Strongest force

Nem szeretem, ha fenyegetnek. Nem is igazán tudok mit kezdeni vele.
Ma, a legelső reakció, amit éreztem a pillanatnyi félelem volt. Aztán a saját félelmemen való megütközés. Utána órákig gondolkodtam, próbáltam megérteni a másik motivációját, majd úgy döntöttem, Istenre bízom a dolgok alakulását.
Eszembe jutott egy amerikai diák dolgozata, ahol a feltett kérdés ez volt: Melyik a legerősebb erő a földön? A szeretet - válaszolta ő. A választ ez esetben áthúzták, pedig mennyire igaza volt. Talán most kipipálják - odafenn.

Nagy felületen szép

Máshol olvastam:
"Megtudtam, hogy én nem kövér vagyok, hanem nagy felületen szép."
Tetszik.

Mit tudja

- Ma ettem desztillált kenyeret vagy mit...
- Esetleg extrudált kenyeret?
- Azt, azt... mit tudjam én.

Nyolc pisztolylövés

Zé kivitte a kutyát egy rövidke időre levegőzni a sarokra. Pár perc múlva izgatottan sietett be.
- Te is hallottad?
- Mit?
- Fogadni mernék, hogy valami bűncselekménynek voltam fültanúja.
- Minek???
- Lövéseket hallottam. Nyolc pisztolylövést. Négyet-négyet. Betört valami ablak. Teljesen megvadultak a kutyák, egyfolytában ugatnak.
- Most?
- Igen, most.
- Semmit nem hallottam, talán a kutyákat. Miből gondolod, hogy pisztolylövések voltak?
- Felismerem.
- Biztosan?
- Ne hülyéskedj!
- Akkor miért nem hívod fel a rendőrséget?
- Hívjam fel?
- Hát te voltál rendőr. Ilyenkor nem azt kell tenni?
Gyorsan ideértek. Nem bízták a véletlenre, két akkora darab fickó ült az autóban, mint Zé. Beszélgettek. Nem észleltek semmi gyanúsat a környéken. Az éj sötétje és csendje addigra már mindent eltakart a kutató tekintetek elől.

Kicsit később.
- Az is lehet, hogy valaki szórakozott.
- Lehet. Rálőttek egy állatra, aztán eltalálták az ablakot. Vagy valaki egyszerűen csak hülyéskedett.
- Akkor nem lesz semmiféle nyom.
- Nem is gondolnád, hány embernek van fegyvere ebben az országban!
- Honnan szerzik be?
- Bárhonnan, a szerbek is rengeteget hoztak be annak idején.
- Ez milyen pisztoly volt?
- Nem magyar, annak magasabb hangja. Ez inkább a cseh parához hasonlított.
- Micsodához?
- Cseh parabellum. Annak jóval mélyebb a hangja.
- Értem.
- Szívem, nem haragszol? Később fekszem le, meg kell nyugodnom.
- Felelevenedik a múlt?
- Aha, most olyan izgatott vagyok.
- Hiányzik?
- A meló? Ilyenkor igen.

Hmm...

Önmagukat hitetlennek valló emberek leginkább akkor fordulnak Isten felé, ha bajba kerülnek. Épp ezért is lepett meg Antoine rövidke üzenete a messzi Amerikából, miszerint ha Isten is úgy szeretné, hétfőn munkába állhat egy bútorgyártó cégnél, mint műszaki rajzoló.
- Közben eszembe jutott, hogy most mi van Istennel? Mintha azt mondtad volna, nem hiszel benne.
- Már voltam templomban és fogok is járni...
- Nocsak... Ezt hogy?
- Valakinek meg kellett köszönni, hogy kaptam egy lehetőséget.

Gyógyszertárban

Zé beszaladt a gyógyszertárba, hogy vegyen nekem Rowacholt. A gyógyszerész hölgy miután nyugtázta a kérését, elment a fiókos szekrényig, majd visszaindult a pulthoz üres kézzel.
- Elnézést, megmondaná nekem miért is mentem a fiókhoz? Mert mire odaértem, elfelejtettem.
- Egy Rowacholt kérnék, meg ezek szerint akkor egy Cavintont is!
A gyógyszerész újra elindult, a mellette álló kolléganője hangosan felnyerített, majd utánaszólt:
- Hallottad, mit mondott a fiatalember?
- Igen, de elengedtem a fülem mellett.
S ha még ez nem lett volna elég, mikor a hölgy visszaért a pulthoz, Zé rákérdezett:
- Egyébként lehet még Cavintont kapni?
- Igen, receptre lehet.
- Az jó, bár nekem nincs rá szükségem.
Persze utána Zé elnézést kért... Így aztán nem zúzták péppé.

Babaprojekt

Mivel időnként kis testvérért nyaggatnak a gyerekek, s Zét is el-elkapja a gyermek utána vágy, tegnap komolyan leültünk beszélgetni a témáról. Arra jutottunk, hogy a tavasz beköszöntével, reggelenként felváltva ellenőrizzük a háztetőn lévő kéményeket, nem rak-e fészket valamelyikre a gólya.

Újabb szállóige

Már meg sem lep Vác térségének országgyűlési képviselőjének újonnan felkapott szállóigéje: Szégyellje magát, akinek nincs munkája! Nem először veszem észre, némelyeknek fogalma sincs arról, hogyan és miből élnek az emberek ebben az országban.
Ma olvastam a szállóigéről szóló cikk alatt egy kommentet:
"Ha valaki dolgozni akar akkor biztos talál magának munkát . Persze félre kell tenni a kényeskedést, meg ugye nem feltétlenül kell a képzettségnek megfelelő munkakör, de aki dolgozni akar az tud."
Az ilyen tudatlan embernek nem hinném, hogy szégyellnie kéne magát, mert aki hosszú évek óta dolgozik, elképzelni nem tudja mi az a mai világban, munkanélkülinek lenni, a munkaügyi központban könnyekkel küszködve könyörögni közmunkáért (nem munkahelyért). Egy politikusnak azonban tudnia kéne. Ha nem tudja, neki illene szégyellnie magát. Ő meg úgy sem fogja.

Hát ez már...

A macskánk indián neve valószínűleg Nesztelen esztelen lenne, mert bizony itt ő és nem a kutya az, aki szerteszéjjel hordja a cipőket lakásban, még hozzá síri csendben. Így jelen esetben a kutya (Telhetetlen Tehetetlen) bár passzív, de bűntárs, felelősségre azonban nem vonható.

Nem először fordul elő

A kötelezően előírt évente esedékes közmunkára azért is érdemes elmenni, mert utána harcolhatsz az önkormányzatnál az ellátásodért, aminek összege sehogy sem akar átutalódni a számládra, mert egyik ügyintézőnél igen, a másiknál sehol sem szerepelsz a rendszerben.

Minden, ami Maszkura

Zé nagy örömére ma este rátaláltam a Goulasch Exotica Fekete tyúk című számára, meg még jó pár Maszkura dalra. De mivel kedves és aranyos vagyok, s mert Zének is szerettem volna örömet szerezni, ezért ki tudja hányszor meghallgattam a  Maszkura és a Tücsökrajtól a Tiltott gyümölcsöt, ami nem csak az ő egyik kedvence.
- És mégis néha tiszta gyümölcsbe harapnék, de csak fertőzött csüng a fán, néha forró ajkaid csókolnám, kár, hogy nem érhetek hozzá, drágán ég a szerelem tábortűz, emlékem hozzád fűz, fehér fátyolba járt a lány és most fakó színű magány...
Tizenegy felé aztán csak elhangzott az ominózus kérdés:
- NEM UNOD MÉG, SZÍVEM???
- Miért, te unod???
- Nem, dehogy...

A macska, aki nem jöhet be

Mondtam Zének, hogy mentolos rágógumit is adjon a macskának, ha már ilyen későn este virslivel eteti, mert különben nem jöhet fel az ágyra... Igen, itt tartunk.

Neki is kell

Tegnap az egyik ismerősünk, hogy a kutyáját sikeresen visszaterelje a szék alá,  kezembe adta a négy hónapos, csöppnyi babáját, mire Zé elérzékenyülve rám nézett, majd odasúgta:
- Nekem is kell egy ilyen...

Tavasz (vagy olyasmi)

Langyosan simogatnak a ritkuló felhők mögül előbújó nap sugarai, az utcát szegélyező pázsit zöldjében virít a pipitér, a kerítések mögül kikandikál a nyíló aranyeső. Úgy tűnik, csak a hálószobánkba nem köszöntött be a pillanatnyi tavasz, úgy alszunk, mint a medvék, délelőttönként rácsodálkozva az időt mutató faliórára...

Szilveszter

Ránk jellemzően hoztuk a formánkat Szilveszter estéjén is.
A gyülekezetben többen nem ismerték fel Zét, s azon morfondíroztak, ki lehet az új pasi mellettem. Egy idő után a szemeire koncentrálva szerencsére sikerült beazonosítaniuk. Mindenki gratulált az új arcához.
A rövidke istentisztelet után már este kilenckor megkaptuk az alkoholmentes pezsgőnket, amit nem igazán értettünk, azt még annyira sem, mások miért koccintgatnak egyre jobb kedvűbben. Lehet, lemaradtunk valamiről?
Nem volt kedvünk vetélkedni, mégis közös beleegyezéssel (mások közös beleegyezésével) bevettek minket az egyik csapatba. Hol itt a szabad akarat? Ennek köszönhetően most már azt is tudom, Zé kecske nyelven is kiválóan képes felolvasni a Bibliából. A vetélkedőt pedig MEGNYERTÜK!
Zére rámozdult az egyik hölgy testvér, aki nem mellesleg egy régi barátnőm volt. Kacsintgatott, csókokat dobált felé, s mikor nem voltam a közelben, megjegyezte, mennyire sajnálja, hogy Zé ilyen távol van tőle. Zé erre azt válaszolta kedvesen, ez bizony így van, s a jövőben is így marad... Nekem meg csak annyit súgott oda halkan, hogy ő fél és szeretné, ha ezentúl a közelében maradnék.
Éjfél után sokan elbúcsúztak, a jelenlévők country zenére táncot lejtettek vagy legalábbis próbálkoztak vele, míg mi jókat derülve rajtuk a háttérből figyeltük őket. Aztán Zé felkért táncolni...

Új év

Áldott, boldog új évet, most már magunknak is...

Így indulunk szilveszterezni

Tegnap vendéget vártunk. Épp csak beraktuk a bejglit a sütőbe, mikor megérkeztek, mivel délután készülődés helyett sikerült "elzenélnünk" az időt. Teli hassal jöttek, a hasukat simogatva mondogatták, kaját nem is szeretnének, inkább csak igyunk, aztán magukba tömték a négy hatalmas rúd frissen sütött bejglit, meg egy raklapnyi melegszendvicset.
Nem tudom, miért alakul úgy szinte minden évben, hogy harmincadikán kibulizzuk magunkat, másnap meg olyanok vagyunk, mint a mosogatórongy, mert nincs időnk pihenni. Ráadásul Zé haját is le kellett nyírni. Sikerült is belevágnom a füle mögött a frizurájába, nem a fáradtság, inkább a bénaságom miatt. Az egész jajvágás hajvágás pedig annak volt köszönhető, hogy tegnap délután eltüntette az arcszőrzetét a fejéről, s így hosszú lett a haja a csupasz arcához. Most úgy néz ki, mint egy jóllakott, puffancs pofijú napközis. Nekem szokás szerint nincs egy göncöm se, de ezt soha senki se hallja meg... Így most azt sem tudom, mit vegyek fel.

Istentisztelet (helyett)

Ma Zé vigyázott a gyerekekre istentisztelet ideje alatt. Persze a dolognak előzménye is volt. A múltkori házi csoportos összejövetelen Zé mesélt a kicsiknek, akik ezt követően esténként a jól megszokott mese helyett ő történetét követelték. Így vele tartottam "gyerekvigyázni". Rajzoltunk, beszélgettünk a kicsikkel, Zé mesét olvasott. Élveztem minden percét az ott töltött időnek, gyerekekkel mindig jó lenni. Az istentisztelet után beszélgettem a pásztorunkkal a Zével történtekről. Pontosabban ez így nem is fedi a valóságot. A kommunikáció hiányáról, az ebből adódó félreértésekről volt szó. Valamikor az új évben folytatjuk.
Hazafelé kaptam az egyik testvértől egy igeverset összetekert papírlapon, a lényege ez volt: Isten úgy szeret és olyannak, amilyen vagyok.
Jó, mondhatni derűs kedvem lett ezektől a dolgoktól. Úgy érzem, Zé valahogy másképp éli ezeket meg, de valahogy most ez sem érdekel.

Ha nem nagyobb

- Fixi, jól érzed már magad az új suliban?
 - Nem.
 - Miért, kivel nem jössz ki?
 - Hát például Marcival.
 - Mi a baj vele?
 - Egy kis beképzelt törpe és legalább akkor arca van, mint nekem... ha nem nagyobb. (röhög)

Ünnepi istentisztelet

Karácsony a gyülekezetben. A teremben ünnepelnek, ajándékoznak, beszélgetnek. Zé hátul őrzi a kazánt, dől az ajtaján a füst, eltömődött a kéménye. Nem lehet ott hagyni, bármikor kipattanhat egy szikra.

Valamikor később.
- Zé, mesélsz nekem?
- Szívem, nagyon fáradt vagyok.
- Ha azt kérem, hogy ez legyen a karácsonyi ajándékom, akkor se?
- Holnap is karácsony lesz még, majd akkor mesélek. Inkább még simogasd tovább a fejem, tizenhét percig!
- Tizenhét percig? Miért épp tizenhét percig? Az nagyon sok... Nem szeretném még tizenhét percig simogatni a fejed!
- Elég lesz négy perc is, addigra elalszom...
- Szomorú vagy Zé?
- Miért lennék? Nem vagyok szomorú. Csak nagyon elfáradtam ma.
- Érzem rajtad. Azt is tudom, miért vagy az.
- Ne törődj vele! Képzeld, ma is mi történt! Ott ülök hátul, pár kisebb gyerek játszadozott az udvaron. Egyszer csak látom, hogy egy öt éves körüli, tündéri kislány elesik. Gyorsan felálltam, kiléptem a kazánházból. - Nincs ám semmi baj, kiáltottam oda neki. Mire ő felpattant, odaszaladt hozzám és szorosan átölelte a lábam. Fáj? - kérdeztem tőle. Már nem fáj, mondta ő. Biztos? Biztos nem. Kérsz egy rágót? - kacsintottam rá. Aha, nézett rám mosolygó szemekkel. Öt perc sem telt el, újra odaszaladt hozzám: Zé bácsi, leesik a cipőm!  - Hát húzd fel gyorsan! - De Zé bácsi, én nem tudok cipőt kötni! Bekötöttem neki. És tudod, ahogy mondta: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ZÉ BÁCSI! Azt hittem, megzabálom, olyan édes volt. Megsúgta, hogy ő a fogó, de nem tud senkit elkapni, mert még kicsi. Kitaláltam valamit. Gyere ide Barnus! - kiáltottam. Barnus odafutott, mire a kicsi lány elkapta: Megfogtalak! Barnus csak nézett rám kikerekedett szemekkel, hogy hát ez nem ér. Mire kitalálták, hogy legyek én a fogó. Látod, ők ilyenek hozzám. Befogadtak maguk közé.
- És a felnőttek? Ki ment ki hozzád?
- Senki. Talán azt sem tudták, hogy ott vagyok.
- Zé, én ezt nem értem. Hisz láttak. Karácsony van! Senki nem hívott be? Senki nem vitt neked semmit?
- Ne törődj vele! Az a lényeg, hogy a gyerekek ilyenek... Ők odajönnek, átölelnek, nem számít nekik, ha koszos és büdös vagyok. S adhattam nekik rágógumit. Ez az, ami számít. A többi nem érdekes.
Zé észre sem vette, hogy megkaptam a mesém.

December 24.

A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak. 

(Csitáry-Hock Tamás)

Nagypapa

- Meg sem kérdezed, melyik a nagyapád?
- Nem, felismertem.
- Felismerted?
- Igazából nem őt magát ismertem fel, hanem a vonásaimat ismertem fel benne. Rögtön tudtam, hogy ő az.

Bukta

- Kisfiam, kérdezhetek valamit tőled?
- Igen?
- Te dohányoztál az ablakban? Mert ilyet ugye nem csinálunk...
- Dehogy. Tudod, hogy nem szoktam ott.
- Csak azért szólok, mert kinn hagytad a párkányon az öngyújtód.
- A picsába!

Kicsit duzzogós

Én hülye, még megtisztelőnek is éreztem, hogy Antoine a bátyja családján kívül csak velem osztotta meg, hogy kivándorol a messzi Amerikába. Aztán a mindent titkot felfedő FB oldalon az egyik Brooklynban készült fotója alá írt pár mondat észhez térített:
"Halló! Ezek szerint szerencsésen megérkeztél!"
"És kinn vagy! Nagyon szuper! Várom a többi fényképet is!"
Na, ennyire voltam megtisztelve. Utólag hálás vagyok magamnak, mikor a pár hónapja feltett kérdésére, miszerint barátok vagyunk-e, a válaszom egy rövid és tömör NEM volt. Akkor azt mondtam neki, hogy számomra a barátság egy jóval mélyebb kötődés, amiről a mi esetünkben szó sincs. Most még azt is hozzáfűzném, számomra  a barátság többek között az őszinteségről is szól.

Mert sütök (is)

Miután az írókának használt zacskó megadta magát és több helyen is kilyukadt, az összes mézes kalácsot bekentük fehérre. Egy ideig elméláztam azon, hogy most kétségbe essem-e a történteken, de mikor megláttam a kisütött (összeragasztásra váró) linzerkarika mennyiségét, úgy döntöttem, inkább erőt veszek magamon. Közben eszembe jutott, amit egy ismerősömnél olvastam, nincs kedve sütni, karácsonyfát díszíteni, mert a karácsony ünnepe elveszítette a varázsát ebben a rohanó, anyagiakról szóló világban. Először arra gondoltam, mennyire igaza van, aztán mégis arra jutottam, hogy ez is mennyire rajtunk múlik. Minden karácsonyunk olyan, amilyenné mi  magunk tesszük. A mézes kalács fűszeres illatával, a mosolygó linzerkarikákkal, az öt lyukon keresztül tojáshabot ontó nylon zacskóval együtt.

Következetesnek lenni, ugyan már...

Arról volt szó, hogy a macska soha többé nem jöhet be a lakásba...  SOHA TÖBBÉ.

Így lett nekem

Zé szerint nem lehet azt, hogy mindig csak a gyerekek kapjanak, én meg lemondok mindenről a javukra. Így történt, hogy leültetett a cipőboltban, elővette a cipőt a dobozából, letérdelt elém, felhúzta a lábamra, annyit mondott, neki ez tetszik és most hallgassak, mert ez az enyém és le sem kell vennem a lábamról, majd a régit beteszi az új dobozába, üljek ott nyugodtan, csak egy pillanatra megy el, s utána akár indulhatunk is.

Röviden

Miután a betömött fogamtól* begyulladt az ínyem és az állkapocs-csontom, a szájsebész javaslatára a fogam eltávolításra került. A tompa fájdalom, amit most érzek, fel sem tűnik ahhoz a kínhoz képest, amit éjszaka átéltem.

* A szájsebész megkérdezte, ki a fogorvosom, majd jelentőségteljesen összenézett az asszisztenssel. Akkor már tudtam, igaz, amit hajnalban olvastam: gyulladt fogat nem szabad betömni.

Nálunk már karácsony

Ma reggel megkaptuk az első karácsonyi ajándékunkat... Egy kakast. Ami él. A többit ránk bízták.

A kakas már nem él.

Fogorvos

Zé nem tudta mire vélni a mosolyomat, amikor kiléptem a rendelő ajtaján. Ugyanis megúsztam egy gyógytöméssel. De csak azért, mert a fogorvos közölte, bírjam ki valahogy januárig, idén már nem férek a listájára.
A fogam még mindig fáj... Állítólag elmúlik. Már a fájdalom... A fogam talán megmarad.

Köszönet Pipulkának a versért

Kaffka Margit - Kertben

Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.

Könnyelmű, tarka violák is

Egymásnak csendet intenek.

Csitul a szellő, - lábhegyen csak

Kímélve, búsan közeleg, -

A legyintését féltve, óva,

Zajtalanul összefogózva,

Fogják fel néma levelek,

- Megilletődött őrszemek, -

Mik szegett fővel, sorra állnak

Ablakánál a kerti háznak...

Ott benn, - elgyötrött némaságnak

Kél hosszú, panaszos jaja,

Halkan, kisértőn, - mintha távol

Árnyak völgyéből hallszana,

Majd vergődő sikolyra válik,

Mint a lélekharang szava - - -

Ott benn, - virágos kerti házban

Rettentő, fagyos elmúlás van,

Az élet oda van, - oda.

A virágoknak asszonya,

Küzködve most haldoklik épen

Egy férfi szivében.

Fájdalomcsillapító

Pipulkának köszönhetően verseket olvasgatok, ez legalább eltereli a figyelmem mindenféle nyavalyámról. Este ugyanis már azt sem tudtam, hogy a fejemtől fáj-e a fülem és a fogam, vagy a fogamtól a fejem és a fülem, esetleg a fülemtől a fejem és a fogam. Most épp zsibbadok... Gyógyulni illene már.

Laptopok

Máté fiam, mechatronikai mérnök hallgató az egyetemen:
- Megvettem a laptopot, Lenovo. Ennyi és ennyi plusz van benne, ilyen és ilyen a teljesítménye... Ez jó lesz a suliba.
Ráhel, gazdasági informatikus szakon tanul:
- Megtudtam venni a laptopot, Toshiba. Ilyen és ilyen a teljesítménye, pont jó lesz programozáshoz.
Édua, régész szakos hallgató:
- Megvettük a laptopot! Fehér színű, vékony, nagyon könnyű és éppen belefér a táskámba.

Ünnepek előtti szokásos

Amikor a gyermek telefonál a kollégiumból, hogy ott szúr és alig kap levegőt, most jön érte a mentő, te meg ülsz a kád szélén, nem tudod, hányni fogsz, vagy elájulni a rosszulléttől, s akkor Zé rohan a kórházba köhögve, fújtatva egy elhúzódó légcső gyulladás miatt. Nem, nem akarsz felkelni az ágyból reggel, mert kiderül a tegnapi rosszulléted oka, hogy elkaptad Zé nyavalyáját, különben is Zé éjjel egyre ért csak haza, alig aludtatok valamit. Ám jön a jó hír, hogy legalább a gyermeknek nincs baja, valószínűleg a probléma pszichoszomatikus eredetű... El sem csodálkozol, hisz az elmúlt napokban mondta is:
- Anya, levegőt venni sem lesz időm a következő két hétben!

János gondalatai

Hónapok óta sokszor eszembe jut, de ma szinte egész nap János barátom szavai dübörögtek bennem, amit évekkel ezelőtt rólam írt:
"Ha a sivatagban találunk egy szál virágot, nem szakítjuk le, mert akarjuk, hogy más is gyönyörködhessen benne! De egy mezőn ahol millió számra nyílik a virág, vajon letépünk-e egyet, hogy megszagoljuk, letépkedjük a szirmait, végül a földre dobjuk. Te miért nem tépsz le egy szálat a magad örömére? Vagy még egy szál virág sem nyílhat neked? Én azt gondolom, hogy túlságosan alárendeled magad az embereknek. Teréz anya jó ember volt. Világszerte a jóságáról, szeretetéről volt híres. Gondolod, hogy ő nem tépett virágot magának? Azt gondolom, hogy csak a saját elvárásainknak felelhetünk meg, de ehhez el kell fogadni magunkat teljes valónkban."
Ahogy ott álltam Zével a Lidl bejáratánál, egyszerűen képtelen voltam uralkodni magamon, elkezdtek potyogni a könnyeim. Miért nem merek letépni egyetlen szál virágot sem? Miért nem? Miért érzem még mindig úgy, hogy egy sem nyílhat nekem?

Jánostól már nem kérhetek tanácsot, pár hónapja örökre elköltözött. Sokáig nem is tudtam róla... Talán épp ezért fáj időnként annyira a hiánya.

Múltat idéző csókok

Mogyorócsók. Gyermekkorom talán legkedvesebb csemegéje volt. A nagyszüleim a falu apró vegyesboltjában vásárolták, a városban nem is hallottak róla. Nagymamám hetekig próbálta rejteni előlünk, hogy a "nejlonban" megpuhuljon. Hosszú évekig kerestem szerte az országban az üzletek polcain, vásárok asztalain, mígnem tavaly rábukkantam a Fő utcai mézes boltban. Valahol az Alföldön gyártják egy kis faluban, talán nem messzire a nagyszüleim falujától.
Az első szemnél muszáj, ha csak egy pillanatra is lehunyni a szemem. Ilyenkor mindig elkap egy különleges érzés, mintha visszarepülnék a múltba, a nagyszüleim házába, a hűvös gang mennyezetről alácsüngő aszparáguszai közé. Ujjaimat végighúzom az ablakra fagyott jégvirágokon, bámulom a téli hideget a sarokba állított karácsonyfa mellől, miközben a kicsiny konyha tűzhelyének pattogó tüze hívogat a csipkefüggönyös ajtó mögül. A többiek mind benn ülnek, beszélgetnek, sustorognak, én mégis ott szeretek lenni. A gangon. Mintha az a hely valami varázserővel bírna. Pedig csak köztes tér a kinti és a benti világ között. Ott mindkét helyen jelen lehetek. Vagy éppen sehol sem.

Karácsonyfa

Rövid tanakodás után kiválasztottuk, hazahoztuk és feldíszítettük. Így már ma estétől friss földbe ültetve, díszekbe öltöztetve csillog-villog, finom fenyő illatot árasztva magából. Mert mi így szeretjük.

A gyógyulás felé?

Múlt hétfőn Fe (pránanadis kezelő) közölte, hogy szörnyen nézek ki. Tudom én, nyúzott az arcom, a szemeim karikásak. Semmi vész, nyugtatgattam, zűrös volt a hétvégém, lezsibbasztottak a gyerekeim a lelki nyavalyájukkal, Zével is összekaptunk kicsit, de már semmi gond nincs. Túlzottan optimista voltam? Péntek reggel legszívesebben elbőgtem volna magam, mikor Zé arra kért, hogy keljek fel, mert ideje indulnunk. Délután hazaérve, lezuhantam a kanapéra, épp azon gondolkodtam, hogy szedjem össze magam, mert át kellene vánszorogjak a hálószobába, mikor csörgött az a rohadt a mobil, barátaink hívtak a gyülekezetből, kérleltek, hogy menjünk el házi csoportba. Nem, nem, nem. De mégis. Zé beadta a derekát.... Túl sem élem. Mi lesz ott velem?
Ma Fe csak annyit mondott, hogy meg kéne tanulnom tojni a világra nemet mondani, és időnként magammal is törődni, időt szánni a dolgaimra, mert ha nem, akkor előbb-utóbb elveszek, pontosabban elfogyok, hisz az energiatartalékaimat élem épp fel... Ha már itt tartottunk, megemlítettem neki, hogy egy hete mindenkivel kötözködöm és mindenkit rendre utasítgatok, miközben magamon is el-elcsodálkozva, jókat röhögcsélek a saját viselkedésemen. Erre nevetni kezdett, hogy végre valami elindult, mert mindaz az elfojtott indulat, érzelem és harag, amit hosszú évek óta az épemben raktároztam el, ezek szerint megmozdult, s ki akar onnan törni. Szóval reszkessen mindenki, aki az utamba kerül...

(Világ)béke, mert így van jól

Legutóbb két hónapja beszélgettem Antoine-nal. Felkapta a vizet valami politikával kapcsolatos hülyeségen, majd közölte, hogy ezentúl nincs miről társalognunk. Azon nyomban letettem a telefont. Nem kerestük egymást. Egyszer jött tőle egy sms három kérdőjellel... Visszaküldtem egy pontot. Megértette. Tegnap este mégis ő volt az, aki írt, el szeretett volna búcsúzni. Több évnyi munkanélküliség után elhagyja az országot.
- Most akkor tényleg mész a messzi Amerikába?
- Te is tudod, hogy éltem. Muszáj valamit csinálnom, nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget.
- Mit mondhatnék erre? Jól teszed.
- Jössz velem?
- Azt nem tehetem. A gyerekeim, Zé...
- Nőknek mindig van munka. Ha majd kinn leszek körülnézek én is.
- Nem sürgős. Még évek, mire...
- Mennyi a legkisebb?
- Tizenhárom. Egyébként miért kerestél meg?
- Mert fontos vagy nekem. A bátyám, anyám  és az unokaöcsém tudja még.
- Nem beszéltünk mostanában.
- Tudod, hányszor gondolkodtam, hogy írok? Te is tudod, mennyire önfejű vagyok. Csak azért se...
- Vagyunk így...
- Tudod te nagyon jól, hogyan gondolkodom rólad.
- Szóval most meg egyszerűen csak úgy itt hagysz...  - próbálom tréfára venni a dolgot.
- Kicsim, te is tudod nagyon jól, ha nem lenne neked Zé és te arra kérnél maradjak, már holnap ott lennék nálad.
Kicsit ütöttek a szavai, még akkor is, ha nem szeretném, hogy holnap vagy bármikor itt legyen.

(Zé nem épp higgadtan reagálta le a beszélgetésünket. Azt mondta, nem ajánlja neki, hogy még egyszer felhívjon. Zé szeret engem, ez jó.)

Második

Ma voltam a második pránanadis kezelésen. Már annak is örültem, hogy a kezelés ideje alatt megszűnt a fájdalom. Lesz ez jobb... remélem.

Édes hármas

Négyes helyett. A nyúl hiányzik... Egyébként meg a macska nem jön be többet a lakásba, mert ma is a konyhaasztal közepéről hajítottam ki az udvarra szedtem le.

Pogácsa

Zé kíméletlen velem. Mostanában esti összebújás helyett csak reggeli hamuban sült zabpelyhes pogácsát kapok tőle.

Az egészség egyáltalán ügy?

A napokban olvastam a cikket, amiben többek között a város egészségügyi helyzetéről is szó volt.
"... A megyei egészségügy a csillogás ellenére valójában egy sötét, kiút nélküli alagút. Sajnálatos módon a megyeszékhelyen sem jobb a helyzet, hadd említsek pár példát: november 2-án a gyermek fertőző osztályon nem volt fűtés, nem volt meleg víz, sem spatula. Ha az ember azt szeretné, hogy megfelelő módon lássák el, akkor saját magának kell bevinni a gyógyszert, illetve a kötszert. Elképesztő, hogy valaki egy epehólyag műtétre jelentkezik, és az első időpont, amit kap, 2017-ben van! A fejetlenséget mi sem jellemzi jobban, mint az a tragikus eset, ami nem rég történt. Az azóta már elhunyt hölgy vesegyulladással került kórházba, majd miután meghalt - ami már önmagában felháborító -, a kórház több hónap után állította ki a papírokat, és a kórházi jelentésben, illetve a halotti anyakönyvi kivonatban más és más szerepelt a halál okaként. Egyszerűen megdöbbentő. Vajon a magyar egészségügy jobban teljesít?"
Elszomorító. De, hogy a kórházunk kapjon egy plusz pontot is a sok mínusz mellé:
Nemrégiben kedves barátunk, pásztor János balesetet szenvedett munka közben. Bevitték a közelben lévő kisváros ügyeletére. Orvost nem találtak, mert azt áthívták a szomszéd város kórházába, mivel ott is szakember híján voltak. Kérdésükre az asszisztens csak legyintett, miszerint a sérülttel úgy sem tudnának mit kezdeni, mert a CT nem működőképes. Így aztán kénytelenek voltak majd' száz kilométert utazni a helyi kórház sürgősségi osztályáig - az arcon keresztül húzódó nyílt, vérző sebbel, háromszoros arccsonttöréssel -, ahol végre megfelelő ellátást kapott.

Négyszer

"Ma négyszer hátráltam bele a pocsolyába, véletlenül... " (by Fixi)

Első kezelés után

Azt mondják, nem szabad többet foglalkozni a saját betegségünkkel, csak amennyit szükséges. Ezt szem előtt tartva mentem tegnap pránanadis kezelésre is. Jókedvűen, felszabadultan, bíztam abban, hogy utána jobb lesz. Ma reggel mégis úgy keltem, mint akit agyonvertek, olyan fáradt voltam, mintha két napig nem aludtam volna, olyan érzésem volt, miközben a párnám szorítottam kínomban egy-egy görcs alatt (négy No-Spa mellett), hogy szép lassan belebolondulok a fájdalomba. Még mielőtt túlzottan aggódni kezdtem volna magamért, rémleni kezdett, hogy az első kezelés után mindig felerősödnek a tünetek. Na, de ennyire?

Kiszámolta

Petrus: Akkor most mennyire vagy megelégedve azzal, ahogy tanulok?

Zé: Hát körülbelül hetvenöt százalékban elégedett vagyok. 

Petrus: Szóval a maradék tizenöt százalék az a matek...

Okos

Este gondoltam egyet, s nem vettem be a görcsoldóimat. Hát ez egyáltalán nem volt jó ötlet. Ahogy a görcsök, úgy a mai hóesés sem hiányzott. Bár utóbbi legalább nem okoz fájdalmat. Bár, ha eszembe jut Zé két napig tartó fejfájása...

Övön aluli pizza

Zé pizzával lepett meg, aminek tésztáját teljes kiőrlésű lisztből olívaolajjal és Himalája sóval készítette, élesztő nélkül. Istenien néz ki! A feltéten a paradicsom nem, de a kukorica és az a tíz grammnyi sajt elbizonytalanított. Ehetek én ebből? Szerintem nem... nem tudom, nem... esetleg egy kicsit.

Ahányszor csak eszünkbe jut

Millus: Hogy, hogy nincs otthon Pet??
Zé: Pesten van.
Millus: Na és ki forszírozta az utat?
Zé: Vajon te ezt miért finanszírozod?
Millus: Mert kíváncsi vagyok. (és nem kapcsolt... nem kapcsolt)

Amit szeretnék

Éppen így, galambokkal...