Úgy tűnik nincs öröm üröm nélkül.
Zé ma reggel ötre ment dolgozni. Fél hatkor már otthon volt. Ott állt előttem az én hatalmas erős férjem, s akkor láttam, ahogy összegyűlik a szemében a könny, miközben csak mondta és mondta, hogy már hetek óta megalázzák és mindenbe belekötnek, de most, mikor még azzal is meggyanúsították, hogy nem tisztességes, azt mondta elég volt és eljött. Végleg.
Délelőtt elmentünk a piacra, mindenki kérdezgette őt, elmondták, hogy senki nem maradt meg még "ezeknél" egy-két hónapnál tovább, mert kibírhatatlan a stílusuk, mindenki rühelli őket a kereskedők közül is, közben vigasztalták, s jó volt érezni, hogy Zé az egy hónap alatt több barátra tett szert ott, mint a munkaadói húsz év alatt.
Újratervezés... álláskeresés. Fogalmunk sincs, merre és hogyan tovább... Zé bizakodó, én még aggódom.
