Évek óta panaszkodnak a gyermekeim, hogy nem beszélgetek velük eleget. Mert más anyuka leül a gyereke mellé és végighallgatja azt, amikor annak igénye van rá. Nekem bezzeg, háromszor is elmondanak valamit, még sem emlékszem semmire.
Évekig gyötört a lelkiismeret-furdalás, miért nem tudok én olyan lenni, mint a jó anyukák. Minap Zé nyitotta fel a szemem, mikor rászólt az egyik, éppen panaszkodó gyerekemre:
- Te figyelj már! Nem tűnt fel, hogy anyádnak nem egy, hanem hat gyereket kell évek óta végighallgatnia? Ha nem vagytok itthon, akkor is hívogatjátok, mert valamelyikőtök mondani akar épp valamit...
S tényleg! Szóval ezért érzem úgy, hogy időnként úgy zúg a fejem, mintha széles, hömpölygő folyó moraját hallgatnám még órákon keresztül, ami nem akar elcsendesedni. Eddig sosem gondolkodtam ezen. Hogy nekem nem egyet és kettőt...
