A júniusban, eső után készült szivárványos fotókat nézegetve jutott eszembe, pedig csak pár napja történt.
Zével kinn üldögéltünk a kerti padon. Az égen lassan vánszorogtak gomolyfelhők, a nap sugaraitól forrón izzott a levegő. Zé vette észre először a szivárványt két felhőgomolyag között megbújva. Szinte hihetetlennek tűnt látványa a napfényes égbolton. Talán a felhők felett lehetett valami számunkra láthatatlan, ami előidézte? De a felhők arrébb vonultak, a szivárvány pedig, bár az eddiginél is halványabban ott tündökölt, majd egy szemvillanásnyi idő alatt beleolvadt az ég kékjébe.
Ilyesmire mondja azt az ember:
- Ilyen talán csak egyszer történik...