
- Mennyi a legkisebb?
- Tizenhárom. Egyébként miért kerestél meg?
- Mert fontos vagy nekem. A bátyám, anyám  és az unokaöcsém tudja még.
- Nem beszéltünk mostanában.
- Tudod, hányszor gondolkodtam, hogy írok? Te is tudod, mennyire önfejű vagyok. Csak azért se...
- Vagyunk így...
- Tudod te nagyon jól, hogyan gondolkodom rólad.
- Szóval most meg egyszerűen csak úgy itt hagysz...  - próbálom tréfára venni a dolgot.
- Kicsim, te is tudod nagyon jól, ha nem lenne neked Zé és te arra kérnél maradjak, már holnap ott lennék nálad.
Kicsit ütöttek a szavai, még akkor is, ha nem szeretném, hogy holnap vagy bármikor itt legyen.

(Zé nem épp higgadtan reagálta le a beszélgetésünket. Azt mondta, nem ajánlja neki, hogy még egyszer felhívjon. Zé szeret engem, ez jó.)

Második

Ma voltam a második pránanadis kezelésen. Már annak is örültem, hogy a kezelés ideje alatt megszűnt a fájdalom. Lesz ez jobb... remélem.

Édes hármas

Négyes helyett. A nyúl hiányzik... Egyébként meg a macska nem jön be többet a lakásba, mert ma is a konyhaasztal közepéről hajítottam ki az udvarra szedtem le.

Pogácsa

Zé kíméletlen velem. Mostanában esti összebújás helyett csak reggeli hamuban sült zabpelyhes pogácsát kapok tőle.

Az egészség egyáltalán ügy?

A napokban olvastam a cikket, amiben többek között a város egészségügyi helyzetéről is szó volt.
"... A megyei egészségügy a csillogás ellenére valójában egy sötét, kiút nélküli alagút. Sajnálatos módon a megyeszékhelyen sem jobb a helyzet, hadd említsek pár példát: november 2-án a gyermek fertőző osztályon nem volt fűtés, nem volt meleg víz, sem spatula. Ha az ember azt szeretné, hogy megfelelő módon lássák el, akkor saját magának kell bevinni a gyógyszert, illetve a kötszert. Elképesztő, hogy valaki egy epehólyag műtétre jelentkezik, és az első időpont, amit kap, 2017-ben van! A fejetlenséget mi sem jellemzi jobban, mint az a tragikus eset, ami nem rég történt. Az azóta már elhunyt hölgy vesegyulladással került kórházba, majd miután meghalt - ami már önmagában felháborító -, a kórház több hónap után állította ki a papírokat, és a kórházi jelentésben, illetve a halotti anyakönyvi kivonatban más és más szerepelt a halál okaként. Egyszerűen megdöbbentő. Vajon a magyar egészségügy jobban teljesít?"
Elszomorító. De, hogy a kórházunk kapjon egy plusz pontot is a sok mínusz mellé:
Nemrégiben kedves barátunk, pásztor János balesetet szenvedett munka közben. Bevitték a közelben lévő kisváros ügyeletére. Orvost nem találtak, mert azt áthívták a szomszéd város kórházába, mivel ott is szakember híján voltak. Kérdésükre az asszisztens csak legyintett, miszerint a sérülttel úgy sem tudnának mit kezdeni, mert a CT nem működőképes. Így aztán kénytelenek voltak majd' száz kilométert utazni a helyi kórház sürgősségi osztályáig - az arcon keresztül húzódó nyílt, vérző sebbel, háromszoros arccsonttöréssel -, ahol végre megfelelő ellátást kapott.

Négyszer

"Ma négyszer hátráltam bele a pocsolyába, véletlenül... " (by Fixi)

Első kezelés után

Azt mondják, nem szabad többet foglalkozni a saját betegségünkkel, csak amennyit szükséges. Ezt szem előtt tartva mentem tegnap pránanadis kezelésre is. Jókedvűen, felszabadultan, bíztam abban, hogy utána jobb lesz. Ma reggel mégis úgy keltem, mint akit agyonvertek, olyan fáradt voltam, mintha két napig nem aludtam volna, olyan érzésem volt, miközben a párnám szorítottam kínomban egy-egy görcs alatt (négy No-Spa mellett), hogy szép lassan belebolondulok a fájdalomba. Még mielőtt túlzottan aggódni kezdtem volna magamért, rémleni kezdett, hogy az első kezelés után mindig felerősödnek a tünetek. Na, de ennyire?

Kiszámolta

Petrus: Akkor most mennyire vagy megelégedve azzal, ahogy tanulok?

Zé: Hát körülbelül hetvenöt százalékban elégedett vagyok. 

Petrus: Szóval a maradék tizenöt százalék az a matek...

Okos

Este gondoltam egyet, s nem vettem be a görcsoldóimat. Hát ez egyáltalán nem volt jó ötlet. Ahogy a görcsök, úgy a mai hóesés sem hiányzott. Bár utóbbi legalább nem okoz fájdalmat. Bár, ha eszembe jut Zé két napig tartó fejfájása...

Övön aluli pizza

Zé pizzával lepett meg, aminek tésztáját teljes kiőrlésű lisztből olívaolajjal és Himalája sóval készítette, élesztő nélkül. Istenien néz ki! A feltéten a paradicsom nem, de a kukorica és az a tíz grammnyi sajt elbizonytalanított. Ehetek én ebből? Szerintem nem... nem tudom, nem... esetleg egy kicsit.

Ahányszor csak eszünkbe jut

Millus: Hogy, hogy nincs otthon Pet??
Zé: Pesten van.
Millus: Na és ki forszírozta az utat?
Zé: Vajon te ezt miért finanszírozod?
Millus: Mert kíváncsi vagyok. (és nem kapcsolt... nem kapcsolt)

Amit szeretnék

Éppen így, galambokkal... 

Írásban kell

- Ki volt az?

- Bettina hívott. Mondta, hogy írásban kell a kérelmet megírni.

Ki érti ezt?

A telefon túlsó végén az asszisztens megdöbbenve kérdezte, miért nem készült hasi UH tegnapelőtt a sürgősségin. S mivel jó lenne mielőbb elvégezni, már január nyolcadikára kaptam időpontot...

Kukorelly Endre: Sétálnak, kiülnek a parkba

Sétálnak, kiülnek a parkba, kijönnek, a Nap, a

Nap felé fordítják az arcukat, leülnek, le-

fekszenek a fűre, járkálnak a bokrok között,

halkan beszélgetnek, lassan, egymás mellett,

néha nevetnek is, valaki élesen nevet,

vagy ücsörögnek egy padon, nézik a vizet,

a kis szelet a vízen ahogy fodrozódik,

megállnak a fák alatt, valami madárhang,

micsoda erős illatok, hogy van-e ott ő, és

hogyan legyen, bűzös és piszkos és rohadt,

hogy végül is mindegy, mivel játszanak,

aztán a rügyeket vizsgálják, megtapogatják a fák

törzsét, ezekről beszélgetnek vagy hallgatnak,

a fákról, bokrokról, hogy az miféle fű,

a vízről, a Napról meg a szélről, ezekről.

A szerdai nap margójára (eltelt egy hét).

Minden nappal előrébb

Négyféle gyógytea, Rowachol és retekcsíra kapszula, almaecet, kősó, zöldség, gyümölcs, sovány hal, PurPur kenyér (nagyon finom). Na és a jó öreg No-Spa, mert még szükséges. Ezeken élek.
Egyelőre ennyi.

Duna TV

A Duna TV-t azért is szeretem, mert olyan filmeket játszanak, mint a John Steinbeck regényéből készült Egerek és emberek.

A nagy gazdasági válság idejét éljük, vándormunkások járják az országot, s szolgálataikat felajánlva alkalmi fizetségért kilincselnek. A lassú eszű, de bivalyerős Lennie (John Malkovich) és a fürge kis George (Gary Sinise) együtt róják az utat. A Tyler rancson - úgy tűnik végre-valahára - sikerül megállapodniuk, és a sanyarú esztendők után minden jóra fordul. De a gazda mindenkivel kacérkodó menyének kihívó viselkedése és Lennie erőszakba átcsapó féktelen rajongása az apró állatok s a szép nők iránt ezúttal tragédiába torkollik.

Sürgősségin

A kórház sürgősségi osztályára érve még nagyokat mosolyogtunk a táblára kiírtak miatt:

Ellátás megkezdése várható:

Kritikus - AZONNAL

Életveszélyes - 15 percen belül

Sürgős - 30 percen belül

Sürgető - 60 percen belül

Halasztható - 120 percen belül

Az Ön ellátásának megkezdése a betegforgalom függvényében változhat!

Azonban a várakozási idő alatt aggódni kezdtünk. Mi van, ha minket  a"Pató Pál" kategóriába soroltak? Zé szerint az ebbe kategóriába soroltak ellátásának ideje: idén.

Nincs hasnyálmirigy-gyulladásom, nincs epehólyag-gyulladásom, a görcsöket valószínűleg epekő okozza. UH kivizsgálásra kell mennem, amit a kórház sürgősségi osztályán nem tudtak elvégezni. Mondjuk, nincs is miért sietni, hisz a várakozási idő a műtétre két év, amit egyébként sem szeretnék igénybe venni.

Frontok

Mostanában jóval többször elkap a fejfájás frontok idején, mint pár évvel ezelőtt. Vajon a frontokkal vagy az én fejemmel van a baj?

Te azért

- Te azért elég vad életet éltél anya! - fordult felém az egyik lányom.
- Mire gondolsz?
- Hát, miután elváltatok.
- Menekültem... a múltam elől, magam elől. Eléggé vad életet éltem abban az időben, igazad van - ismételtem a szavait, miközben azon gondolkodtam, mégis van, aki számára sokkal tetszetősebb volt az az erkölcstelen, mocskos életem, mint mostani. Ítélnek, ferde pislantásokkal méricskélnek. Anélkül, hogy bármit is tudnának rólam. Hisz kinek beszélhettem volna arról, hogy ragadott magával egy láthatatlan kötelék, ami lehúzott a mélybe, s mikor küzdeni próbáltam, egyre inkább éreztem a szorítását. Látszólag megadva magam vártam, hogy leérjek a mélybe, ahol már nem feszít a kötél, s kimeneküljek a fogságból. Vajon aki a felszínre jut, akar-e újra lezuhanni, végig sétálni a pokol tornácán? Nem, ezt senki nem látta, s nem is kell, hogy lássa. Nem kiálthattam világgá, ami történt. Egyszerűen csak egy utolsót sóhajtva hátradőltem a karosszékben. Vége, életben maradtam. De vajon miért vonzza az emberek egy részét jobban az élet szennye, mint a tisztaság? Miért gondolják azt, hogy valami nagy baj van veled, mert tisztán akarod élni az életed?
- Te azért elég vad életet éltél anya! - ismétlem magamban a lányom szavait. Elég vad életet éltem ahhoz, hogy ne akarjak úgy élni soha többé, válaszolok immár csak magamnak.

Spanok

Férfias játékok, avagy Nudli és "Emma" Dezső a veteményesben.

Ki érti ezt?

Vannak ismerőseink, akik igen messziről a városunkba költöztek, s vannak, akik mostanában szeretnének ide költözni a gyülekezetünk miatt. Nem igazán értjük őket, mert mi igen csak messzire szeretnénk költözni innen, aminek a városunk élhetetlensége az oka.

Képtelen vagyok lefeküdni

Nyugodt szívvel engedtem el a két legkisebbemet az apjukhoz, fel sem merült bennem, hogy megint talált valamit, amit ellenem fordíthat. Jelen esetben azt, hogy a legkisebbet másik iskolába írattuk (nem ok nélkül történt), ahová az nem szeret járni. Pontosabban azt állítja, hogy nem szeret. Igaz, hogy a gyermek jobban tanul, nem rágja tövig a ceruzáit, nem verik meg a nagyobbak, mind ez nem számít. Csak az, hogy nyolc év után is keresztbe tegyen. Hogy egy esetleges perrel meghurcol mindannyiunkat, az nem érdekli. Mint kiderült, napok óta azzal van elfoglalva, hogy hívogatja az összes gyereket, beszélni próbál velük, melyikük az, akire a "jó ügy" érdekében számíthat.

Sült paprika

Gyermekkoromban mindig félretoltam a sült paprikát a tányéromon, mikor a nagymama tört krumplival és szalonnával kínálta. Sok-sok év elteltével valamiért mégis megszerettem az ízét. Ma már egyszerűen odáig vagyok érte. Egyedül a családban. Először Zé is csodálkozva nézte, amikor a piacon a vékony húsú, színes paprikák közt válogattam, a gyermekeim fintorognak, mikor itthon sütés közben érezni a paprikák édes sült illatát a levegőben. Nekem pedig ilyenkor mindig a nagymama betegségtől elnyűtt, réveteg, számomra mégis oly kedves arca jut eszembe:
- Jaj, mennyire kívánom azt a jó kis sült paprikát, még most is a számban érzem az ízét...
Ha itt lehetne még velünk... Nagyon hiányzik, ennyi év után is.

Ember tervez, avagy...

Nem siettem semmivel, hisz alig terveztem valamit délutánra. Aztán jött az az utálatos görcs. Nem akartam semmire gondolni, magamhoz szorítottam a párnám, mintha úgy könnyebb lenne elviselni a fájdalmat. Némán, mozdulatlanul feküdtem, a könnyeimmel küszködve, s azon gondolkodtam, hogy az nem lehet, hogy teljesen elzárjam magam a külvilágtól. De annyira, olyan mocskos módon fáj.

- Zé, le kell mondanod a bajai utat! De úgy is jó, ha te elmész!

- Nem gondolod, hogy itt hagylak egyedül ilyen állapotban?

- Nem lesz semmi gond. 

- Szó sem lehet róla. Akkor maradunk. A gyerekek mennek, mi meg maradunk.

Hát ezt jól elintéztem magamnak. Le is mondta, hisz így logikus. Botorság lenne bevállalni most. Még hogy ne zárjam el magam a külvilágtól... Mennyire gyűlölök bármiféle rosszullétet! Legalább mozdulni tudnék! Nem akarom ezt az egészet.
- Akkor ma sem megyünk sehová. Nem kelhetsz most fel! Telefonálok, hogy nem megyünk.
- Zé, várj még... Várj egy kicsit! Pár perc múlva megpróbálok felkelni.
Nem is igazán figyelt rám, kiment a szobából. Telefonált. Hallottam, amikor mondja, itthon kell maradnunk. Ó, de én nem akarok... nem akarok itthon maradni. Az lehetetlen. Zé, már biztos hat a görcsoldó, hahó... Látod, már fel is ültem! Fel tudok öltözni, elkészülök időre. Csak egy kis időt kérek.
- Szívem, biztos hogy menni szeretnél?
- Biztos.

Jól éreztük magunkat, bár kevesen voltunk. Imádkoztak értem a többiek. A házigazda felesége hozott haza. A ház előtt még egy órányit sutyorogtunk olyan női mindenfélékről a hideg őszi estében. Közben Petrus is hazaért. Ők is imádkoztak, a fiatalok. Annyi hála van a szívemben. Mindannyiukért.
Most fáj. De jobb. Valamiért könnyebb elviselni a fájdalmat, ha nem is múlt el.

Nem jó ez így

Furcsa érzés volt látni a  nevem a mai, közbenjárást kérő körüzenetben, mert bizony nem vagyok jól, s az orvos által felírt fájdalomcsillapítókkal nem sokra megyek. Ha holnapig nem javulok, megpróbálok belőle kikönyörögni egy laborvizsgálatra szóló beutalót, talán a vizsgálat eredményével jutunk valamire.

Nyerve veszíteni

Az egész úgy kezdődött, hogy meggondolatlanul bejelöltem ismerősnek a költőt a fészbukon. Az történt, hogy meglátva egy ismerősöm adatlapján a nevét annyira megörültem, hogy fel sem merült bennem, hogy ez esetleg túlzás a részemről. Nagyon kedvelem az alkotásait (persze elfogult lennék, ha azt állítanám, hogy mindet). Szeretem a műveiben, hogy a sorokban megfestett képek úgy jelennek meg előttem, mint egy film részletei a mozivásznon, aminek én is részese lehetek, színek és formák tűnnek fel, amik magukkal hoznak hangokat, illatokat.
Szóval a költő nekem szegezte a kérdést:
"És honnan is ismertjük egymást?"
Szinte infantilisnek tűnő válaszomra semmiféle reakciót nem vártam.
(Itt egy rész törölve lett.)
A költő végül is visszaigazolta az ismerősnek jelölést.

Türelem, türelem

11. 05. kedd
Felhívjuk a szolgáltatót, hogy lemondjuk a vonalas telefon, a satellit tv és internet szolgáltatást, valamint megváltoztatjuk a mobiltelefon előfizetés csomagját egy kedvezőbbre. A lemondottak helyett kérünk televízió és internet elérhetőséget, de kábelen.

11. 07. csütörtök
Zé bemegy személyesen az ügyfélszolgálatra, rögzítik a megrendelést, megbeszélik a kábel beszerelési időpontját szerelővel.

11. 08. péntek
Felhívnak a szolgáltatótól, hogy mikor jöhetnek beszerelni az internethez a kábelt. Mondom, mi televíziót is kértünk. Mire közlik, hogy nem és épp a mai napon két év hűségidővel újraindították a sat tévé megrendelést. Zé berohan az ügyfélszolgálatra, ott látják a mi megrendelésünket, s azt is, hogy valaki önszorgalomból valóban meghosszabbította a lemondott előfizetést.

11. 09. szombat
Újra felhívnak a szolgáltatótól, hogy akkor mikor jöhetnek beszerelni az internethez a kábelt. NEM, nem kell olyan. Nem értik. Visszahívnak, időközben kiderül, hogy valami tévedés van a rendszerben. Mellesleg közlik, hogy nem tudjuk lemondani a régi előfizetést telefonon (amit már lemondtunk), csak írásban.

11. 11. vasárnap
Újra felhívnak a szolgáltatótól, hogy mikor jöhetnek beszerelni az internethez a kábelt. NEEEMMM! Elmondjuk, mit rendeltük. De hát ő látja, hogy a mai nappal, azaz hétfővel újra indították a sat tévés megrendelésünket. Mivel mi semmit nem tudunk róla, törlik. 

11. 12. kedd
Megérkeznek a szerelők, beszerelik a kábel tévét és az internetet. Zé beviszi a régi beltéri egységet az ügyfélszolgálatra, közben köt egy új szerződést, ami tartalmaz vonalas telefon előfizetést is, viszont így még kevesebbet kell fizetnünk. Ott elmondják, hogy le lehet mondani a régi szolgáltatást telefonon keresztül is, ahogy mi is tettük. Minden szépnek és jónak tűnik, de délután Zé észreveszi, hogy nem jönnek be a csatornák. Felhívja a szolgáltatót, ahol közlik, hogy műholdról kapjuk az adást. Zé közli, az érdekes lenne, mert már nincs beltéri egységünk, mivel ő azt leadta az ügyfélszolgálaton. Hiba bejelentést vesznek fel. 

Még aznap átjön a szomszéd, aki régebben az adott szolgáltatónál dolgozott, s helyrehozza a hibát. Zé felhívja a szolgáltatót, hogy nem fáradjon ki senki hozzánk.

11. 13. szerda
Felhívnak a szolgáltatótól, megkérdezik, milyen hibáról van szó. Zé elmondja, hogy köszönjük, de már nem aktuális, töröljék a bejelentést. Pár órával később küldenek egy sms-t, miszerint a hibát kijavították, szíves elnézésünket kérik. Valamint küldenek egy másik sms-t is, miszerint a már leadott beltéri egységet díjmentesen feladhatjuk postán.

Na, most akkor van jóval kedvezőbb áron internetünk, tévénk... legalábbis reméljük!

Ügyfélszolgálat

- A csatornák bejönnek?
- A csatornákkal úgy állunk jelen pillanatban, hogy tökéletesen összevissza vannak. (by Zé)

Kicsi, de...

A macskánk bár még csöppnyi, már most igazolja a mondást, miszerint: "Játszik, mint macska az egérrel". Méltán lehetünk büszkék rá.

Ott hagytak, mint...

A rossz nyelvek szerint vesekő okozza azt az égbekiáltó fájdalmat, amivel egy hete kínlódom.
A több napos kényszerpihenő után viszont annyira mehetnékem volt, hogy hétvégén elmentem Zével és két legkisebbel cipőt nézni, mondván nem vagyok én puhány, össze esni sem fogok mellettük. Miután több órának tűnő próbálgatás után mindkét gyerek magához ragadta az óhajtott lábbelit, megpillantva egy cipőt a polcon fordultam hátrafelé, mutatva a tudtommal mögöttem álló Zének:
- Nézd, ez tetszik nekem!
Egy kissé ijedt tekintetű férfi meredt rám.
- De hát maga nem a párom!
- Nem, én vagyok az. Biztos nem vagyok...
- De ő hová tűnt? Az előbb még itt volt. Most pedig maga van itt.
- Én azt nem tudhatom, én csak itt állok - vonogatta a vállát teljesen elbizonytalanodva, miközben elrobogtam mellette, meglátva Zét valahol a pénztár előtt.

Na mit?

- Most komolyan, nem tudsz mit csinálni?
- De tudok... Akkor most mit csináljak?

Egy újabb kifogás

Mikor pár hete Nudli odafutott, majd kérlelő tekintettel ránézett Zére, hangos nyávogással is nyomatékot adva óhajának (csak a tiéd akarok lenni), Zé pedig képtelen volt neki nemet mondani, na akkor nem gondoltam végig, hogy a macskával egy újabb "kifogás" érkezik a családba, miszerint:
- Kislányom, légy szíves nézd meg...
- Anya, most nem tudom megnézni, cicázom!