Tegnap Zével kisétáltunk a közeli tóhoz, amit ma egy fotó kedvéért újra megismételtünk.
Persze a tó partján lévő "Fürödni tilos!" feliratú tábla rögtön beindította Zé fantáziáját. Tény, hogy érdekes látvány nyújt a befagyott, hóval borított tóparton. Innentől kezdve minden pillanatok alatt történt. Zé lekapkodta a ruháit, átvetett egy törölközőt a csupasz vállán, majd pózolt, én fotóztam. Csípőre tett kézzel, csalódott arccal nézett a táblára:
- Most lenne lenne időm fürdeni, de hát idetették ezt a táblát!
De a legjobb nem is ez volt abban, hogy visszamentünk a tóhoz. Hanem a hóangyalok. A mi hóangyalaink. Senki nem lépett rájuk, mellettük haladt el, aki arra járt. Ott voltak előttünk, épp csak befedte őket a frissen hullott hó. Megható volt újra látni őket. Mintha vártak volna. Mintha értünk maradtak volna ott még egy rövid ideig.